Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Sándor-palotában

2006. február 9-én Sólyom László köztársasági elnök fogadást adott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület részére a Sándor-palotában, melynek keretén belül bejelentette, hogy a korábbi magyar köztársasági elnökökhöz - Dr. Göncz Árpádhoz és Dr. Mádl Ferenchez - hasonlóan elvállalta a Gyermekmentő Szolgálat védnökségét.

 

A rendezvényen részt vett Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel, az Osztrák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete is, aki az esemény keretén belül bejelentette, hogy Heinz Fischer, Ausztria köztársasági elnöke is elfogadta a Gyermekmentő Szolgálat felkérését a védnökségre. 

Thomas Klestil sajnálatos halála után Heinz Fischer, a jelenlegi osztrák köztársasági elnök azzal, hogy elfogadta a Gyermekmentő Szolgálat védnökségét, folytatja elődje munkásságát.

Mindezentúl az esemény keretén belül Ursula Seiler-Albring, német nagykövetasszony is bejelentette, hogy Roman Herzog, korábbi német államfő után, Horst Köhler jelenlegi német államfő is elfogadta az NGYSZ felkérését a védnökségre.    

Immár hagyománynak is tekinthető, hogy a mindenkori magyar-, osztrák- és német államfő is tagja a Gyermekmentő Szolgálat védnökeinek. 

A fogadáson részt vettek a Gyermekmentő Szolgálat védnökei, elnökei, legfőbb szponzorai, illetve fontos közéleti személyek, sportemberek és művészek.

A Gyermekmentő Szolgálat elnöksége örömmel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az év eleji ülésén a támogatási programok keretén belül 60.555.783,- Forint szétosztását fogadta el a 2006. január vége és május vége közötti időszakra beteg és rászoruló gyermekek részére..

A következő elnökségi döntés 2006. május végén esedékes, ahol a fentiekkel hasonló nagyságrendű támogatást kíván odaítélni hátrányos helyzetű gyerekeknek.

  A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület 1990 májusában alakult a hannoveri, hasonló nevű szervezet mintájára. A Szolgálat kiemelten közhasznú szervezet, célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása. A Szolgálat önkéntes alapon működik, vallásra, politikára és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.