Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A napsütés sokkal fontosabb nekünk, mint képzelnénk

A D-vitamin sokak számára a napfény vitaminjaként ismert, ami többek között a jó hangulatért felelős. Ám az elmúlt években a kutatók rávilágítottak arra, hogy sokkal fontosabb a szervezet működése szempontjából, mint azt korábban gondolták.

Kép: Pixabay

A Gut című folyóiratban megjelent az első olyan tanulmány, mely szerint szoros összefüggés van a D-vitamin szint és a rákra való immunválasz között, így a „napfény vitaminja” bizony  rákmegelőző szereppel  - is - bír.  A kutatás vezetője, dr. Shuji Ogino elárulta, hogy a véráramban lévő magas D-vitamin szint a vizsgálatok alapján csökkenti a vastagbél daganat kialakulásának kockázatát, ugyanis erősíti az immunrendszert, méghozzá úgy, hogy ezzel aktiválja az úgynevezett T-sejteket, melyek megtámadják a rákos sejteket.

Hogy az összefüggésről megbizonyosodjanak, a kutatók 318-kolorektális –azaz vastag/végbél- daganattal diagnosztizált beteget, valamint 624 egészséges embert vizsgált. Mind a 942 résztvevőnél még a rák kialakulása előtt vérvizsgálatot végeztek- azon belül is a 25-hydroxyvitamin D szintjére voltak kíváncsiak, mely a D-vitamin képződéséért felelős. A kutatás végeztével megfigyelték, hogy azoknál a pacienseknél, akiknél nagyobb szintet mértek, kisebb eséllyel alakult ki vég-illetve vastagbél tumor.

Az eredmények alapján tehát kijelenthetjük, hogy a megfelelő D-vitamin szint elengedhetetlen, hiszen nem csupán jó közérzetért felelős, hanem a daganatok ellen is véd. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint bár sokáig nem tulajdonítottak ennek e vitaminnak túl nagy jelentőséget, ám az elmúlt évek felfedezései szerint elengedhetetlen a szervezet normál működéséhez.

Nátha ellen napfényvitamin
A legtöbben szeretnénk a téli hónapokban is egészségesek maradni, megerősíteni immunrendszerünket a különböző kórokozók, náthavírusok támadásai ellen. A sokoldalú D-vitamin ezen is segíthet.

Több mint egy vitamin

A D-vitamin több mint egy vitamin, ugyanis valójában ez egy hormonszerű anyag, így hormonként is viselkedik, és több belső elválasztású mirigy működéséért felelős. Így tehát a jó hangulat és a csontok egészségén kívül hatással van a pajzsmirigy és a mellékvese működésére, sőt, vizsgálatok kimutatták, hogy szoros összefüggés van az inzulinrezisztencia és a D-vitamin szint között is.

Fontos tudni, hogy Magyarországon a lakosság tél végére D-vitamin hiányossá válik, ezért érdemes a napfénymentes hónapokban egyszerű vérvétellel ellenőrizni a szintjét, és szükség esetén pótolni!

D-vitamin hiány tünetei

• rossz közérzet

• elhízás

• PCOS/inzulinrezisztencia

• pajzsmirigyzavarok

• gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)

 

Forrás: Budai Endokrinközpont


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.