Különösen nagy felhatalmazás: több mint 9/10-edet kaptak a férfiak – rég nem volt ilyen alacsony a nők parlamenti részvétele
A 2010. évi országgyűlési választások több nagy horderejű változást hoztak az ország életében.
Számunka elkeserítő eredmény is született: kínosan kevés nő került be a parlamentbe. 386 képviselőből mindössze 35 nő. Ezzel a 9 százalékos aránnyal, az EU tagországokban az utolsó, világviszonylatban is sereghajtó Magyarország - a legtöbb iszlám ország is megelőzött minket. Nem történt radikális változás, nem lett más a politika, nem jött el az idő: a nők sokkal kevesebben vannak a Parlamentben, mint bárki gondolná. Folytatódik a hagyomány, a férfiak nem engedik a nőket még a döntéshozatal közelébe sem, sőt az eddigi eredménynek is megsemmisülni látszanak.
Adósok e tekintetben a pártok, melyek nem voltak hajlandók megnyitni az utat a nők előtt a vezetői posztok felé, és adós a parlament, mely elutasította, leszavazta, majd napirendre sem vette a női kvóta bevezetését célzó törvényjavaslatot.
Hasonlóképpen adós az Alkotmánybíróság is, mely 2009. szeptembere óta nem döntött az OVB által egyhangúlag átengedett népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő-íveinek kiadásáról. Ha lenne egy nő közöttük, talán gyorsabban menne.
Hiába születtek támogatói nyilatkozatok akár a most 2/3-os többséget szerző párt részéről is , hiábavalónak bizonyult az EU, az Európa Tanács és az ENSZ többször megfogalmazott, a nők magyarországi helyzetének javítását célzó javaslata, egyetlen kis párt kivételével senki nem vette komolyan, hogy itt az ideje a nőknek megfelelő szerepet szánni a társadalmi életben.
A rendszerváltás óta lezajlott hat választás tapasztalatára építve kijelenthető: a pártok döntöttek, szerintük a nőknek otthon a helye.
Mindezekből úgy tűnik, hogy a magyar politikai elit nem mutat érdeklődést az európai esélyegyenlőségi kihívások legfontosabbika iránt. A Nők A Pályán, a népszavazási kezdeményezést benyújtók, valamint a magyar nők számára nem maradt más választás, csak a népszavazási kezdeményezés támogatása, mely garanciát ad, hogy a Parlament legalább egyharmada nő legyen. A jelek szerint csak egy ilyen lépés képes megváltoztatni ezt a Magyarország számára olyannyira szégyenteljes helyzetet.
Nők a Pályán
ÉLET-MÓD
A pártok döntöttek, szerintük a nőknek otthon a helye
A 2010. évi országgyűlési választások több nagy horderejű változást hoztak az ország életében.Számunka elkeserítő eredmény is született: kínosan kevés nő került be a parlamentbe. 386 képviselőből mindössze 35 nő. Ezzel a 9 százalékos aránnyal, az EU tagországokban az utolsó, világviszonylatban is sereghajtó Magyarország - a legtöbb iszlám ország is megelőzött minket.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?
Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására
A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?
A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?
Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!
A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
A zöld szállítási megoldások reneszánsza
Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai
A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!
A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal
Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.