Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A természet érintése luxussal

Exkluzív környezetben mutatkozott be a sajtó képviselőinek és a bloggereknek a nagy múltú olasz szépségipari világmárka, a Vagheggi.  A sajtóreggeli után egész nap a Boscolo Budapest Wellness&SPA kényeztette a résztvevőket. 

Kép: Vagheggi

A patinás fővárosi luxusszálloda, fogadta az olasz fitokozmetikai márka első, magyarországi sajtóeseményére meghívott szépségszerkesztőket. A vendégek megtudhatták, milyen különleges, több mint 300 féle termékből válogathatnak, illetve hogy idén tavasszal és nyáron milyen újdonságokkal lepi meg a nőket a cég.

Aromaterápiás oktatás, Kép: Vagheggi

A társaság magyarországi szakmai vezetője megtanított egy aromaterápiás, akupunktúrán alapuló arcmasszázs technikát is. Ennek lényege, hogy a megfelelő illóolajakat az arc meghatározott helyre kell bemasszírozni, hogy tartósan frissülhessen fel a test.

A szálloda wellness részlegében is ezeket a termékeket használják, így a vendégek a magas sarkú cipőkből kibújva, fehér köntöst felkapva adták át magukat a pihenésnek.

Tudtad?
A bébi rózsaszín és a bébi kék a idei tavasz és nyár slágere a sminkelésben. Több figyelmet fordítunk az alapozásra, a bronzosításra, és az élénkebb, matt rúzsokra. A trendi arckikészítés részleteiről itt olvashatsz!

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.