Annak a két csokor hóvirágnak is nagyon tudok örülni, ami a kertben virít! Még az édesanyáméktól hoztam több mint húsz évvel ezelőtt! Valahányszor kinézek, mindig anyu jut eszembe! Azt hiszem tőle örököltem a virágok szeretetét is.
Azt pedig már Dániában tanultam, hogyan kell siettetni a tavaszt! Még korcsolyáztak a gyerekek Koppenhága főterén, de a kávézók székeit már kirakták. Rajtuk párnák, nagy puha, meleg takarók. Az asztalkákon pedig egy-egy kis krókusz pompázott kis cserépben, Azóta minden februárban teleültetem a konyhaablakot. Ahogy jövök haza, azonnal megcsap a jácint isteni illata! Még most is virít. ... Szóval ilyenek vagyunk mi, nők...
És ahogy Boris Vallejo, a perui származású amerikai festő megfogalmazta:
"Egy korlátozó társadalomban felnövő fiatalemberként eszményítettem, angyalnak láttam a nőket, és nem valóságosan és méltányosan szemléltem őket. Ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy se nem angyalok, se nem démonok. Mindannyian emberek vagyunk, szabadok, hogy azok legyünk, amik vagyunk. Csupán emberek."
