Az MDT társadalmi célú kampányt indít az elfogadás jegyében. Ennek érdekében felhívja a betegek figyelmét a jelenleg elérhető kezelési lehetőségekre, a lakosságot és a betegek ellátásában résztvevő egészségügyi szakszemélyzetet pedig megismerteti a pikkelysömör tüneteivel, legfontosabb jellemzőivel. Prof. Dr. Kemény Lajos, a Társulat elnöke a mai kampánynyitó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kezdeményezéssel a döntéshozók figyelmét is a betegségre szeretnék irányítani, hogy a közeljövőben még több segítséget kapjanak a psoriasisos emberek kezelésében, ellátásában.
A psoriasis – vagy ahogy a legtöbben ismerik a pikkelysömör – genetikai eredetű autoimmun betegség, amely életünk során bármikor jelentkezhet. A kórral együtt járó, mindenki számára könnyen felismerhető bőrtünetek jelentősen megnehezítik a betegek mindennapjait. A betegek az élénkvörös foltok miatt legtöbbször hátrányos megkülönböztetésben van részük, a társadalmi kirekesztettség érzésével nap mint nap meg kell birkózniuk. Mindemellett a rendszeres kezelések kényelmetlenségével is szembe kell nézniük.
A pikkelysömör az egyik leggyakrabban előforduló bőrbetegség, Európában a teljes lakosság 1,5-2 százalékát érinti. Magyarországon hasonló gyakoriság jellemző, hazánkban nagyjából 200 ezren lehetnek érintettek. A betegek 10%-a tünetmentes, 57 százalékuk enyhe, egynegyedük középsúlyos, míg 8 százalékuk súlyos psoriasisban szenved. Utóbbi esetben a testfelszín több mint 10%-át érinti a betegség – ismertette a sajtótájékoztató hallgatóságával a jelenlegi adatokat Dr. Gáspár Krisztián, a DE OEC Bőrgyógyászati Klinikájának munkatársa.
A pikkelysömör azonban nem csak bőrtüneteket okoz. A betegséghez gyakran társul ízületi gyulladás, depresszió, szív- és érrendszeri megbetegedések. A súlyos pikkelysömörben szenvedőknél 30 éves kor felett a szívinfarktus kialakulásának valószínűsége is háromszoros az egészségesekhez viszonyítva.
Az egészségügyi, fizikai problémák mellett lelki és szociális gondok is gyakran terhelik a betegeket. A társas együttélés legtöbb színterén akadályokba ütköznek, sokan elveszítik állásukat, hosszabb ideig munka nélkül maradnak. A depresszió a betegek egynegyedét kínozza, az öngyilkosság érzésével 5 százalékuk szembenézett már élete során.
Mivel a pikkelysömör egyaránt komoly testi és lelki terheket ró az attól szenvedő betegekre, a Magyar Dermatológiai Társulat szakmai véleménye szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a psoriasisban szenvedő betegek újra teljes életet élhessenek.
Ahogy azt a Kemény professzor is hangsúlyozta, a Psoriasis Nap és az azt támogató kampány megszervezésével a Társulat meg kívánja ismertetni a betegeket a kezelési lehetőségekkel, valamint segítő kezet nyújt a személyenkénti legmegfelelőbb terápiás módszer kiválasztásában, tökéletesítésében, a félelmek nélküli élet megkezdésében. Az új terápiák segítségével lehetséges visszaadni az emberi méltóságot, és a mindennapi küzdelemhez szükséges erőt. A módszerek használatával jelentősen csökkenthető a betegekre nehezedő pszichológiai nyomás, és a szégyenérzet. A megfelelően kezelt psoriasisos beteg teljesen vagy csaknem teljesen tünetmentessé tehető, azonban ehhez szükséges a beteg és orvos szoros együttműködése, a beteg megfelelő tájékozottsága és aktív közreműködése is.
A sajtótájékoztatón Dr. Holló Péter, a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinika Psoriasis Centrumának vezetője elmondta, hogy a pikkelysömör a tudomány jelenlegi állása szerint továbbra sem gyógyítható kór, azonban a betegség kezelhető. Léteznek olyan eljárások, amelyek a betegek életminőségét érezhetően javíthatják. A súlyos psoriasistól szenvedőknek nem szabad megfeledkezniük a biológiai terápiás kezelésről sem, hiszen ezen módszer segítségével immáron a tünetmentesség sem számít elérhetetlen célnak.
Többen nincsenek tisztában azzal, hogy nem csak a hagyományos gyógyszeres és helyi kezelési lehetőség áll rendelkezésükre, hanem a korszerű fejlesztéseknek köszönhetően más módszerek is léteznek a betegség enyhítésére. A kezelési célok (bőrtünetek 75-90%-os javulása, az életminőség-javulás, köröm- és ízületi tünetek jelentős enyhülése) mára igenis elérhetővé váltak – hangsúlyozta a Centrum vezetője.
A Pikkelysömör Nap és a hozzá kapcsolódó társadalmi célú kampány tehát a betegekhez, a kezelésükben résztvevő orvosokhoz, szakápolókhoz és a közvéleményhez egyaránt szól. Dr. Gyulai Rolland, a Társulat Psoriasis Szekciójának elnöke elmondta, hogy szeretnék kiemelten felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy mind egyformák vagyunk, és hogy a betegség NEM fertőző. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a psoriasis nem kozmetikai rendellenesség, hanem egy betegség, amivel sok társunknak együtt kell élnie. A psoriasis megértése, elfogadása nagyban hozzájárul a betegek könnyebb társadalmi integrációjához. A Társulat végső célja a psoriasistól szenvedő emberek fizikai és lelki tünetmentességének megteremtése – emelte ki Gyulai doktor.
Ezen célkitűzés elérése érdekében a Magyar Dermatológiai Társulat és az MDT Psoriasis Szekciója október 29-én országos kampánnyal kívánja felhívni a figyelmet a pikkelysömörrel élők elfogadására. Számos nagyvárosban nyílt napot tartanak a psoriasis betegklubok, ahol a pikkelysömörös betegek szakmai előadásokon vehetnek részt, megismerhetik egymást, a gyógymódokat, találkozhatnak kezelőorvosaikkal, szakápolóikkal. Ezekre a rendezvényekre nemcsak őket, hanem az egészséges érdeklődőket is szeretettel várják. Ha többet szeretne megtudni a Pikkelysömör Napról, a programokról, magáról a betegségről, vagy a kezelési lehetőségekről, látogasson el a www.pikkelysomornap.hu weboldalra.
ÉLET-MÓD
A psoriasis nem fertőző betegség!
Október 29-én, a Pikkelysömör Világnapon (World Psoriasis Day), a világ minden táján az általánosnál nagyobb figyelem irányul a psoriasisos betegekre. A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is csatlakozik a Psoriasis Világnap rendezvényeihez.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.