Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A porckopás már nem csak az időseket érinti

Egyre több emberre igaz, kortól függetlenül, hogy ízületi porckopás miatt térdprotézis beültetése jelenti számára az egyetlen megoldást. Míg korábban ez kizárólag az idős korra volt jellemző, ma már a középkorúakat is érinti ez a probléma.

Kép: Pixabay

Az idős korral együtt járó betegség az ízületi porcfelszín kopás, amelyet klinikai panaszok kísérnek, ezeket pedig, bizonyos szint után, csak térdprotézis beültetésével lehet elmulasztani. Dr. Knoll Zsolt az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ térdsebésze azonban azt mondja, nem mindegy, milyen protézist, milyen körülmények között ültet be egy szakorvos.

"A régi protézisek 0-110 fokos hajlítást engedtek meg a páciensnek, szerencsére azonban a jelentős fejlesztéseknek köszönhetően ma már a térdhez jobban illő, mozgékonyabb protézis összetevőket tudnak előállítani. Ezeknek a felszín kialakítása, geometriája, nagyobb, 0-135 fokos mozgástartománya is élhetőbb, zökkenőmentesebb életet jelenthet a betegnek" – jelentette ki Dr. Knoll Zsolt.

Egy hétköznapi, egyszerűbb példán keresztül ez annyit tesz, hogy a beteg nemcsak leülni, hanem guggolni is tud a műtét után. Az ortopéd traumatológus hozzátette, a beteg rehabilitációja gyorsabb, ízületi mozgása hamarabb helyreáll, ezért izomzata – a megfelelő rehabilitációs kezelés elvégzése mellett -, rövidebb idő alatt fejlődik. A szakorvos kiemelte, ma már egyre több fiatal, középkorú (50 feletti) betegnél is ez az egyetlen lehetőség, hogy térdfájdalmak nélkül élje mindennapjait.

"Nagyon fontos azt is kiemelni, hogy a mozgástartomány mellett nem mindegy, mekkora a térdprotézis kopásállósága" – mondta Dr. Knoll Zsolt. "Az operáció során a két nagy fémanyag között - amelyet a combcsontra és a lábszárcsontra ültetünk -, egy olyan műanyag tálcát teszünk be, amelynek feladata a combcsont felszínén elhelyezkedő fém felület elcsúszása. Kutatások bizonyítják, hogy a protézis lazulásának egyik fő oka, hogy ez a műanyag nem elég kopásálló, ám nemrégiben sikerrel fejlesztettek ki egy porcelán alapú implantátumot. Ennek következtében egy ideális beteg esetében – aki nem túlsúlyos -, jól sikerült műtét és rehabilitációt követően a protézis kilazulása 15-20 évre tolódhat ki. Természetesen ezekkel az új fejlesztésű implantátumokkal is nagy veszélyt rejt a kontaktsportok űzése, de olyan rotációs sportok, mint például a tenisz, a tollaslabda, az óvatos síelés, sífutás, örömmel végezhetőek.

Forrás:

www.emineo.hu

Mozgassuk a fájós térdet, vagy pihentessük?
Olykor-olykor minden ember panaszkodik kisebb-nagyobb mértékű térdfájdalomra, melynek hátterében számtalan dolog állhat. Ekkor persze felmerül az örök kérdés: vajon mivel teszünk jót? Ha mozgatjuk, vagy ha inkább pihentetjük a végtagot? 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.