Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Pannon GSM, a T-Mobile és a Vodafone ezúton köszöni !

A Pannon GSM, a T-Mobile és a Vodafone ezúton köszöni meg az adományozók önzetlen és nagylelkű segítségét, hogy 63 millió forintot gyűjtöttek a szökőár károsultjainak

63 millió forintot gyűjtöttek a hazai
mobilosok a szökőár károsultjainak

A közel 300 ezer áldozatot követelő délkelet-ázsiai szökőár nyomán világméretű összefogás segíti az érintett országok lakóit. Az eddigi talán legnagyobb segélyakcióból Magyarország és azon belül is a három hazai mobilcég ügyfelei is kiveszik a részüket.

A Pannon GSM, a T-Mobile és a Vodafone az eddigi jó hagyományokat követve a nehéz helyzetben lévők megsegítésére közös felhívással fordult a hazai mobilos társadalomhoz. Mindhárom hazai mobilcég ügyfelei a 1749-es szám felhívásával vagy egy SMS elküldésével 200 forinttal járulhattak hozzá a károsultak megsegítéséhez. Január 6 és 31. között, alig 3 hét alatt több mint 315 ezer hívás és üzenet segítségével 63 millió forint adományt gyűjtöttek a hazai mobilosok. A jelentős összeg a Magyar Vöröskereszt közreműködésével hasznosul és jut el közvetlenül a rászorulókhoz.

A Pannon GSM, a T-Mobile és a Vodafone ezúton köszöni meg az adományozók önzetlen és nagylelkű segítségét.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.