Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A természetes anyagok

Igaz a legegészségesebb viselet a természetes anyagokból készült öltözék, mégis ez a legdrágább.

Télen a hideg miatt rétegesen öltözködünk, ami azt jelenti, hogy szinte az egész bőrfelületünk folyamatosan érintkezik azzal a ruhaneművel, amit éppen viselünk. Gyakran azonban nem is vagyunk tisztában vele, hogy öltözékünk anyaga miatt a bőrünk nem tud lélegezni, vagy eleve irritációt okoz. Polyester, akril, stb. ezekkel a fogalmakkal találkozunk vásárláskor a ruhák címkéjén, de tudjuk-e mit jelentenek?

A textileket három részre oszthatjuk, vannak a természetes, a szintetikus és a műszálas anyagok (ez utóbbi kettőt gyakran összekeverik). A természetes alapanyagok növényi (ezekből lesz például a pamut, a lenvászon) vagy állati eredetűek (gyapjú, hernyóselyem). Általános tulajdonságaik közé tartozik jó nedvszívó képességük, hő-tartásuk. Főleg felsőruházati termékeket, vagy fehérneműt készítenek belőlük. Előnyük, hogy bőrünk képes ezeken az anyagokon keresztül is lélegezni, azonban hátrányuk, hogy idővel kifakulnak, kevés színben léteznek, (nem festik őket, mert akkor már nem számítanának természetesnek), könnyen gyűrődnek, valamint nyúlékonyak (ezt a tulajdonságukat elasztikus szállal ötvözve javítják fel, tehát minden ruhanemű, ami rugalmas anyagú, az ilyen) is. Érdemes kiemelni a gyapjút, ami főleg őszi-téli viselet, s férfi-női ruhára (öltöny, kabát, kosztüm) egyaránt jó, igaz csak vegyileg tisztítható (régen ezeket benzinnel tisztították). Ma már a gyapjúk egy részét is keverik szintetikus anyaggal (terylen), és így már moshatóvá válnak. A hernyóselyem az egyik legkülönlegesebb szövet, a legfinomabb női kelmék készülnek belőle (blúzok, nyári ruhák, fehérneműk, kosztümökre), legelterjedtebb formája a látványos, rusztikus felületű bourette. Igaz a legegészségesebb viselet a természetes anyagokból készült öltözék, mégis ez a legdrágább.

A szintetikus anyagok (bármennyire is hihetetlenül hangzik) kőolaj származékok. Ha nem is néztük még meg ruhánk címkéjét (ebben az esetben polyamid, polyester és egyéb poly- kezdetű szó szerepel ott), könnyen megtudhatjuk, hogy szintetikus anyagú-e a viseletünk. Elég csak levennünk, és figyelnünk, szikrázik-e közben a ruhaneműnk. Ha igen, szintetikus anyagból van. Ezek azért terjedtek el, mert az előállításuk könnyebb, gyorsabb, s a hozzá való nyersanyag is nagyobb számban fordul elő, mint a természetes esetében. Csupa előnyös tulajdonságokkal rendelkezik, ugyanis nagyobb igénybevételt is kibír, divatszerű, könnyen szárad, mindenféle színben előállítható, sőt, színtartóssága nagyon jó és például a műszőrméket is ebből készítik. Nem utolsó szempont az sem, hogy olcsóbb mint a természetes alapanyagú öltözékek. Gyakorlatilag mindenféle ruhát készítenek belőle, azonban vannak vele problémák is. A bőr nem tud rajta keresztül lélegezni (és emiatt érdemes elkerülni az ebből készült fehérneműk viseletét), továbbá rossz a hőtartása, ami azt jelenti, hogy nyáron melegünk van benne (és testszagunk még erősebbé is válik), télen pedig fázunk, és gyakoribb mosást igényel.

Végül pár szó a műszálas anyagokról. Ezek abban különböznek a szintetikusoktól, hogy természetes alapanyagúak, de mesterséges kikészítésen mennek keresztül, ilyenek például az acetátok, a viszkózok (külföldön rayon néven jelölik). Ezek az anyagok ötvözik a természetes anyagok jó tulajdonságait a szintetikusokéval. Vagyis hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek mint a pamut, vagy a lenvászon, színtartósságuk, színezhetőségük megközelíti a már említett szintetikusokét, viszont például nincs akkora nedvszívó képességük. Főleg pulóvereket, kötött árukat, fehérneműket, és nyári ruhákat gyártanak műszálas anyagokból.

Ha legközelebb vásárolni mennek, és betérnek egy ruhaboltba is, érdemes a színeken, méreten, varráson, és az áron kívül arra is odafigyelni, hogy mikor, s mennyi ideig akarjuk majd hordani a kiválasztott öltözéket, mert az anyaga rendkívül sokat elárul nekünk, ha tudjuk értelmezni az összetevőit. 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.