Szombaton 18.00 és vasárnap éjjel 2.00 óra között az alábbi
járatok segítik a kultúra kedvelőinek utazását:
A Deák Ferenc térről háromféle járat indul:
- 8-9 percenként indul a Budai múzeumi körjárat, amely a Budai
Várban, valamint a II. kerületben nyitva tartó kulturális
intézmények megközelíthetőségét szolgálja. A járat a Deák Ferenc
térről a Károly körúton és az Erzsébet hídon át a Királyhágó tér,
Krisztina körút, Dózsa tér, Dísz tér, valamint a Széna tér
megállókat is érintve a Margit híd felől érkezik vissza a Deák
Ferenc térre.
- 10 percenként jár a Ludwig Múzeum járat, amely a Deák Ferenc
térről a Kálvin tér érintésével az Üllői út felől éri el a Ludwig
Múzeumot, majd innen a Petőfi híd budai hídfőjét is érintve érkezik
vissza a hídon a pesti oldalra, ahol a Fővám tér felől ér vissza a
Deák Ferenc térre.
- A Belvárosi múzeumi körjáratra szintén 10 percenként lehet
felszállni. Az autóbuszokkal 22 belvárosi intézményt lehet könnyen
megközelíteni.
A járat a Deák Ferenc térről az Andrássy út - Állatkerti út -
Hermina út - Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út - Kerepesi út -
Fiumei út - Üllői út - Kálvin tér - Szabadság tér -
Bajcsy-Zsilinszky út - Nyugati tér útvonalon közlekedik. A Váci úton
visszakanyarodva a Bajcsy-Zsilinszky út felől érkezik vissza a Deák
Ferenc térre.
A Batthyány térről kétféle Óbudai múzeumi járatot lehet igénybe
venni:
- Az egyik járat szombaton 17.00 - vasárnap éjjel 1.00 óra
között óránként közlekedik. Az autóbusz a Batthyány tér - Bem
rakpart - Árpád fejedelem útja - Szentlélek tér - Flórián tér -
Szentendrei út felől ér az Aquincumi Múzeumhoz, majd innen
visszafelé ugyanezen az útvonalon érkezik a Batthyány térre.
- A másik járat szombaton 19.00 - vasárnap éjjel 1.00 óra között
kétóránként indul. Az autóbusszal a másik óbudai járattal azonos
intézményekhez lehet utazni, de az utasokat a 11-es úton egészen
Szentendréig is elviszi.
A kultúra kedvelői ingyen utazhatnak a BKV különleges múzeumi
járatain a rendezvényre megváltott belépőjegyekkel.
ÉLET-MÓD
A Múzeumok éjszakája- éjjeli BKV járatai
A hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka zajló Múzeumok éjszakája című fővárosi rendezvényekhez a BKV Zrt. ötféle múzeumi járatot indít.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására
A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?
A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?
Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!
A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
A zöld szállítási megoldások reneszánsza
Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai
A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!
A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal
Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai
Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.