Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A strandok éjszakája Budapesten

A hagyományteremtő decemberi Fürdők Éjszakája után itt a nyári szabadtéri folytatás: a Strandok Éjszakája. A két helyszín egyikén idő-, a másikon térbeli utazást tehetünk a vízparti mulatságok között. A Dagályon (vagy Szabadság Strand és Gyógyfürdőben) a 60-as évek világát idéző rock'n'roll hangulatban zajlanak majd az események, az idén 90 éves Palatinus pedig a Duna közepén teremt riói karneváli pezsgést.

2009. június 19. Dagály és Palatinus Strandfürdők

Az egymástól csupán pár száz méterre fekvő helyszínek és hangulatok között könnyűszerrel ingázhatunk, közös belépővel, az időjárástól függően akár vizes hajjal is, el-elcsípve itt is, ott is egy-egy programot.

A DAGÁLY programja a Hungária együttes megalakulásáról szóló musical-film köré épül - rock'n'roll, hawaii ing, menő italok és persze Bambi minden mennyiségben. A program este 8-kor KGST DJ-szettel indul, majd a Made in Hungária című film karaoke változata nézhető/énekelhető a medencéből és/vagy a partjáról. A filmet élő produkció is idézi: színre lép a Made in Hungária több csillaga is, mellettük a Novakultúr zenekar koncertje szolgáltat egyórás időutazást. Az est zárásaképp Bácsi-2-Bácsi DJ szettel Dévényi Tibor és B. Tóth László csavarja vissza a virtuális rádióhullámokat a strandos-táskarádiós időkre - Retro Bambi partival.

Aki a déli félteke forró karneváli hangulatára vágyik, a PALATINUS-on útlevél nélkül ugorhatja át a néhány útba eső kontinenst. Este nyolckor a Margit híd szigeti bejárójától indul a karneváli felvonulás. Brazil zenék, Takalaka koncert MC-kkel és énekesekkel, Capoeira show, batucada dobosok és sok-sok táncos. A Palán este 9-től hajnalig olyan brazil táncokat láthatnak és tanulhatnak az éjszakai fürdőzők, amelyekről még nem is hallottak - a Brazil Kulturális Központ és Tánciskola művészeti csoportjainak közreműködésével.

Aznap indul el, napi 6 órában az ingyenes riksa járat a két szigeti bejárótól a Paláig. A Strandok Éjszakáján is szolgálatban lesznek, és korlátozott számban, ingyen szállítják a vendégeket este 8-tól hajnalig.

A két helyszínre a közös belépő 4000 Ft-ba kerül. Jegyek elővételben június 8-tól (hétfő) kaphatók minden olyan fővárosi fürdő és strand pénztárában, amely a Budapest Gyógyfürdői Zrt-hez tartozik (pl. Palatinus, Dagály, Széchenyi stb.)

A Strandok éjszakája programja:

Dagály program:

20:00 KGST szett - DJ Sanyi

20:45 A film felvezetése a sztárokkal (Fenyő Iván, Szabó Kimmel Tamás, Valentin Titánia, moderátor: Scherer Péter)

21:00- Made in Hungaria film karaoke változata! (100 perc)

22:40- A film sztárjai énekelnek (Puskás Peti, Kovács Lehel & Szente Vajk, Kiss Tünde + közönségtalálkozó a sztárokkal (fotó, autogramm)

kb. 23:00-00:00 Novakultúr zenekar

00:00 - 02:00 bácsi2bácsi - Dévényi Tibor-B. Tóth László Retro Bambi-party

Palatinus program:

felvezetés: 20.00 - 21.00 Karneváli felvonulás a Margitszigeti bejárótól

21.00 - 21.30 DJ Candela           

Vidám, pörgős brazil zenék           

Táncosok és capoeirások

21:30 -23:00 Takalaka band feat. MC Kemon           

brazil reggae, samba, afro capoeira zenék

A zenekar énekesei: PIMENTA (Brazília), LARRY (Nigéria), MC KEMON (Grenada).

22.00 Pimenta táncoktatás (afoxe, axe, samba, samba-reggae, forró, frevo)

23.00 Batucada dobshow          

23.15 DJ Candela + Capoeirások, táncosok

0.00 Karneváli Samba Show riói táncosokkal          

0.30 - 2.00  DJ Candela


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.