Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A te gyereked is odavan a szuperhősökért?

Szuperhősnek lenni minden gyerek álma. Repülni a madarakkal, láthatatlanná válni egyik pillanatról a másikra. Az Anyakanyar és a TEVAgy a Hős! program most ilyen utazásra invitál minden gyermeket, és meghirdeti közös „Szuperhős Rajz és Meseíró” pályázatát.

Kép:Flickr

Az iskola befejeződött, már minden táblán ott virít a Vakáció felirat, és gyerekek ezrei rajzanak ki a világba kalandokat, elfoglaltságot keresve maguknak a nyári időszakra. Szülőként az egyik legnehezebb dolog, hogy ilyen időszakban megfelelően kreatív és izgalmas feladatokkal foglaljuk le csemeténket a napi szükséges mozgáson kívül. A fantáziavilág remek kikapcsolódást ígér ebben az időszakban is, a rajzolás és a saját mese megalkotása üdítően hat a kicsik kreativitására.

Két kategóriában indulhatnak a fiatalok a szuper nyereményekért. A meseíró pályázati részre olyan gyerekek által kitalált történeteket várnak a szervezők, amelyek egy szuperhősről szólnak. Természetesen lehet ez a szuperhős anyu vagy apu is, sőt, még saját maguk is! A lényeg, hogy egy általuk szuperhősnek hitt személyről és az ő tetteiről szóljon. Olyan meséket is várnak, amelyeket a gyerekek maguk írnak, és olyanokat is, amelyek alapgondolata és története bennük születik meg, de a szüleiknek kell még papírra vetniük, mert a gyerekek még kicsit az íráshoz.

Szuperhőssé válni természetesen nemcsak akkor lehet, ha természetfeletti képességekkel rendelkezik a főszereplő, hanem akkor is, ha hétköznapi hősiességről tesz tanúbizonyságot. A rajzpályázat témája is a szuperhősök körül forog, ide olyan rajzokat kell beküldeni, amelyek az „Én és a szuperhősöm” címet viselik.

Te vagy a hős! Ments életet!
Egy magyar mentőtiszt és egy mentőápoló új módszert fejlesztett ki, amellyel nagyon könnyen elsajátítható az újraélesztés technikája. A cél az, hogy egy ember se haljon meg addig, míg a szakértő segítség a helyszínre nem érkezik. Egy kis hétköznapi bátorság és hőstett kell hozzá!

A pályázat a Farkasházi Réka és Gubás Gabi által vezetett Anyakanyar életmód portál és a TEVAgy a Hős! edukációs program közös együttműködésével valósul meg, mely program célja, hogy Magyarországon mindenki tanuljon meg újraéleszteni, hiszen ehhez nem kell más, csupán 15 percnyi tanulás és hétköznapi hősiesség. Közismert tény, hogy hazánkban évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívhalálban, ami megelőzhető lenne, ha a jelen lévők pontosan tudnák, hogy mit kell tenniük az első kritikus 4 percben. Az újraélesztés módszere ráadásul 15 perc alatt megtanulható egy labdán. A program 2 szuperhőse, Klupács Péter és Mészáros Zalán is benne lesznek a zsűriben, és felajánlották, hogy a győztes pályázókat és családjukat magánoktatásban részesítik majd. Természetesen egyéb izgalmas nyeremények is várják a résztvevőket.

A pályázat beküldési határideje 2014. július 31.

Várható eredményhirdetés: 2014. augusztus 4.

A pályázatokat ide várjuk: [email protected]

Merüljetek el a szuperhősök világában!


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.