Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nyári kalandok aranyszabályai

Ön is őrizget gyönyörű és szívmelengető emlékeket nyári szerelmekről, románcokról? Van, amit utólag már másképp csinálna? Talán jó lett volna ismerni az egynyári kalandok aranyszabályait!

1. Az az ember, akivel nyári kalandozásaid során összetalálkoztál, nem feltétlenül ugyanaz az személy,akinek otthon látnád.

Akik otthon cinikusak vagy érzéketlennek tűnnek, lehet hogy a nyaralás során menthetetlen romantikusnak mutatkoznak. Az agy ilyenkor hajlamos kikapcsolni, míg a libidó az egekbe is szökhet. A lazítás, az új környezet másfajta viselkedésre sarkallhat mindenkit, s ezt nem szabad szem elől téveszteni.

Azok, akik a kikapcsolódás kezdetén még rendkívül lelkesek,ám ahogy közeleg a nyaralás vége, mintha fogytán lenne ez a lelkesedésük, többnyire már azon aggódnak, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy valójában nem is olyan emberek,mint akiknek mutatták magukat.

2. Ne hagyd magukra barátaidat!

Ha barátokkal együtt töltöd a jól megérdemeld pihenésed, akkor  kétszer is gondold meg, hogy cserben hagyod-e őket egy olyan fazon miatt, akivel alig pár perce ismerkedtél meg a szálloda bárjában. A statisztikák szerint a nyári románcok nem arról híresek, hogy egy életre szólnak. A barátok viszont elvileg igen.

3. A randizás szabályai a nyaralás alatt módosulhatnak

A szürke hétköznapok randi és flörtszabályai nem mindig érvényesek egy nyári kikapcsolódás során. Ha például meglátod álmaid nőjét, nem várhatsz napokig, hiszen lehet, hogy pár perc múlva már ott sincs, s többé nem találkoztok. Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyé prédának kell lenned, de minél hamarabb célszerű nyilvánvalóvá tenni, hogy igenis érdeklődsz a másik iránt.

4. Légy reális!

Talán úgy érzed, megtaláltad életed nagy szerelmét, de lehet, hogy megérzéseid csaltak. Ne várj sokat, ne remélj mindent! A nyári románcok többsége nem folytatódik a való életben, a hazautazást követően. Ha szerelmed tárgya nem jelentkezik a nyaralást követő egy hétben, akkor tudd be az egészet egy kellemes, nyári emléknek.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.