Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A túlélő

Május 12-én egy Kabul nyugati részében működő kórház ellen merényletet követett el három terrorista, melyben huszonnégy ember életét vesztette. Az áldozatok többsége várandós, illetve frissen szült nő volt, a támadók legalább két újszülöttet is agyonlőttek.

Az egyik túlélő egy kislány. A támadás kezdetén épp csak két órás volt, még nevet sem kapott.

A kislány Bibi Nazia és férje, Rafiullah harmadik gyermeke volt. Otthon már volt egy lány és egy fiú.

Nazia anyjával a kórházba ment, és 8 órakor megszületett a kislánya.

Rafiullahnak, az édesapának ez ünnepnap kellett volna, hogy legyen. De 10 órakor megkezdődött a támadás.

A kabuli szülészet Kép: EPA

 

Az édesanya alig volt túl a vajúdáson, amikor a halálos lövés érte. A golyó a névtelen kislány lábába fúródott, aki a vérveszteségtől és a traumától sokkos állapotba került. Az életéért küzdő orvosok amputálni akarták a sérült lábat, hogy az életét megmentsék. A kislány édesapja, egy kabuli rendőr, aki akkor veszítette el a feleségét és egyedül maradt három gyerekkel, ehhez nem járult hozzá. Azt mondta az orvosoknak, ha nem tudják megmenteni a kislány lábát, akkor hagyják inkább meghalni. Egy láb nélküli, anya nélkül felnövő kislány esélytelen Afganisztánban, egy olyan országban, ahol a lányok házi szolgaként élik le életüket. Az orvosok kockáztattak, és rendkívüli erőfeszítésekkel úgy tűnik, megmentették a kislány lábát, akire még további beavatkozások várnak.

Amina Kép: EPA

 

A műtétet végző sebész nyilatkozott a BBC-nek. Elmondta, hogy a folyamatos polgárháborúban álló Afganisztánban rendkívüli tapasztalatokra tett szert a lőtt sebek kezelésében. De ilyen fiatal áldozattal, ilyen jellegű sebbel és vérzés okozta sokkal még nem találkozott. Annak köszönheti a névtelen újszülött kislány az életét, hogy rendkívüli erővel tudott küzdeni. Az édesanyját elvesztette, de a lábát nem.

A kislányt a műtőasztalon nevezték el. Amina-nak hívják.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.