Miért nehezebb a menedzseréletmódot folytató embereknek fenntartaniuk az egészségüket, életerejüket, mint bárki másnak a 21. században?
A kérdésben több állítás és megkülönböztetés van. Először is, kezdjük azzal, hogy a menedzser létforma mit jelent. A menedzserek, vállalkozók állandó bizonytalanságban, folyamatosan változó feltételek között, fokozódó versenyhelyzetben, a hatalmas felelősség állandó terhe alatt, erős munkaterheléssel, naponta az átlagosnál jóval több időt töltve munkával, folyamatos döntéskényszerben élnek.
Mindennapjaik állandó velejárója a kiszámíthatatlanság, a rohanás, a zaklatott környezeti feltételek miatt tervezhetetlen munkabeosztás. A fennmaradásnak, az eredményességnek egyáltalán nem biztosítéka az előző év eredményessége.
A folyamatos feszültséggel, szorongással járó mindennapokban nagyon kevés idő jut a lazításra, a töltekezésre. Sok ember, alkalmazott egzisztenciája függ a sikeres ténykedésüktől, napról napra biztosítaniuk kell az általuk vállalt emberek, alkalmazottak fizetését, megélhetését.
Stresszre jó reakcióvalEz a korántsem nyugodt életvezetés hamar kikezdi az egészséget. A felsoroltak mindegyike stresszt vált ki, jó néhány közülük nagy dózisban (persze alkatilag eltérő stressztűrő-képességet feltételezve) pedig negatív stresszt okoz, tehát alkotó energiánkat pusztítja, fogyasztja, s nem gyarapítja. A kihívást, az egészséges izgalmat, az egyénenként eltérő optimális stressz-szintet túllépő izgalmi állapot először fáradtsághoz, majd betegséghez vezet mind pszichés, mind tudati és testi szinten egyaránt.
Ma már a gyógyszerfogyasztáson alapuló orvostudomány is elismeri, hogy számtalan betegség alapja a stresszel való hibás megbirkózás. Ilyen betegség például a magas vérnyomás, a szívritmuszavarok, a szívinfarktus, az agyi stroke, a fekély-, az emésztőrendszeri és az anyagcsere-betegségek, az idegrendszeri problémák, a mozgásszervek elváltozásai, a lélek betegségei: a pánikbetegségek, a fóbiák stb.A régi-modern holisztikus felfogású gyógyítás szerint még szélesebb a köre azoknak a betegségeknek, amelyeknek az okai az életmódban, a gondolkodásban, a lelki alkatban, a személyiségben bekövetkezett zavarok, problémák. Tehát az életünkhöz társuló stresszekre adott hibás válaszok. S egyre több hivatalos orvoslással gyógyító sorolja ide még a rákbetegségeket is.
Csak testi szintenAz immunrendszerünk állapota erősen függ életmódunktól, leterheltségünk fokától, gondolkodásunktól. Az emberi test pedig tökéletesen működő biológiai gépezet, melyet még elrontani is nehéz, de az embereknek sikerül. A lelki, gondolkodásbeli problémák, a folyamatos stresszekre adott hibás válaszok, a rossz feldolgozások fokozatosan robbantják le testünk tartalékait, öngyógyító képességét.
De most foglalkozzunk csak a testtel!
Az emberi test önmagában képes felépíteni, fenntartani, kijavítani, megújítani önmagát, ha... Feltéve, ha megadjuk neki azokat a tápanyagokat, energiaforrásokat, amelyekből erre a fantasztikus teljesítményre képes.
Sejtjeink működése, megújulása, kicserélődése érdekében testünknek energiaforrásokra: fehérjékre, zsírokra, szénhidrátokra, valamint vitaminokra és ásványi anyagokra, nyomelemekre van szüksége.
Táplálkozásunkkal tudjuk csak a sejtműködéshez szükséges anyagokat bevinni szervezetünkbe. Jó lenne, ha az élelmiszerekbe benne volna minden, és pedig megfelelő mennyiségben, amire szükségünk van ahhoz, hogy testünk jól szolgáljon bennünket; ne legyen alulműködéses, sejtjeink megfelelő táplálkozással tudják dolgukat végezni. Alulműködés esetén jön a betegség.
De sajnos korunk emberének már nem adatik meg, hogy megfelelő tápértékű táplálékot vegyen magához. Minőségi éhezésnek hívja a szakirodalom azt a jelenséget, hogy ugyan sokat eszünk, de nem eleget. Hiába vesszük magunkhoz a megfelelő mennyiséget, még akár választékban is a megfelelőt, ha hiányzik ételeinkből a jó minőségű sejtépítő anyag, és nagyon kevés bennük a mikrotápanyag (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek).
Civilizációs mérgek
E lap hasábjain már nagyon sokszor leírtuk, hogy az élelmiszeripar "nagy adománya" az egészségtelen, nagyon sok mesterséges, káros anyagot tartalmazó élelmiszer. A növény- és állattenyésztés iparszerűvé tétele következtében kiszipolyozott, tápanyaghiányos, agyonvegyszerezett a föld, genetikailag és más módon drasztikusan lecsökkentett a gyümölcsök, zöldségek, állatok húsának tápanyagtartalma, viszont károsanyag-tartalmuk megnőtt. Ha a ma boltban kapható zöldségekből és gyümölcsökből akarnánk vitamin-, antioxidáns- és flavinoid-igényünket kielégíteni, naponta minimum hat kilót kéne megennünk belőlük. Azok vegyszertartalmával együtt.
Korunk emberét még rajta (látszólag) kívülálló okok is veszélyeztetik. A levegő szennyezettsége miatt még erősebb munkára kényszerül az immunrendszerünk. A méreganyagok lebontásához sejtjeinknek még több tápanyagra van szükségük, mint a normális működéshez.
A stresszes, a gyors, állandóan változó, bizonytalansággal teli életmód mint a 21. század társadalmi formációjának szükségszerű velejárója pedig egyenesen zabálja, borzasztóan gyorsan és nagy mennyiségben használja el a szervezetünkben levő építőanyagokat és mikroelemeket, rendkívül erősen megnöveli az energiaszükségletünket.
Testi energiánk egy nyugodt, stresszmentes, kiegyensúlyozott életmódot lehetővé tevő világban elegendő, ennek ellenkezőjében azonban szinte fúziós energiatermelésre kényszerül a testünk. S a felfokozott működéshez kívülről kell bevinnünk a támogatást, mégpedig a táplálkozásunkkal, a mesterségesen előállított, jó minőségű táplálék-kiegészítő készítményekkel.