Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szabadság két pillanata

A szabadság talán legfontosabb attribútuma a levegő. A zenei anyagoknak is ez, levegőzés az egyik legsajátabb tulajdonsága. Ebben a böjti időszakban nagy lélegzetvételre készül a Metrum Ensemble. Ehhez a lélegzéshez-fellélegzéshez kapcsolódik az együttes munkájában nem először, de sosem elégszer, az énekhang, a kórus megjelenése: az énekhang, amely a zenei megszólalás non plus ultrája, igazi fellángolása.

A nagyszerű szlovák zeneszerző, Marián Lejava műveinek a Metrum számára kórusra és szólóhangszerekre készített "Budapest" változatában J. D. Morrison versszövegeiből is ez a fellángolás kínálkozik. A "Nostalgía"-ban a jelen múlttá nemesedését, " A szabadság két pillanatá"-ban a lélek fölizzását foglalta hangokba az alkotó.

Bátor témaválasztásban Lejava mindenesetre nem marad el mindenki mestere, J. S. Bach mögött, aki zenéjével úgy közlekedik élet és halál között, és úgy idézi föl mindezt, a legfesztelenebbül lépegetve egyikből a másikba, ahogy az ember a reggeli kávéját issza. 106-os kantáta ennek a velőt rázó természetességnek egyik leghíresebb példája.Előjátékként nagy élő zeneszerzőnk álnéven szereplő, egy feltételezett, de sosem volt késő romantikus stílusban írt orgonaprelúdiumai szólnak, ami után a mottó erejével szólal meg a spanyol reneszánsz sokat emlegetett, de ritkán hallott ura, Th. Luis de Victoria motettája: O magnum mysterium…

Az együttes bemutatkozásának 7. évfordulója után nem sokkal, az indulást fémjelző élő zeneszerzők és a múltbeli zene mintát adó alapkövei segítik az alkotó lét egyetlen igazi perspektíváját: a mindenkori újrakezdést tetten érni.

Mindehhez felnőni és hangokban közvetíteni, ez az igazi előadói feladat. Nem csoda, ha az együttes tagjaihoz ezeknél a kivételes, nagyobb apparátust igénylő produkcióknál, az előadótársak kiválasztása kulcsfontosságú szempont. Így válik a munkájukban mindenki pótolhatatlanná. Mint ahogy a hallgató is az. Ezt üzenik közönségüknek a nagyhétre, és ennek az üzenetnek az otthona a János-passió után ismét a Fasori Evangélikus Templom.

Ünnepi hangverseny Virágvasárnap előestjén

Eberhardt Wüllner: Preludiumok – orgonára

Luis de Victoria: O Magnum Mysterium – motetta

Marián Lejava: The Morrison Trilogy No.1 - Nostalgía

No. 2 - Two Moments of Freedom a “Budapest version” bemutatója

  1. S. Bach: Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit - Actus tragicus Kantata BWV 106

 

Előadók: a Metrum Ensemble szólistái és kamarakórusa

Vezényel: Rozmán Lajos

Húsvéti asztal, Kép: László Márta

Már készülsz a húsvéti vacsorához, ebédhez? Helyes! Ez nálunk is mindig nagy családi buli! Azt tudjuk, hogy idén is a sivatag színei pompáznak az asztalon, és azt is, hogy e színek, tényleg gyönyörűen kiemelik a hagyományos húsvéti étkek élénkségét, frissességét!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.