Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A teherbeesést is gátolhatja...

A termékeny korú nők leggyakoribb hormonális megbetegedése a policystás ovárium (PCO) szindróma, amelynek jellemzően szerepe van a peteérés zavarára visszavezethető meddőségben is. A betegség minden tízedik nőt érint és nemcsak a teherbeesést gátolhatja, hanem hosszú távon komoly belgyógyászati és nőgyógyászati betegségeket okozhat. Az alábbiakban Dr. Kelemen Csaba, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyász szakorvosa ismerteti a PCO szindrómával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. 

Dr. Kelemen Csaba elmondta: A PCO szindrómára általában a rendszertelenül jelentkező menstruáció hívja fel a figyelmet, mely döntően a prepubertás korban, azaz 11-12 éves kor körül jelenik meg. Az esetek 75-90 százalékában a vizsgálatok a PCO szindrómát igazolják. További jellegzetes tünetnek számítanak a férfi nemi hormonok túlsúlyából adódó elváltozások, mint például a fokozott szőrnövekedés a mellkason, az alhason, a hason, az emlőbimbók területén. Ezek természetesen enyhe formában is jelentkezhetnek, a betegek így talán nem is tulajdonítanak nekik jelentőséget, pedig az esetek háromnegyedében ez a betegség áll a háttérben. Leggyakrabban csak meddőségi kivizsgálás kapcsán derül fény az elváltozásra.

A PCO szindrómát először 1935-ben Stein és Leventhal írta le (innen ered másik elnevezése: Stein-Leventhal szindróma), de jellegzetes tüneteit és tulajdonságait már 1802-ben (!) egy magyar orvos, Zsoldos János feljegyezte. A betegség kialakulását tekintve még ma sem rendelkezünk elegendő ismerettel. Számos elmélet látott napvilágot, de sajnos egyiket sem sikerült teljes mértékben bizonyítani, ezért valószínűsíthető, hogy összetett, úgynevezett multifaktoriális eredetű elváltozásról beszélhetünk.

A nemzetközi szakirodalomban már általánosan elfogadott felfogás, hogy a PCO szindróma több hormontermelő szerv együttes rendellenességének tekinthető, így kezelése is ezen szervek működésének vizsgálatával és szükség esetén a működésük helyreállításával lehet eredményes. A modern orvosi eredmények alapján elmondható, hogy az a kezelési rutin, mely szerint “örüljön neki, hogy nem vérzik olyan sűrűn, majd ha gyermeket szeretne, kap gyógyszert”, hibás, sőt veszélyes. Szintén téves a PCO szindrómát pusztán nőgyógyászati betegségként értelmezni és a menses helyreállításával a beteget egyszerűen gyógyultnak nyilvánítani.

A betegség diagnosztizálása az anamnézis (kórelőzmény) felvételét követően egy részletes állapotfelméréssel folytatódik, amely az ultrahangvizsgálat mellett magában foglalja többek között a tesztoszteron-szint, az FSH, PRL, TSH hormonok szintjének ellenőrzését, egy orális glukóz tolerancia tesztet, a testtömeg-index (BMI), a vérnyomás, vér-lipidek ellenőrzését, és a pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen 17-hydroxyprogesterone (17-OHP) szint ellenőrzését.

Dr. Kelemen Csaba hangsúlyozta: Fontos tudni, hogy a PCO szindróma progresszív betegség, azaz kezelés nélkül a későbbiekben nemcsak a teherbeesési esélyek romlanak, hanem hosszútávon számos egyéb betegség kialakulásának is jelentősen megnő az esélye. Egyrészt a fokozott ösztrogénhatás miatt méhnyálkahártya eredetű rákos elváltozások alakulhatnak ki, másrészt az összetett, több hormontermelő szerv működésének együttes romlása következtében úgynevezett metabolikus szindróma léphet fel. Utóbbi többek közt a 2-es típusú cukorbetegséget, a magas vérnyomást, az elhízást és a szív-érrendszeri megbetegedéseket foglalja magába. Így ha a cukorháztartás felborulását idejében észleljük, a megfelelő életmódbeli változtatásokkal 58 százalékkal, szükség esetén gyógyszeres kezeléssel kiegészítve további 31 százalékkal csökkenthetjük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét.

Fontos tehát kiemelni, hogy elavultnak tekinthető az az évtizedeken át javasolt orvosi gyakorlat, amely nem vette figyelembe ezeket a kockázati tényezőket. A PCO szindrómás beteg kezelése során nemcsak az aktuális panaszokat, hanem a hosszú távú következményeket is szem előtt kell tartani, a beteget ezek alapján kell gyógyítani, illetve a folyamatot követni. Ez a követés többek között a kétévente elvégzendő cukorterheléses vizsgálatot is magában foglalja. A kezelés természetesen a beteg igényeinek (például terhesség) és panaszainak (hyperandrogenaemia, vérzészavar) figyelembe vételével kell, hogy történjen. Sajnos teljes mértékben a PCOS nem gyógyítható, de a hosszú távú káros hatások minimalizálhatóak a megfelelő életmóddal és szükség esetén gyógyszeres kezeléssel – tette hozzá a szakértő.


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.