Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A minőségi élet a génjeinkben rejlik

A magyarok 63 százaléka nem dohányzik, 58 százaléka sok zöldséget és gyümölcsöt eszik, 53 százalékuk pedig kerüli a gyorséttermi ételeket – az Allianz Hungária Zrt. és a GfK Hungária Kft. egy közös kutatása szerint ezeket a megelőző intézkedéseket választják a legtöbben az egészségük megőrzése céljából. Kevesen gondolnak arra, hogy az egészségesebb életmód elérése érdekében először alaposan feltérképezzék az életkörülményeiket, és az elérhető vizsgálatok segítségével megismerjék, milyen kockázatoknak van kitéve az egészségi állapotuk.

Kép: Pixabay

Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy az egészséges életmód jobb közérzetet és egyben megnyerőbb külsőt is eredményez. Van, aki sokat tesz ennek érdekében, és van, aki kevesebb figyelmet szentel annak, hogyan él.  Egyesek sok étel elfogyasztása mellett sem híznak, másoknak sokkal jobban oda kell figyelniük a vonalaikra. A génjeinknek – számos más tényező mellett – meghatározó szerepe van ezeknek az egyéni különbségeknek az alakulásában.

Bár az emberek génállománya 99,9 százalékban azonos, a maradék 0,1 százalékon hatalmas eltérések múlnak. Ez az egytized százalék határozza meg az olyan szembetűnő külső jegyeinket, mint például a haj- és szemszín, vagy a testmagasság. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy ezekben a génekben rejlenek azok a külsőleg nem látható személyes tulajdonságok, amik befolyásolják a mindennapjainkat és az életmódunkat.

Kép: Pixabay

Példának ott a cukorfogyasztás. A cukor érzékelése eltérő az embereknél, így aki kevésbé érzékeli az édes ízt, az hajlamos a magasabb cukorbevitelre, ami akár diabéteszhez is vezethet.  De például az emberek szervezete másképp dolgozza fel a húsféléket is, ezért fordulhat elő, hogy a sertéshús fogyasztása egyeseknél hízáshoz vezet, másoknál pedig nem okoz jelentős testsúlynövekedést. Ez a genetikai hajlam eltéréséből és a genetikai sokszínűségből fakad, ami népcsoportonként, családonként és egyénenként is tetten érhető. Minél nagyobb az örökletesség mértéke, annál nagyobb hatással bírnak a génjeink, és annál kevésbé hat ránk a környezetünk, életvitelünk.

Kép: Pixabay

A modern technológia segítségével ma már lehetőség van arra, hogy „olvassunk” a genetikai információkat tartalmazó DNS szerkezetéből. Egy személyre szabott DNS teszttel megtudhatjuk, hogy a saját génjeink alapján milyen ételek, italok vagy vitaminok fogyasztásával tehetünk a legtöbbet egészségünk megőrzése érdekében, vagy melyik sportág felel meg legjobban szervezetünk felépítésének, és milyen kockázatoknak vagyunk leginkább kitéve.

Kép: Pixabay

- Ez a technológia ma már Magyarországon is elérhető az Allianz Hungária Zrt. legújabb egészségbiztosítási kiegészítő fedezeteként, Genetika+ néven. A DNS vizsgálatot követően egy 100 oldal hosszú, személyre szabott étrend- és életmódtervet kapnak az ügyfelek, amely egyben tanácsokat is nyújt, hogy milyen egészségi kockázatokra érdemes odafigyelniük. Minél jobban megismerjük saját szervezetünk működését és a génjeinkben rejlő információt, annál többet hozhatunk ki azokból a tulajdonságokból, amivel a természet megajándékozott bennünket, és annál többet tehetünk saját egészségünk megőrzéséért. Fontos hangsúlyozni, hogy az eredményeket az Allianz nem kapja meg, csak az ügyfél látja őket – mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A 2015. júliusi bevezetés óta leginkább a kisgyermekes családok érdeklődtek a termék iránt, illetve azok, akiknek fontos az egészségük, elsősorban a sportolók.

- Tapasztalataink alapján azok az ügyfelek, akik már igénybe vették a kiegészítő biztosítást, az elemzés gyorsaságával, hitelességével és a tanácsadással kifejezetten elégedettek, mindemellett azt találták leghasznosabbnak, hogy egy újfajta megközelítéssel konkrét tanácsokat kaptak az egészségük megőrzése érdekében – összegezte Kozek András.

Tudtad, hogy a magyarok majdnem felének magas a koleszterinszintje? Erről itt olvashatsz!

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.