Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A terhességi magas vérnyomásról

A terhesség alatt olyan nőknél is jelentkezhet a magas vérnyomás, akiknek korábban nem voltak ilyen problémáik. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa szerint jól beállított gyógyszeres kezeléssel és helyes életmóddal a kismama és a baba egészsége megőrizhető, a szövődmények kialakulása megelőzhető. 

Normális esetben nem emelkedik a vérnyomás

A várandósság időszakában, korábban panaszmentes hölgyeknél is jelentkezhet magas vérnyomás. Ennek meghatározása azonban némiképp eltér a fogantatást megelőző időszakhoz képest. Normális esetben a terhesség második trimesztere alatt esni kezd a vérnyomás, majd a terhesség végét követően éri el ismét a korábbi értéket. Egyeseknél azonban ez másképp működik: a második vagy harmadik harmadban felszökik a vérnyomásuk. Ilyenkor beszélünk terhességi magasvérnyomásról, ami bizonyos esetekben preeklampsziához vezethet. A preeklampszia kizárólag a terhességgel összefüggő jelenség, ami a magasvérnyomás mellett fehérjevizeléssel (proteinúria), esetenként pedig vizenyő (ödméma) kialakulásával is együtt jár. A probléma más néven EPH gesztózisként ismert, ahol az E betű az ödémát, a P a fehérjevizelést, a H pedig a magasvérnyomást jelenti. A preeklampszia enyhe, középsúlyos és súlyos formában jelentkezhet.

Fontos tudni, hogy a terhesség alatt a vérnyomás normál határa alacsonyabb, mint gyermekvárás előtt. Ez esetben  magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha a vérnyomás 120/80 Hgmm vagy ennél magasabb, illetve, ha a  szisztolés vérnyomás érték a terhesség alatt 30 Hgmm-t emelkedik, a diasztolés érték pedig 15 Hgmm-t.

A kezelés a baba egészségére is hat

-A terhességi hipertóniát nem szabad félvállról venni, hiszen nem csak a mama, de a magzat egészségét is veszélyezteti azáltal, hogy rontja a méhlepény vérellátását. A romló magzati vér- és oxigénellátás mellett károsodhat az anya mája, a vesék és az agy. Éppen ezért a probléma mindig gondos kezelést igényel- hangsúlyozza Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa. - Mivel a tünetkomplexum idejében felismerendő, így trimeszterenként (3 havonta) panaszmentesség esetén is célszerű belgyógyászati szűrővizsgálatot: vizelet és vérnyomás ellenőrzést végeztetni. A megfelelő életmódbeli, vagy szükség esetén gyógyszeres kezeléssel nemcsak a magzati károsodás védhető ki, hanem az olykor súlyos, életveszélyes anyai szövődmények is, mint például azok a rángógörcs-rohamok, amelyek akár életveszélybe is sodorhatják a kismamát és a magzatot.

Az életmód terápia fittebbé, egészségesebbé tesz

Mivel a túlsúly a magas vérnyomás egyik jelentős kockázati tényezője, el kell felejtenünk a „kettő helyett kell ennünk” elvet. A mennyiség helyett ebben az időszakban (is) sokkal fontosabb a táplálék mennyisége és a változatossága. A követendő étrend minden szükséges tápanyagot biztosít a magzat számára, azonban a kalóriamennyiség csökkentésével megakadályozza a szükségtelenül felszedett súlytöbblet fokozódását. Ugyanakkor terhesség esetén különösen fontos, hogy ha szükségesnek látszik a diéta, az mindenképpen orvosi segítséggel történjen. A szakszerűtlen táplálékmegvonás, koplalás, a szénhidrátok túlzott megszorítása ugyanis szintén magzatkárosító lehet.

Ugyanígy fontos, hogy a kismamák se tartózkodjanak a mozgástól, célszerű a számukra kialakított mozgásformákat folytatniuk.

Az optimális táplálkozás és életmód terápia mellett az anyai és magzati egészség megőrizhető, sőt, a terhesség alatt elsajátított helyes életmód segíthet abban, hogy a szülést követően a kismama ugyanolyan fitt és egészséges legyen, mint korábban.

 

 

forrás: www.oxygenmedical.hu

 

 

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.