Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A munkahelyüket féltik az SM-el élők

A betegek többsége nem mer beszélni betegségéről a munkahelyén, attól félnek, hogy ha fény derülne az állapotukra, elveszítenék munkájukat. Ez derült ki a Magyar SM Társaság által a betegek körében végzett, nem reprezentatív online kutatás eredményeiből.

Féltik a munkahelyüket - kép: SXC

A Szklerózis Multiplex az egyik leggyakoribb neurológiai rendellenesség, amely mintegy 8 ezer embert érint Magyarországon. A betegség ugyan gyógyíthatatlan, a modern terápiáknak köszönhetően azonban az SM-mel élők nagy része képes fenntartani korábbi aktív életét és munkájával a társadalom tevékeny tagja tud maradni – ha erre a munkaadójától és környezetétől kap esélyt.

A Magyar SM Társaság által végzett kutatásból kiderült, hogy a válaszadók több mint 60 százaléka tart attól, hogy ha kiderül betegsége, akkor elküldik állásából. Pedig sok megoldás létezik arra, hogy valaki a betegség diagnosztizálása után is folytathassa munkáját. Ezeket a lehetőségeket foglalja össze a tavaly elindított „SM barát munkahely” program is. A program kidolgozásában részt vettek az SM betegszervezetek is, amelyek célul tűzték ki, hogy segítik az SM-mel élőket, hogy a lehető legtovább megtartsák munkahelyüket és a betegség ellenére aktív életet éljenek.

„Az otthonról történő munkavégzés, a rugalmas munkaidő engedélyezése, a képernyőnagyító biztosítása, illetve a megfelelő hőmérséklet-szabályozás mind olyan egyszerűen megvalósítható lépés, ami lehetővé teszi és megkönnyíti az SM-el élők munkavégzését” – hangsúlyozza Vincz-Marton Nikoletta, a Magyar SM Társaság elnöke.

A szklerózis multiplex szegénnyé is tesz
A rehabilitációs járadék vagy rokkantsági ellátás sok esetben mély szegénységbe kényszeríti a betegeket. A mozgássérült emberek, köztük a szklerózis multiplexesek (SM) megváltozott munkaképességük miatt kiesnek az aktív keresők csoportjából, ezért csökken jövedelmük. A Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány (MSMBA) szerint ugyanakkor egy SM beteg átlagos, közvetlenül nem az egészségügyi rendszert terhelő költsége, több mint 2,5 millió forint évente.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.