Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A lány, aki két tüdőátültetés után csúcsot hódított

Amikor Lendvai Anna úgy döntött, hogy megmássza a Kékestetőt, addigra már egy tüdőtranszplantáción túlesett és a másodikra várt, a veleszületett cisztás fibrózis nevű, igen veszélyes betegsége miatt. Szeptember 3-án családja és 300 betegtárs, barát és blogkövető kíséretében meghódította a csúcsot.

Annánál két hónapos korában diagnosztizálták az örökletes betegséget, és ettől kezdve állandó felügyelet mellett zajlott az élete. A cisztás fibrózissal nap, mint nap küzdött, azonban 15 éves korában szervezetét a tuberkulózis is legyengítette, így Anna sem kerülhette el a tüdőátültetést. Oxigénpalack nélkül egy lépést sem tudott tenni, csontsoványra fogyott és napi félszáz gyógyszert kellett szednie.

Félelmetes kitartással és élni akarással 21 évesen eljutott Bécsbe a kétoldali tüdőtranszplantációra, melynek során új tüdőt kapott. A műtét sikeres volt, az öröm azonban nem tartott sokáig, mert Annának több fontos szerve is leállt és fél évvel később elhalt az új tüdeje. Egy évvel később újabb tüdőátültetésre készült, és elhatározta, hogy csakazértis is teljes életet fog élni. Családja és vőlegénye, akivel a kórházi kezelések alatt szerettek egymásba, mellette álltak akkor is, amikor bejelentette: Magyarország legmagasabb csúcsának meghódítására készül.

 

“Tavaly már olyan rossz állapotban voltam, hogy 10 hónapot kórházban kellett töltenem. Állandóan oxigénen voltam, nem tudtam elhagyni a szobámat sem, nem tudtam aludni, gondolkodni” - mesélt az életéről Anna, aki egy percre sem volt hajlandó feladni a küzdelmet. “Most már tudok szaladni, beszélni, nevetni, mint egy normális ember. Szerencsére ma már túl lehet élni ezt a betegséget. Mindig pozitívan kell hozzáállni!”

A cisztás fibrózis egy olyan öröklődő genetikai betegség, melynek szenvedői rendkívül változatos klinikai tüneteket mutatnak, és betegségük súlyossága is tág határok között mozog. A kór sok szervben okoz eltérést, de a legtöbb problémát a tüdőben, a bélcsatornában, a májban és a hasnyálmirigyben okozza. Sok betegnél a tüdő által termelt sűrű váladék rátapad a tüdő belső felszínére, amivel elzárja a levegő útját a tüdőhólyagocskákban. Magyarországon minden négyezredik gyermek ezzel az elváltozással születik. A cisztás fibrózis ma még nem gyógyítható, a beteg élete transzplantációval hosszabbítható meg.

Higgy abban, hogy bármibe belevághatsz!

Az UNIQA Biztosító „Higgy abban, hogy bármibe belevághatsz!” elnevezésű versenyén személyes történetével meggyőzte a zsűrit és közösségi oldalainak szavazóit. Lendvai Anna „Csak levegőt!” címmel írta meg történetét (ugyanezen a címen egy éve népszerű blogot is vezet), melyben álmát, hogy saját erőből megmászhassa a Kékestetőt, 265 történet közül választották ki.

Anna szeptember 3-án családja, betegtársai és barátai körében váltotta valóra álmát, egy közel 300 fős túra keretében nekivágott és meghódította a csúcsot. Gyógyulása, akaratereje nem csupán a cisztás fibrózisban szenvedőknek lehet példaértékű, de mindenkinek, akinek az életben kétszer annyit kell teljesítenie, hogy elérje azt, amit a többiek. (Képek: Anna blogjából)

Munkahelyi ártalom is lehet: a tüdőfibrózis
A tüdőfibrózis különböző porok, gázok tartós belégzésének következményeként, de egyes gyógyszerek, sugárzás, autoimmun betegség hatására is kialakulhat. A kezdetben enyhe tüneteket okozó betegség mielőbbi felismerésével az állapotromlás lelassítható.

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.