Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Soproni Ászok és a Matáv a legkedveltebbek

A Vodafone Reklámzabálók Éjszakája Turné 2004 utolsó állomásán, a november 25-i budapesti gálaesten ünnepélyes keretek között átadták az SMS és online közönségszavazások díjait.

 Az elmúlt évben a nagyközönség számára a legkedvesebb reklámok, reklámarcok a Soproni Ászokhoz és a Matávhoz kötődtek, hiszen a hat versenykategóriából kettő-kettőben az említett márkák nyerték el az első helyezést.

A Reklámzabálók Kreatív Verseny a magyar szervezők egyedülálló kezdeményezése, amely során a fogyasztók immár negyedik alkalommal szavazhatták meg az elmúlt év általuk legjobbnak és legkedvesebbnek ítélt reklámjait. A díjak köre 2004-ben meglehetősen kibővült, ugyanis ebben az évben a legjobb reklámfilm mellett a közönség megválaszthatta a legjobb reklámhangot, a legjobb reklámzenét, a legjobb társadalmi célú reklámot és az év reklámarcát is.

A voksokat két csatornán lehetette leadni, a rendezvények előtt a www.reklamzabalok.hu weboldalon keresztül online, míg az események helyszínén SMS-ben szavazhatott a közönség.

A Reklámzabálók Éjszakája Kreatív Verseny eredményei a következőképpen alakultak:

-         Vodafone Legjobb Reklámfilm Online Szavazás győztese: Sörivók is elkezdhetik (megbízó: Soproni Ászok, ügynökség: TBWA Budapest)

-         Vodafone Legjobb Reklámfilm SMS Szavazás győztese: Rock 'N' Roll Max (megbízó: Vodafone, ügynökség: Grey Worldwide)

-         Az Év Reklámarca a Joy Magazin Különdíja: Almásy Sándor, Tudakozó + (megbízó: Matáv, ügynökség: CREA)

-         Legjobb Reklámfilmzene a Viva TV Különdíja: Matáv Ritmus díjcsomag (megbízó: Matáv, ügynökség: Lowe GGK)

-         Legjobb Reklámhang a Klub Rádió Különdíja: Sör Robi, alias Szívós Győző (megbízó: Soproni Ászok, ügynökség: TBWA Budapest)

-         Legjobb Társadalmi Célú Reklám a Spektrum TV Különdíja: Ugróiskola (megbízó: Fogyatékos Gyermekekért Közalapítvány, ügynökség: Sylva Reklámügynökség)

A Reklámzabálók Éjszakája immáron negyedik alkalommal került megrendezésre Magyarországon. Az év legfergetegesebb reklámhabzsolása idén országos turnévá bővült: három helyszínen, összesen négy Reklámzabálók Éjszakáját tombolhatott végig a nagyközönség. November közepén a rendezvénysorozat ellátogatott Debrecenbe és Győrbe, majd egy héttel később, két egymást követő napon, Budapesten zabálhattuk magunkat pukkadásig.

Az országos turné hatalmas sikert aratott a közönség körében, hiszen a 4 állomáson az eddigi reklámzabáló közösség többszörösét láthatták vendégül a szervezők.

Az újítások, fejlesztések sora a jövő évben is folytatódik: körvonalazódik egy reklámkulturális televíziós műsor, illetve a tervek szerint 2005 tavaszán debütál Magyarországon a Kings of Ads esemény, amelyen a világ leghíresebb játékfilmrendezőinek reklámfilmes kalandozásaiba nyerhetünk bepillantást egy 2 és fél órás vetítés során.

A Reklámzabálók Éjszakájának rövid története

Az első Reklámzabálók Éjszakáját Jean-Marie Boursicot 1981-ben mutatta be Párizsban. A nagy érdeklődés miatt egy évvel később már két egymást követő estet szervezett, majd 1984-ben Lyonba, Bordeaux-ba, Milánóba és Genfbe is megérkezett a Reklámzabálók Éjszakája. Az elkövetkező években tovább gyarapodott a turné állomásainak száma, 1989-ben az est Ausztráliában és Észak-Amerikában, végül 1994-ben Ázsiában is bemutatkozott. Jelenleg évente 50 ország 170 városában rendezik meg az Éjszakát.

Magyarországon Borsos Sándor főszervező és az Egzo Media 2001. óta szervezi meg a Reklámzabálók Éjszakáját. 2004-ben először immár három helyszínen, összesen négy alkalommal tombolhatja végig a közönség a hajnalig tartó, fergeteges reklámshow-t. Egyedülálló hazai kezdeményezés a Reklámzabálók Kreatív Verseny megalapítása, amely szintén a kezdetektől kíséri a magyarországi rendezvények történetét.

A Reklámzabálók Éjszakájának rendezvényszervező partnere 2001. óta a Multeam field és eseménymarketing ügynökség, 2004-ben a rendezvénysorozat kommunikációs partnere a Próbakő Kommunikáció.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.