Dr. Kelemen Csaba elmondta: A PCO szindrómára általában a rendszertelenül jelentkező menstruáció hívja fel a figyelmet, mely döntően a prepubertás korban, azaz 11-12 éves kor körül jelenik meg. Az esetek 75-90 százalékában a vizsgálatok a PCO szindrómát igazolják. További jellegzetes tünetnek számítanak a férfi nemi hormonok túlsúlyából adódó elváltozások, mint például a fokozott szőrnövekedés a mellkason, az alhason, a hason, az emlőbimbók területén. Ezek természetesen enyhe formában is jelentkezhetnek, a betegek így talán nem is tulajdonítanak nekik jelentőséget, pedig az esetek háromnegyedében ez a betegség áll a háttérben. Leggyakrabban csak meddőségi kivizsgálás kapcsán derül fény az elváltozásra.
A PCO szindrómát először 1935-ben Stein és Leventhal írta le (innen ered másik elnevezése: Stein-Leventhal szindróma), de jellegzetes tüneteit és tulajdonságait már 1802-ben (!) egy magyar orvos, Zsoldos János feljegyezte. A betegség kialakulását tekintve még ma sem rendelkezünk elegendő ismerettel. Számos elmélet látott napvilágot, de sajnos egyiket sem sikerült teljes mértékben bizonyítani, ezért valószínűsíthető, hogy összetett, úgynevezett multifaktoriális eredetű elváltozásról beszélhetünk.
A nemzetközi szakirodalomban már általánosan elfogadott felfogás, hogy a PCO szindróma több hormontermelő szerv együttes rendellenességének tekinthető, így kezelése is ezen szervek működésének vizsgálatával és szükség esetén a működésük helyreállításával lehet eredményes. A modern orvosi eredmények alapján elmondható, hogy az a kezelési rutin, mely szerint “örüljön neki, hogy nem vérzik olyan sűrűn, majd ha gyermeket szeretne, kap gyógyszert”, hibás, sőt veszélyes. Szintén téves a PCO szindrómát pusztán nőgyógyászati betegségként értelmezni és a menses helyreállításával a beteget egyszerűen gyógyultnak nyilvánítani.
A betegség diagnosztizálása az anamnézis (kórelőzmény) felvételét követően egy részletes állapotfelméréssel folytatódik, amely az ultrahangvizsgálat mellett magában foglalja többek között a tesztoszteron-szint, az FSH, PRL, TSH hormonok szintjének ellenőrzését, egy orális glukóz tolerancia tesztet, a testtömeg-index (BMI), a vérnyomás, vér-lipidek ellenőrzését, és a pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen 17-hydroxyprogesterone (17-OHP) szint ellenőrzését.
Dr. Kelemen Csaba hangsúlyozta: Fontos tudni, hogy a PCO szindróma progresszív betegség, azaz kezelés nélkül a későbbiekben nemcsak a teherbeesési esélyek romlanak, hanem hosszútávon számos egyéb betegség kialakulásának is jelentősen megnő az esélye. Egyrészt a fokozott ösztrogénhatás miatt méhnyálkahártya eredetű rákos elváltozások alakulhatnak ki, másrészt az összetett, több hormontermelő szerv működésének együttes romlása következtében úgynevezett metabolikus szindróma léphet fel. Utóbbi többek közt a 2-es típusú cukorbetegséget, a magas vérnyomást, az elhízást és a szív-érrendszeri megbetegedéseket foglalja magába. Így ha a cukorháztartás felborulását idejében észleljük, a megfelelő életmódbeli változtatásokkal 58 százalékkal, szükség esetén gyógyszeres kezeléssel kiegészítve további 31 százalékkal csökkenthetjük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét.
Fontos tehát kiemelni, hogy elavultnak tekinthető az az évtizedeken át javasolt orvosi gyakorlat, amely nem vette figyelembe ezeket a kockázati tényezőket. A PCO szindrómás beteg kezelése során nemcsak az aktuális panaszokat, hanem a hosszú távú következményeket is szem előtt kell tartani, a beteget ezek alapján kell gyógyítani, illetve a folyamatot követni. Ez a követés többek között a kétévente elvégzendő cukorterheléses vizsgálatot is magában foglalja. A kezelés természetesen a beteg igényeinek (például terhesség) és panaszainak (hyperandrogenaemia, vérzészavar) figyelembe vételével kell, hogy történjen. Sajnos teljes mértékben a PCOS nem gyógyítható, de a hosszú távú káros hatások minimalizálhatóak a megfelelő életmóddal és szükség esetén gyógyszeres kezeléssel – tette hozzá a szakértő.
