• Nincs ilyen, hogy jó vagy nem. Olyan van, hogy ennek a párnak jó, annak meg nem. De még ez se feltétlenül igaz, mert lehet, hogy csak egy életszakaszban jó, egy másikban pedig már nem. Szóval nincsenek ilyen dobozok, hogy jó vagy rossz.

• Van a nyitott kapcsolatnak definíciója? Mert én eddig úgy képzeltem, hogy az csak a szexet érinti és érzelmileg a pár összetartozik. Itt viszont elhangzott, hogy ők éltek már meg szerelmeket is egymás mellett.

Bácskai Juli Fotó: saját

• Nincs pontos definíciója, annál is inkább, mert annyiféle lehet, ahányan csinálják és mindenki magának találja fel a saját működését. És amivel kezdtem: ez leginkább az életnek egy-egy szakasza lehet, nem pedig egy állandósult poligám kapcsolat. Egy komoly, alapvetően monogám házasságban is lehetnek olyan periódusok, amikor kis kapukat nyitnak maguknak és a másiknak.

• Hogy nyitunk-e, az mitől függ? Habitustól? Vagy inkább attól, hogy milyen régóta vagyunk együtt? Vagyis nagyobb az esélye ennek 10-20 év házasság után, mint az első 5 évben?

• Vannak ugye a kalandozó lelkületű emberek – hogy finoman fogalmazzak -, akik keresik erre az alkalmat; de láttam olyat is, amikor alapvetően monogám pár engedett be új élményeket, mert úgy érezték, elfáradt a kapcsolatuk. Ilyenkor jönnek a swinger klubok, egy harmadik fél beengedése az ágyba, vagy barátoknál a párcsere. Sokszor ezek valóban jót is tesznek a házasságnak, mert felfrissül a kapcsolat, színesedik kicsit. De arra nézvést nincsenek adatok, hogy ez mikor következik be, nem csináltak erről felmérést, így felelőtlenség lenne azt mondani, hogy hány év után várható ez.

Azt viszont a saját praxisomban látom, hogy abból, ha két ember túl korán köt házasságot - első szerelem, gimnáziumi kapcsolat -, nem szokott sok jó kisülni.

 

• Egy darabig viszi magát a szerelem, de aztán felmerül az emberben a legnagyobb jóindulat mellett is, hogy ’mostantól egész életemben vele fogok szexelni? Ki se próbáltam a vörösöket, a szőkéket, a soványakat, a kövéreket! ’ Ez feljön mindenkiben, ha tagadja, ha nem. És elcsábul. Megjegyzem, igaza is van. Mert élmény, mert önismeret, mert tanulás minden kapcsolat. Ahány férfi volt/van/lesz az éltemben, annyiféle nő vagyok én – és fordítva. Ami az énemnek egy csodás tapasztalás. Ráadásul irtó nagy a merítési lehetőségünk arra, hogy izgalmakat találjunk.

• Egyszer pont tőled hallottam, hogy mennyivel könnyebb volt régen hűségesnek lenni, amikor egy lánynak csak a saját falujából udvaroltak, vagy ha nagyon szép volt, esetleg még a szomszédos településről is átjárt egy-egy legény, de ennyi. Felmérte, hogy melyik a legjobb, és ahhoz feleségül ment. Vagyis nem volt akkora a kísértés. Ezzel szemben most gyakorlatilag az egész világból válogathatunk. Holnap rám kattint egy szingapúri pasi a facebookon, levelezgetünk és bármi kialakulhat.

• Így van. Az embert állandóan új és új impulzusok, ingerek, kísértések érik. Ha pedig nem érik, akkor elébe megy. A Covid például abszolúte felerősítette az online társkeresést – ami eleve egy felfelé ívelő tendencia. A karantén alatt pedig mindenki megérezte, milyen pocsék egyedül és elkezdtek zsizsegni, hogy találjanak valakit.

• De amikor megtaláljuk, miért nem tudunk örülni és hűségben mellette maradni?

• Mert ez ellentmond az emberi természetnek.

• Vagyis akkor a hűség idejétmúlt dolog?

• Idejétmúlt? Ez például lehet kulturális kérdés is. Tudjuk, hogy bizonyos vallások megengedik a többnejűséget, és se a férj, se a feleségei nem gondolkodnak a hűségről. De a hűség más értelemben sem egy egzakt fogalom. Hűséges vagyok-e, ha nem fekszem le azzal a nővel/pasival, de minden gondolatom ő és ingerült vagyok a kapcsolatomban. Vagyis lélekben már kiléptem, nem vagyok jelen, csak fizikailag. Vagy akkor vagyok hűséges, ha épp csak egy kis hancúr volt, de a lelkem maradt a páromnál? Van, akinek a lelki megcsalás fáj jobban, van akinek a testi. És van, amikor mindkettő. Ilyenkor jönnek azok a kérdések, hogy: de a mi ágyunkban? És itt tusolt?

• Ismerek olyat, aki új ágyneműt vetetett, kidobálta a törölközőt és mindent, amihez a szerető érhetett.  Bevallom, akkor én ezt rendben lévőnek éreztem, most csak mosolygok rajta.

• Látod, ez egy jó analógiája annak, hogyan változik a hűséghez/megcsaláshoz való viszonyunk, vagyis az értékrendünk.

• Ismerek olyanokat, akik nyitott házasságban élnek, és láthatóan működik, mert felállítottak egy szabályrendszert. Hogy nem lehet az ő közös idejükben mással találkozni, hogy kotont kell használni, meg kell mutatni a másiknak, kivel lesz az aktus és be kell számolni róla. De talán a legfontosabb, hogy: mindenkivel csak egyszer lehet lefeküdni, hogy ne alakuljon ki kötődés.

• Szinte hibátlan, egyet kivéve: a szexről nem beszélgetünk mással! Ez nem elegáns, de főleg nem etikus! Azt se meséljük el, ha jó, azt se, ha rossz. Barátnak se! Nem szabad kiadni a másikat! Arról nem beszélve, hogy ez egy kis ország, bármikor előfordulhat, hogy összetalálkozol valakivel, akiről tudsz valami intimitást – rosszabb eset, ha ő tud rólad… Persze vannak, akik ebben élvezetet találnak, mert egyfajta voájörködés, ha elképzelem, mit csinált valaki mással a párom.

• Tehát a nyitott kapcsolat ok?

• Ha nekik ok, akkor ok. Akkor nem az, ha valamiféle külső motiváció van benne. Például sznobság, hogy ez olyan felvilágosult dolog, csináljuk mi is. Vagy egyfajta vetélkedés, akár a másikkal, hogy kinek lesz több külső partnere, vagy a barátokkal, akik így élnek. Az is csúnya, ha azért vonunk be valakit, hogy kibeszélhessük. És szörnyű, ha csak azért megyünk bele, hogy megtartsuk a másikat. Ez utóbbit felejtsük is el, nem fog működni… De ha valóban a kíváncsiság hajt és nem bántom meg a másikat, mert még ’engedélyem’ is van rá, akkor miért ne? A kíváncsiság egy megbocsájtható motiváció. De azért nem egyszerű ez. Mert, ha van egy házastársam, hova viszem a szeretőt? Azt azért mégse mondhatom, hogy: drágám, ma lesz egy kis akcióm 4-től 7-ig, ugyan ne gyere már haza….

• Elképzeltem a jelenetet és beleborzongtam. És ebből jön a kérdésem: nem előfeltétele a nyitott házasságnak az, hogy már ne szeressem a másikat? Úgy értem, szenvedéllyel. Mert ha én igazán szeretek, a tudatba, hogy a szerelmem most Mancikával van, beledöglöm.

• Akkor egy biztos: ez a műfaj nem neked való. Két dolog biztosan kell hozzá: bizalom és önbizalom. Bizalom abban, hogy azzal, hogy legalizálom a kapcsolatból való kikacsintást, nem él vissza, és tud mérlegelni a párom, mi éri meg, mi nem. És bizalom abban az értelemben is, hogy nem hoz haza valami fertőzést. De még ennél is fontosabb az önbizalom. Hogy azt tudom mondani magamnak:

én vagyok annyira első számú királynő, hogy nyugodtan kölcsönadhatom a páromat a hercegnőknek, szolgálóknak, mert úgyis hozzám jön haza.

• Ha ezt az ember ki tudja mondani, akkor már nem is lesz féltékeny?

• Ha testével, lelkével, agyával maximálisan el tudja fogadni a nyitott kapcsolatot, akkor nem lesz féltékeny. A bizalom-önbizalom kettőse ki is zárja ezt.

• De mi van, ha szerelmes lesz a párunk, vagy mi magunk?

• Szerelmesek akkor is lehetünk, ha nem vagyunk ennyire szabadon. A nyitott kapcsolatot általában a szexre vonatkoztatjuk, ritka, hogy a szerelem is belefér. Persze utóbbi csak akkor tud működni, ha az a bizonyos elsőszámúság semmilyen értelemben nem kérdőjeleződik meg. Akkor méltósággal ki tudjuk várni, amíg a másiknál ez lecseng. De sokszor az egymáshoz való visszatalálás inkább egyfajta gazdasági mentőcsomag, hiszen van párnak egy múltja, van vagyona, esetleg vállalkozása, na meg gyerekek – és mindezekért felelősséggel tartoznak. Vagy azt hiszik.

• És sokszor éppen ennek mentén csalják egymást a felek titokban, nem? Meg az ’amit nem tudunk, az nem fáj’ elvén. Vagyis kicsit olyan, mintha a megcsalás és a nyitott kapcsolat között pusztán az lenne a különbség, hogy az egyik stikában megy, a másik meg nyíltan.

• Valójában ennek az az alapja, hogy eléggé ismerem-e a másikat, hogy tudjam, nem okozok-e nagyobb fájdalmat azzal, ha beszámolok a kis kalandomtól, mint ha nem. Az egész ott kezdődik, hogy elég nehéz egyáltalán előhozakodni a témával, hogy mi lenne, ha… Nagyon óvatosan kell ezt tálalni, nehogy pusztán a kérdéssel sérülést okozzunk.

• Ha jön egy ilyen puhatolódzás, ne ijedjünk meg, hogy valami nem jó működik? Kérdezem ezt azzal együtt is, hogy szerintem nem igaz az, hogy csak akkor léphet be egy harmadik, ha valami gond van egy kapcsolatban. Szerintem sokszor pusztán a kíváncsiság és a vágy uralkodik el rajtunk.

• Meg is válaszoltad a kérdésed. Nem, nem csak rossz kapcsolatba tud berobbanni valaki. Az a kérdés, mi milyen engedjük be a harmadikat, illetve saját magunkat a sztoriba.

• Na és mi van azokkal, akik átmeneti partnereink egy nyitott házasságban? Ők speciel szintén sérülhetnek…

• Így van. De rendszerint ők tudják, honnan indulnak. Főleg, ha nem megcsalásról van szó, hanem valóban nyitott házasságról. Ez már nem a mi felelősségünk, illetve annyiban igen, hogy ha érezzük az elköteleződést részükről, és mi nem viszonozzuk, le kell állítani a dolgot.

• Vagy úgy járunk, mint anno a Végzetes vonzerő című filmben. Bár ha nyitott a kapcsolat, akkor a szerető le se tud minket buktatni...

• Így igaz, hiszen van egy kvázi szerződésünk, egy szóbeli egyezségünk amit mindenki elfogadott.

• 

  Jelenet az Édeshármas című filmből Fotó: Pinterest

   

  Ahogy hallgatlak, egyre világosabb, hogy nem lehet leélni egy életet hűségben. Sőt, hogy nem is kell…

• Senkit se biztatok erre. És nem is olyan egyszerű ám kivitelezni! Ha valaki listát ír ebből a cikkből, hogy mire kell figyelni, miről kell megállapodni, majd elkezdi kipipálni a tételeket, hát kevesen maradnak fenn a szűrön…  Én inkább úgy fogalmaznám, hogy van egy óriási tévedés a fejünkben. Azt képzeljük, hogy ha a kapcsolatainkat ábrázolnánk egy grafikonon, akkor azok vertikálisan helyezkednének el rajta. Alulról megyünk fölfelé: ovi, suli, gimi, egy eljegyzés – másik, egy házasság - másik, egy válás, stb. Ám valójában ez nem így van. A legtöbb  embernél a grafikonnak horizontális kiterjedése is van. Vagyis lehet, hogy a gimiben több vasat is tartott a tűzben, lehet, hogy míg egyetemre járt, vidéken és Pesten is volt valakije, stb. Vagyis nem mindig zárunk le egy kapcsolatot, mielőtt újba kezdünk, és/vagy visszanyúlunk. Szóval a szerelmi életünk korántsem ábrázolható egy egyenesen. De nem is kell mindenre címkét rakni, hogy ez nyitott házasság, ez meg monogám, és ha megcsalsz, már megyek is. Nem szabad a másikat se, magunkat se lekorlátozni. Támaszkodjunk az ösztöneinkre. Engedjük be, ha valamivel/valakivel kapcsolatban jó érzéseink vannak. És ne ítélkezzünk! Magunk felett se, a másik felett se – és mások felett se.