Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A tájékozottság segíti a gyógyulást!

Magyarországon a nem baleset okán végzett lábamputációk mintegy 70 százaléka(!) cukorbetegség eredetű. Egyik szövődménye, a fekélybetegség, annak is legsúlyosabb és legmakacsabb változata, a lábszárfekély okozta sebek - a beteg tájékozatlansága miatt történő - elhanyagolásának, a probléma elbagatellizálásának következménye.

Kép:sxc

Sokszor nem figyelnek lábukra eléggé az érintettek, pedig minden második ilyen műtét megelőzhető, elkerülhető lenne - a probléma súlyosságának felismerésével, megfelelő sebkezeléssel és egy hatékony alternatív gyógymóddal, az ún. lökéshullám terápiával lábakat lehetne megmenteni.

A lábszárfekély problémájának súlyosságát felismerve idén novembertől kezdődően a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és a Harmónia Gyógyászati Centrum közös erővel egy ingyenes, három hónapon (2013. november- 2014. január) át tartó nyíltnap- sorozatot indít annak érdekében, hogy minél több beteg esetében megelőzzék a visszafordíthatatlan károsodást hátrahagyó műtétet.

A diabéteszről, mint krónikus betegségről illetve annak komplikációiról nem lehet eleget beszélni! A cukorbetegség egyik legsúlyosabb és leggyakoribb szövődménye a fekélybetegség, annak is a talán legmakacsabb változata a bőr rétegeiben kialakuló lábszárfekély, melyről viszont a betegek már kevesebbet tudnak: kiket, milyen korosztályt érint, miként alakul ki, illetve milyen komoly következményei lehetnek, ha nem megfelelően kezelődik. A lábszárfekélyről valamint a mielőbbi és helyes sebkezelés fontosságáról történő tájékozódás tehát minden érintett érdeke!

Diabétesz - alattomos betegség

Kilencszázezerre tehető hazánkban a nyilvántartott diabéteszes betegek száma. Közel 2.5 millióan lehetnek viszont azok, akiknél még nem alakult ki a betegség, de a helytelen életmód miatt a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. A világon megközelítőleg az emberek 7 százaléka szenved cukorbetegségben, és az arányszám évről évre növekszik.

„A cukorbetegség a szervezet glükóz (szőlőcukor) feldolgozási zavara, melynek oka a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon hiánya, vagy a szervezet inzulinnal szembeni érzéketlensége” - mondta dr. Darabos Gábor, a Harmónia Gyógyászati Centrum érsebésze. „A betegség tünetei igen változatosak lehetnek. A véletlenül felfedezett - laborvizsgálat által felderített - esettől kezdve a diabéteszes kómáig számos tünet előfordulhat. A leggyakrabban a sok folyadék fogyasztása mellett jelentkező jelentős mennyiségű vizeletürítés, és a nagy mennyiségű étkezés ellenére kialakult fogyás azok a jelek, melyek esetén gondolni kell erre” - tette hozzá Darabos doktor.

A baj nem jár egyedül!

Az érsebész szakember a diabétesz szövődményei közül a közepes és nagy átmérőjű verőerek károsodására hívta fel elsősorban a figyelmet. „A kis verőerekben és a hajszálerekben is fellép elváltozás, amely a vesében és a szemben mérhető leginkább. Emellett súlyosan rombolja a lábfejen lévő idegek működőképességét, ami neuropathia (a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos, az idegrendszer károsodásával járó szövődménye) kialakulásához vezet.  A diabétesz legkomplexebb szövődménye a diabéteszes láb szindróma, amely az erek és az idegek károsodásából tevődik össze. Utóbbi miatt a nyomásnak kitett helyeken (ahol a beteg nem érez fájdalmat) gyorsan alakulhat ki keringési zavar, ami gyorsan fekély kialakulásához vezet. Ráadásul a talpi fekélyek esetén pillanatokon belül felülfertőződik a seb. Tekintettel a talp bőrének „vékonysága miatt” a fertőzés gyorsan elérheti a csontokat, ami csontvelőgyulladás formájában jelentkezhet. Vagyis az érzéskiesés miatt észrevétlenek maradnak a sérülések, a láb izomzata sorvad, a lábfej deformálódhat. Éppen ezért kiemelt fontosságú a fertőzések megfelelő és tartós kezelése” – hangsúlyozta dr. Darabos Gábor.

Külső tünetek – Kis gondból hamar lehet nagy probléma!

„Diabétesz esetén a magas vércukorszint egyik következménye, hogy a bőr elvékonyodik, szőrtelenné, sérülékennyé és szárazzá válik, a talp nyomáspontjain bőrkeményedések jelentkeznek, fertőzésre hajlamos. Első fertőzésként ép lábon általában lábgombásodás jelenik meg. A legsúlyosabb állapotban szövetelhalás (gangréna) is kifejlődhet. A kezeletlen vagy rosszul kezelt betegeknek, akiknek sokszor és tartósan magas a vércukorszintjük, mintegy 10 év alatt előbb- utóbb számolniuk kell komplex szövődményekkel, köztük a lábbal kapcsolatosakkal. A szövődményeket több tényező összejátszása okozza, melyek egymás hatását erősítik” - tudhattuk meg dr. Fekete László, a gyógyászati centrum sebész szakorvosától.

Van gyógymód
Többféle általánosan alkalmazott módszer létezik a lábszárfekély gyógyítására, ám csak ezeket alkalmazva a betegség nagyon nehezen gyógyítható és általában gyorsan ki is újul. A lábszárfekélyek gyógyítására az utóbbi években dolgoztak ki egy új technikát a lökéshullám terápia (ESWT: Extracorporeal Shockwave Therapy = testen kívüli lökéshullám kezelés) alkalmazásával. Az elvégzett külföldi - pl. Németországban, Ausztriában folytatott - és hazai klinikai kísérletek igen jó eredményeket mutatnak: mind a cukorbetegség szövődményeként kialakult, mind az artériás és vénás eredetű lábszárfekélyek gyógyítása is jelentősen felgyorsítható, és így a súlyos következmények, mint a láb esetleges amputációja elkerülhetők.

Ez a fajta sebkialakulás további egészségügyi gondokhoz és az életminőség romlásához vezet. Ugyanis fokozott a seb fertőzésveszélye, nő a sebbel járó fájdalom is, valamint a seb látványa is hagy kívánnivalót maga után. Számos esetben az amputáció következtében keletkezett seb az alapbetegség következtében szintén nehezen gyógyul. Ha pedig nem megfelelően óvja a beteg és kezeli, akkor pedig könnyen elfertőződhet, és elhanyagolt esetben ez további amputációhoz vezethet. „Emiatt jelenleg Magyarországon évente kb. 4000 lábamputáció történik. Így egy diabéteszes beteg esetében minden apró vagy jelentéktelennek tűnő seb számít, melyek kezelését nem szabad figyelmen kívül hagynia! Statisztikák szerint a diabéteszes láb sérüléseinek legalább harmadát nem maga a beteg veszi észre” - tette hozzá Kincses János, a MACOSZ elnöke.

Kiket is érinthet, és milyen gyakran fordul elő a lábszárfekély? „A lábszárfekély elvileg bármely életkorban előfordulhat, de elsősorban a középkorú és idősebb korosztályt fenyegeti, mivel nem önálló kórkép, azaz többnyire egyéb betegségek (leginkább érbetegségek) hatására alakul ki az emberi szervezetben. Ugyanis a korral az ilyen típusú megbetegedések kialakulása nő. A lábszárfekély nőknél és férfiaknál egyaránt előfordul” - magyarázta Fekete doktor.

Mentsük meg a lábakat! - Ingyenes felvilágosító roadshow, sebkezelés témában

A MACOSZ és a Harmónia Gyógyászati Centrum kezdeményezésének célja a megfelelő sebkezelésről, életmódváltásról valamint a lökéshullám terápiáról, mint hatékony és gyors gyógymódról minél szélesebb körben történő tájékoztatás a betegségben illetve a gyógyításban és kezelésben - ápolók, sebész szakorvosok - érintetteket megcélozva, hogy Magyarországon minél kevesebb végtag- amputációra kerüljön sor. Az ingyenes rendezvénysorozatra ellátogatva, a nyílt napokon előadásokat tartó szakemberekhez fordulva a páciensek átfogó képet kaphatnak betegségükről, ezáltal a szerzett információkat hasznosítva sebgyógyulásuk jelentősen felgyorsulhat és eredményessé válhat.

Nyílt napot tartanak több helyszínen, elsősorban Budapesten és három vidéki nagyvárosban - Veszprém, Győr, Kecskemét - a betegségben érintett nők és férfiak, felnőttek és fiatalok részére: sebész illetve érsebész szakorvosoktól, dietetikus illetve diabetológus szakemberektől kaphatnak az érdeklődők és az érintettek választ kérdéseikre, orvosi javaslatot problémáikra közreműködésével előadásokat tartanak, Budapesten három alkalommal, majd Kecskeméten, Veszprémben és Győrben.

A roadshow első időpontja és állomása:

2013. november 30., szombat - Budapest, Harmónia Gyógyászati Központ, V. kerület, Markó u.11.

Forrás: Harmónia Centrum, Macosz

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.