A betegek igen nehezen megingatható hiedelme: a betegségeknek külső, rajtuk kívül álló okai vannak, és anélkül bekövetkeznek, hogy azokat bármi módon befolyásolni lehetne. Legtöbben, s ez alól a menedzserek sem kivételek , úgy gondolják, hogy a gyógyítás olyasvalami, amit velük csinálnak, s felelősségük csak abban áll, hogy idejében orvoshoz fordulnak, majd betartsák annak utasításait. Sokan legszívesebben otthagynák beteg szerveiket az orvosnál reparálásra, mint elromlott autójukat a szervizben, hogy majd érte mennek, ha megjavították.A menedzser ezen túlmenően mindig siet. Nincs ideje önmagára, betegségére. Számára az mindig a legrosszabbkor jön. Hiszen gátolja bokros teendőinek elvégzésében, nehézségeket okoz, tehát újabb stresszforrás. Úgy érzi, nélkülözhetetlen és ez gyakran igaz is , s ha ő nincs jelen, minden összeomlik, de legalábbis beláthatatlan következményei lesznek. Ezért ameddig csak lehet, kitart. Így sokszor súlyosabb állapotban kerül orvoshoz, s ezért nagyobb egészségkárosodást szenved, lassabban gyógyul, s végül a kiesése is hosszabb ideig tart, mint ha a kezdeti panaszokra odafigyelt volna.
Test és lélek integrált rendszer. A testi beavatkozás, ami lehet gyógyszer, gyógynövény vagy szükség esetén akár műtét is, nélkülözhetetlen része a betegség elleni harcnak. De a lelki háttér feltárása is rendkívül fontos, hiszen a tünet, a betegség nemegyszer üzenet, segélykérés, amelynek szóbeli megfogalmazására egyedül gyakran nem képes a beteg. Természetesen az orvos sem. Együtt kell tehát megfejteniük a tünet jelentését. E nélkül a testi beavatkozás hiányos, s ezért igen gyakran eredménytelen, vagy csak átmeneti javulást hoz. A legfontosabb, hogy megtalálják, melyek azok a belső mechanizmusok, amelyek gátolják a stresszel, konfliktusokkal való sikeres megbirkózás lehetőségét. Ennek feltérképezése és módosítása szinte még fontosabb, mint maguknak a stresszhelyzeteknek a felderítése. A menedzser tud felelőséget vállalni, egész élete erről szól. Vállalnia kell tehát a felelősséget betegségéért, egészségéért is. Az orvos beteg kapcsolatban is övé az irányító szerep. Az orvosnak, ha valóban gyógyítani akar, pedig le kell tennie a nagy fehér varázsló álarcát, és vállalnia kell az egyenrangú tanácsadó, segítő, útmutató szerepét. A szokásos, gyökeres életmód változtatásra vonatkozó tanácsok ugyanis a betegek számára rendszerint teljesen használhatatlanok, hiszen nem veszik figyelembe az igényeiket, vágyaikat, értékrendjüket. Ehelyett a terápia inkább azt használja ki, hogy a betegség alkalom arra, hogy az ember megálljon, végiggondolja az életét.
A beteg az orvos segítségével vegye számba, mire vágyik, mi hiányzik neki, mi igazán fontos a számára; s végül találja ki, hogyan tehetné az életét maga és környezete számára élhetőbbé, élvezetesebbé. A legfontosabb gyógyszer, amit szívem szerint én felírnék: napi 3 x 1 evőkanál öröm. A baj csak az, hogy a menedzserek a nagy hajszában gyakran azt is elfelejtik, minek is örülnének igazán. A legfontosabb, hogy ezt megtalálják. S hogy a személyiség saját erőforrásait állítsák a gyógyulás szolgálatába. Ezzel nemcsak az aktuális betegség gyógyulását segítik elő, hanem a stressztűrő képesség fokozásával, hatékonyabb megbirkózási stratégiák kialakításával egyúttal csökkenthető a későbbi megbetegedések valószínűsége is.Várjunk, amíg megbetegszünk?Valamennyi piacgazdaságban működő gazdasági szervezet célja hatékonyságának növelése. E cél elérésének szolgálatában áll a szervezetfejlesztés számtalan eszköze.
Az egyén és a szervezet céljai e tekintetben általában egybeesnek, hiszen nemcsak a szervezetnek, hanem a benne dolgozó embereknek, különösképpen pedig a vezetőknek, menedzsereknek is célja személyes hatékonyságuk fokozása. Nem véletlen, hogy a vezetőkiválasztás, karriertervezés alapját képező kompetenciák sorában egyre előkelőbb helyet foglalnak el olyan személyiségjegyek, mint a kommunikációs készség, önbizalom, empátia, csapatban való működés, rugalmasság, önuralom stb. Mindezek fejlesztésére számtalan módszer és eszköz létezik, amelyek a vezetői tréningek részét képezik. Mi az, amivel szinte minden vezetői tréning adós marad? Nem, vagy alig tanítják a hatékony stresszkezelés, stresszoldás eszközeit, stratégiáit. Pedig az üzleti világban szinte mindenütt fellelhető stressz mind az egyénnek, mind a szervezetnek kárára van.
A stresszkezelést javító, stressztűrést fokozó tréningen felismerhetők és korrigálhatók a stresszt fokozó, a stresszkezelést gátló képességek, meg lehet tanulni relaxálni, fejleszthetők a kommunikációs készségek, ki lehet dolgozni a személyiségnek megfelelő stratégiákat stb. E képességek elsajátítása mind az egészségi állapotot, mind a hatékonyságot pozitívan befolyásolja. Különösen fontos mindez a vezetők, menedzserek esetében. Hiszen ők képesek enyhíteni, de megsokszorozni is maguk körül a stresszt. A hatékony stresszkezelés megtanulása tehát nemcsak önmaguk, egészségük, sikerük, karrierjük szempontjából fontos, hanem jótékonyan befolyásolja a szervezet működését, gazdasági sikerét is.
Valló Ágnes
ÉLET-MÓD
A menedzser-beteg és gyógyítása
Mi az, amivel szinte minden vezetői tréning adós marad? Nem, vagy alig tanítják a hatékony stresszkezelés, stresszoldás eszközeit, stratégiáit. Pedig az üzleti világban szinte mindenütt fellelhető stressz mind az egyénnek, mind a szervezetnek kárára van.

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?
A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?
A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.

Így lesz stresszmentes az ételrendelés
Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra
Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.