Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szüleikkel élő egyedülálló férfiak erőszakosabbak?

Azok a fiatal férfiak, akik a szüleikkel laknak, sokkal erőszakosabbak, mint azok, akik külön költöznek, állítja a Londoni Egyetem egy új kutatása. Az új tanulmány azt mutatja, hogy a húszas éveik elején járó, szüleikkel élő fiatalok felelősségérzete gyengébb, alkoholra is több pénzt tudnak költeni.


 Ez a csoport mindössze 4 %-át teszi ki Nagy-Britannia férfilakosságának, mégis az elmúlt öt év erőszakos cselekményeiből származó sérülések 16 %-át ők okozták.

A szociális függetlenedés késleltetése, a szülőkkel való együtt maradás gyakoribb jelenség lett az elmúlt 40 során. Jeremy Coid professzor és Dr. Mind Yang 8 000 férfit és nőt kérdezett ki.

A résztvevőknek az elmúlt öt évben előforduló erőszakos viselkedésről és a mentális problémáikról kellett beszámolniuk.

Az eredmények szerint a legerősebb kockázati faktornak a fiatal férfiak erőszakossága szempontjából az számít, ha a szüleik házában maradnak.Coid professzor elmondta: "A szüleikkel egy fedél alatt élő fiatal brit férfiakra már nem hatnak a szülői intelmek, nem követik az előző generációk viselkedési normáit. Az ismeretlenek ellen elkövetett testi erőszak a leggyakoribb. Hedonista, közösségellenes életet élnek, isznak, drogoznak, nem gondolják át a szexuális életüket, antiszociálisak. Mindez egyre gyakoribb azok körében, akiknek nem kell foglalkozniuk a megélhetésükkel, nem nevelnek gyermeket, nincs női társuk, aki pozitív irányba befolyásolná a viselkedésüket. Akik otthon élnek, azokat gyakran a szüleik is támogatják, nem úgy, mint korábban, amikor fordított volt a helyzet. Még akkor is, ha ugyanannyit keresnek, mint azok, akik az önálló élet mellett döntöttek. Így sokkal szabadabban költekezhetnek, ami magyarázatot adhat az alkoholproblémákra."

forrás: www.medipress.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.