Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nők lendíthetik fel a hazai söripart?

Nőknek szóló sörreklámokkal, kisebb, de formatervezett üveges sörökkel jelentősen növelhetnék eladásaikat a hazai sörgyárak – derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola kutatásából. A felmérés szerint a sörgyáraknak megérné nagyobb figyelmet szentelni a nőknek, hiszen 50%-uk vásárol és fogyaszt is sört rendszeresen, ám a férfiakkal ellentétben jellemző rájuk az impulzusvásárlás: többet és gyakrabban kísérleteznek a különböző termékekkel, 76%-uk 2-5 márkát is kipróbál évente, 18%-uk pedig ennél is többet.

Szívesebben kísérleteznek a nők a sörrel - Kép: SXC

Az 1990-es évek óta folyamatosan csökken a sörfogyasztás hazánkban. Annak érdekében, hogy a 2011-ben mintegy közel 61 milliárd forint adót befizető, és közvetlenül 1700, közvetve pedig 26000 főt foglalkoztató szegmens növekedési pályára állhasson hazánkban, a sörgyáraknak érdemes lenne a sör hagyományos, 25-35 év közötti férfiakból álló célcsoportja mellett új vásárlóréteget, a nőket is megcéloznia, derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola női sörfogyasztási és –vásárlási szokásokat vizsgáló kutatásából .

„A nők társadalmi szerepe az elmúlt több mint 50 évben jelentős változásokon ment keresztül; a gazdaságilag aktív nők aránya folyamatosan emelkedik, és mint fogyasztói csoport is megerősödtek: ma már a családi költések többségéért ők felelnek” – emeli ki dr. Totth Gedeon, a BGF Kereskedelem és Marketing Intézetének vezetője, a kutatás irányítója a felmérés okait.

A vizsgálat adatai szerint a megkérdezett nők 50%-a rendszeresen iszik, 76%-a pedig rendszeresen vásárol is sört. A válaszadók 41%-a a gyümölcsös sört kedveli a leginkább, míg az alkoholmentes sört a megkérdezettek egyáltalán nem fogyasztják, még akkor sem, ha vezetniük kell, ilyenkor inkább más italfélét választanak.

Inni kell!
Ahogy a háziorvosok, úgy a dietetikusok is nagy jelentőséget tulajdonítanak a megfelelő folyadék-ellátottságnak, ugyanakkor utóbbiaknak mégis csupán egyharmada ellenőrzi ezt rendszeresen a pácienseknél, a háziorvosoknak pedig a fele – derült ki a az Európai Hidratációs Intézet (EHI) felméréséből.

Érdekes módon a férfi vásárlókkal ellentétben a nők többségében nem azokat a sörmárkákat fogyasztják, amelyeket kedvenceiknek mondanak, jellemző rájuk ugyanis az impulzusvásárlás, választásukat alapvetően befolyásolják a pillanatnyi akciók, leárazások. Ennek megfelelően a férfiaknál kevésbé ragaszkodnak a megszokott márkákhoz, gyakrabban kísérleteznek. A válaszok alapján a női sörfogyasztók multimárka-hűek: 76% évente 2-5 márkát is megkóstol, sőt 18% még ennél is többet 5-10 vagy akár 10 fölötti márkavariánst is kipróbál. Az egyetlen márkát fogyasztó nők aránya csupán 6%.

„A nők többsége kiváló társasági italként jellemezte a sört, jelentős részük nemcsak nyáron, hanem minden évszakban szívesen fogyasztja, bár általában egy alkalommal nem többet egy korsónál. Éppen ezért a megkérdezett nők a kisebb, praktikusabb, akár 1-2 deciliteres kiszerelésű termékeket részesítenék előnyben. Különösen fontosnak tartják a csomagolást, kedvelik a csatos üveget és az egyedi design elemeket. A női válaszadók kiemelték, hogy a sörreklámok nincsenek rájuk hatással, ismerik ugyan, de nem szeretik azokat, mivel főként a férfiaknak szólnak. Úgy vélik, ideje lenne, hogy a sörgyárak végre a nőkhöz is szóljanak” – emelte ki a kutatásból a legfontosabb megállapításokat a BGF intézetvezetője.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.