Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szex-chat már félrelépésnek, megcsalásnak számít!

Hagyományos és új keletű váló okok alkotják a válási toplistát. De íme néhány, képtelennek tűnő, ám a modern bírói gyakorlatban már megjelenő váló ok, és válási történet.

A kairói Szuád asszony orvosi leletekkel igazolta, hogy idült hörghurutban szenved, állandó allergiás rohamai vannak attól az aloé illatú izzadságátlótól, amelyet  házastársa rendszeresen használ. A felperes a bíróságon előadta, hogy számtalanszor kérte élete párját, válasszon magának más testápolót, a férfi azonban közölte, hogy gyermekkora óta rajong az aloé vera illatáért, nem hajlandó lemondani róla. A bíróság mérlegelte az asszony panaszát, s miután a férj a három tárgyalás egyikén sem jelent meg, elválasztotta a feleket.

Egy iráni asszony kissé szokatlan indokkal szeretett volna elválni férjétől. Iránban válást kezdeményezni egy nő számára köztudottan bonyolult eljárás, akkor is többnyire azt próbálják bizonyítani, hogy férjük vagy anyagilag, vagy szexuálisan elhanyagolja őket, esetleg kábítószer-élvező, vagy fizikálisan bántalmazza őket. A harminchat esztendős Mina indoka, hogy férje már több mint egy éve egyáltalán nem mosakodott. Amikor férjével nyolc évvel ezelőtt összeházasodtak, a férfi még megszállottan tisztaságmániás volt. "Órákat töltött a zuhany alatt - napi háromszor fürdött, és szinte két-három percenként járt kezet mosni. Aztán egyszer csak megváltozott... Most azt mondja, utálja a vizet, és nem akar zuhanyozni. A reggeli felkelés után sem hajlandó még az arcát sem megmosni. Mára - beleértve magamat, a gyermekeimet is, és a kollégáit - senki sem képes megmaradni mellette" - panaszkodott Mina a bíróság előtt.

Nem kell messzire menni ahhoz, hogy már a szexualitás minden formája válóokká váljon, így most a legújabb divat a válóok beadásához Belgiumhoz kötődik, ahol ma már a szex-chat is váló indok lehet egy házaspár életében. Egy válókereset elindításában általában meg kell indokolni a válás miértjét is, ami egy brüsszeli bíróság szerint az is lehet, ha a párocska egyik fele többet ül a számítógép előtt, és ott épp szexchat-elésen kapja a társa, vagy épp egy virtuális, esetleg egy webkamerás félrelépésen.  A belgiumi bíróság szerint a szexchat folytatása sértő magatartás a házastárssal szemben, így épp elég okot adhat a házasság felbontásához.
Így hát ezek után nem árt vigyázni, hogy milyen oldalakat látogatnak meg, vagy néha-néha fél szemmel odafigyelni házastársuk szörfözésére a neten, mert a szexchat ma már félrelépésnek, megcsalásnak számít.

Válóok lehet a szex hiánya is. Az indiai Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a házasságnak a "nem-fogyasztása", azaz a szexuális érintkezéstől való teljes tartózkodás válóok lehet. Egy indiai nő azzal a keresettel fordult az Indiai Legfelsőbb Bírósághoz, hogy bár a férje nem foglalkozik vele, nem szeretkezik vele, de mégsem tud elválni tőle, mert az elsőfokú bíróság nem fogadja el keresetét. A Legfelsőbb Bíróság segített a nőn, ők ugyanis úgy látják, hogy nem csak a fizikai kegyetlenkedés, például a feleség verése, de a lelki kegyetlenkedés is elegendő alapot szolgáltathat a válásra. Ilyen kegyetlenségnek számíthat az is, ha a férj nem hajlandó szeretkezni feleségével.  A bíróság ítélete szerint a házasság megszüntethető, ha egy férfi, aki ugyan fizikailag képes lenne rá, nem szeretkezik a feleségével.

Válóok volt a fürdőszobai kukkoló kamera . Kis híján börtönbe került egy férj Nagy-Britanniában, mert titokban videóra vette felesége fürdőszobai tisztálkodását. Az 55 éves férfi mindazonáltal nem úszta meg teljesen kíváncsiskodását: 9 hónapos pszichológiai rehabilitációs kúrára ítélték. A férj rejtett kamerát szerelt a fürdőszobába, azután pedig - amikor felesége zuhanyozni ment - rögvest rohant a hálószobába, és az ottani tévén nézte a "műsort". Ugyanez megadatott a feleségnek is, csak persze fordított szereposztásban, és véletlenül: az asszony bekapcsolta a tévét és nem kis meglepetésére abban épp a férje szerepelt élő adásban, méghozzá pucéran. Az ok: a férj a "fürdőszobai csatornán" felejtette a tévét. Felesége ezek után kirakta a szűrét a házból, beadta a válókeresetet, és beperelte.

Különleges okokkal bizonyára nálunk is sokan indítanánk válópert, ám valamiféle "álszemérmességből" éppen az ilyen extrém okokat nálunk nem nagyon viszik bíróság elé. Inkább csendben, "közös megegyezéssel" adják be a válókeresetet. - meséli ügyvéd barátnőm, akinek felolvastam ezeket a történeteket.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.