Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A mágia követei

Három magyar bűvész képviseli Magyarországot a 26. Bűvész Világbajnokságon, ahol Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok zsűritagként, Kőhalmi Ferenc és Nagy Csaba pedig versenyzőként vesznek részt a megmérettetésen. A bűvészek legrangosabb eseményét július 6-11. között rendezik meg Riminiben.

2009-es bűvészvilágbajnokunkat,  Hajnóczy Somát zsűritagnak kérte fel a szervező Fédération Internationale des Sociétés Magiques.

Hajnóczy Soma bűvész, Kép: sajtóanyag

Ő lesz a Bűvész Világbajnokság történelmében az első magyar és egyben a legfiatalabb zsűritag is. „Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy én zsűrizhetem a világ legjobb bűvészeit. Dolgoztam már más nemzetközi versenyeken, de a világbajnokság jelenti az eddigi legnagyobb kihívást számomra, mivel egy héten keresztül napi 8 órában pontozzuk a produkciókat. Folyamatos koncentrációra lesz szükségünk, mert a bűvészeket szigorú pontozási rendszer alapján zsűrizzük. A két induló bűvész kollégámnak az első sorból szurkolok majd, és remélem, jó pontszámokat adhatok a produkciójukra.” – nyilatkozta Soma a világbajnokság kapcsán, aki az első magyar aki elnyerte a világbajnoki díjat  és az abszolút nagydíjat is.

Kőhalmi Ferenc(Franz Koffer) általános bűvészet kategóriában, Nagy Csaba (Ninjaba) pedig parlour kategóriában indul a versenyen. Mind a ketten július 8-án állnak színpadra, és mutatják be a produkciójukat.

Kőhalmi Ferenc bűvész, Kép: sajtóanyag

„Fél évvel ezelőtt meg sem fordult a fejemben, hogy induljak a világbajnokságon, de az „Illúzió mesterei” show után kollégáim rábeszéltek a nevezésre. Sok éves tapasztalatomnak köszönhetően már egyáltalán nem izgulok a világbajnokság miatt. Arra törekszem, hogy előadásommal minél több embert szórakoztassak, és közben én is jól érezzem magam.  Ha ezzel megnyerem a világbajnoki címet, annak csak még jobban örülök majd.”- számolt be a világbajnokság kapcsán Kőhalmi Ferenc, aki eddigi pályafutása során több mint 20 hazai is nemzetközi díjat tudhat magáénak.

Nagy Csaba bűvész, Kép: sajtóanyag

„Én már egy veteránnak számítok a bűvész világban, hiszen harmadszorra indulok idén a világbajnokságon. A célom, hogy tökéletesen előadjam a produkciómat, és ha ez sikerült, már nyertesnek fogom magam érezni, hiszen a legjobbat hoztam ki magamból. A gyakorlás során a gyakorlás mellett nagy hangsúlyt fordítottam a szellemi felkészülésre. Minden nap többször végig gondolom a fellépésem minden egyes elemét, hogy ne érhessen váratlan helyzet.” – tette hozzá Nagy Csaba, aki elsőnként kapta meg hazánkban 1994-ben az Év mágusa címet, és a ninja műsorával sikerült egyedi stílust kidolgozni a bűvészetben.

A három bűvész július 5-én együtt indul Riminibe, a FISM bűvész világbajnokságra.

A régi és mai varázslatokról is mutatunk érdekességet!

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.