Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A legjobb gyógyszer

Nagy-Britannia kutatói több mint 200 főt vizsgálva molekuláris összefüggést találtak a boldogtalan emberek és a gyakoribb megbetegedések között

Bizonyított tény, hogy a Buddha-hívők valóban elégedettebbek és nyugodtabbak embertársaiknál - állítják kutatók. Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy a depresszió további megbetegedésekhez vezethet. A University College London kutatói most a boldogság konkrét egészségügyi hatásait vizsgálták, 216 középkorú férfi és nő bevonásával. A vizsgálatban részt vevőknek naponta 33 alkalommal kellett osztályozniuk boldogságuk mértékét (ez persze igen szubjektív), de minden alkalommal pulzusukat és vérnyomásukat is megmérték egy automata rendszer segítségével, továbbá vizsgálták a stressz-hormonként is emlegetett kortizol szintjét.

Ahogy várható volt, minél boldogabbnak vallotta magát valaki, annál alacsonyabb volt a kortizol szintje a szervezetében. Érdekes megfigyelés, hogy a pozitív érzések a férfiaknál a pulzust is lelassítják (a nők esetében azonban nem). Azoknál, akik szinte minden alkalommal "boldognak vallották" magukat, a fibrinogén nevű vérfehérje alacsonyabb szintjét mérték, még megterhelő feladatok elvégzése után is. Ez a molekula elengedhetetlen a véralvadás folyamatához, de magasabb koncentrációja későbbi szívbetegségeket jelezhet előre.

A kortizol immunrendszert gyengítő hatását ma már tényként lehet kezelni, és a hormon magas szintjét például olyan betegségekkel hozzák kapcsolatba, mint a II. típusú diabétesz vagy a magas vérnyomás. Az alacsonyabb pulzusszám viszont a keringési rendszer egészséges működésére utal. "A tanulmány alátámasztja azt a tapasztalatot, amely szerint a boldogságérzetnek fontos szerepe van a betegségek megelőzésében" - mondja Jane Wardle klinikai pszichológus, a kutatócsoport egyik tagja: "Talán a nevetés a legjobb gyógyszer."

Carol Shively, a kutatócsoport másik tagja felhívja a figyelmet arra az elméletre, amely szerint a különböző érzelmek segítenek abban, hogy az ember megfelelően reagáljon a környezeti ingerekre. A boldogság éppen olyan fontos ebből a szempontból, mint például a korábbi kutatások során sokkal inkább hangsúlyozott düh. Lehetséges, hogy a boldogság egyfajta "pajzs" a külvilág felé: "boldog állapotban" az agy másképp reagál a különböző ingerekre, és ezáltal a mindennapi élet apróbb kellemetlenségeinek és terheinek jelentőségét is kisebbíti. Így az ezek miatt kiváltott élettani reakciók sem válnak olyan súlyossá.

forrás: Új Szó


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.