Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A rongybabák emlékeztetnek

Az UNICEF Magyar Bizottsága rendhagyó módon kívánja emlékeztetni a gyermekjogi egyezmény évfordulójára azokat a döntéshozókat, akik fontos szerepet játszanak a gyermekek helyzetének alakításában. Az UNICEF „20 év - 20 nap" gyermekjogi hónapjához kapcsolódva az elkövetkező napokban és hetekben számos megyei és városi közgyűlés, valamint az Országgyűlés képviselői kapnak rongybabát az UNICEF képviselőitől. 

Az önkéntes fiatalok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők által készített rongybabák és a hozzájuk kapcsolódó üzenet arra emlékeztetnek bennünket: közös felelősségünk a gyermekek jogainak tiszteletben tartása és biztosítása, s ebben mindannyiunknak bőven van még tennivalója.

Az UNICEF nemzetközi rongybaba programja 1988-ban indult Olaszországból. A babákat készítőik az UNICEF-nek ajándékozzák, a szervezet pedig „örökbe adja” azokat. A kezdeményezés az elmúlt években folyamatosan bővült, az örökbefogadók által felajánlott adományok értéke 2002-ben már meghaladta a 2 millió dollárt.



Az olasz Pigotta-kat Franciaországban a Frimousse-ok követték, majd számos finn és cseh gyerek csatlakozott a programhoz. Olaszországban a milánói Scala legnevesebb baba- és jelmezkészítői, Franciaországban a legnevesebb divatdiktátorok és fiatal tervezők is elkészítették saját rongybabájukat. A francia “haute-couture” babákat Párizsban egy kiállítás keretében ismerhette meg a közönség, majd ezeket elárverezték és az így befolyt összeget pedig az UNICEF oltási programjának javára fordították. A több mint 50 alkotó között olyan világhírű divatházak szerepeltek, mint az Armani, a Christian Lacroix, az Emanuel Ungaro, a Givenchy, vagy a Pierre Cardin.

Magyarországon eddig számos iskola, közösségi ház és nyugdíjas klub csatlakozott a felhíváshoz, sőt határon túli magyar iskolákból, pl. a szlovákiai Párkányból is érkeztek babák. Az önkéntesek vállalták, hogy rongybabák készítésével járulnak hozzá a gyermekek iránti felelősség és a törődés gondolatának terjesztéséhez. A készítőknek jár a névadás joga is, így már folyamatosan születnek a Csillák, a Hajnalkák, a Lacik és a Dávidok. Az 50 centiméteres rongybabák elkészítését szabásminta és pontos útmutató segíti.

A gyerekjogi tennivalókra emlékeztető UNICEF rongybabákat elsőként Katona Béla, az Országgyűlés elnöke és Pelczné Gáll Ildikó, az Országgyűlés alelnöke vehette át az egynapos magyarországi látogatásra érkezett Philip O’Brientől, az UNICEF genfi regionális igazgatójától és az UNICEF Magyar Bizottsága vezetőitől. A hazai örökbefogadási akcióból befolyó bevétel a magyar kistelepülési óvodákat támogatja.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.