Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A vastagbélrák nem csak az idősek betegsége

A szűrés életet ment!

A világon 2040-re a vastagbélrák lehet a második leggyakoribb, halált okozó daganatos betegség az 50 év alatti felnőttek körében, Magyarországon már most minden tizedik beteg 55 évnél fiatalabb. Az endoszkópos szűréssel drasztikusan lehetne csökkenteni az elhunytak számát, ugyanakkor ezeken a vizsgálatokon az emberek elenyésző része vesz részt.

A vastagbélrák a fiatalok betegségévé válik?

A vastagbélrák évek alatt, fokozatosan és tünetmentesen alakul ki, így a legtöbbször a panaszok jórészt 60 év felett jelentkeznek, ezért jellemzően a betegséget az idősek problémájának tartják. Egy amerikai projektben az elmúlt évtizedek rákstatisztikai tendenciát összesítették, és előrejelzést készítettek a megbetegedések előfordulásáról. Ebből kiderült, hogy 2040-ben a vastagbélrák továbbra is ott lesz az öt vezető daganatos betegség között a tüdő-, mell- és hasnyálmirigy- és májrák, illetve a melanóma mellett. Ugyanakkor a szűrőprogramoknak köszönhetően az idősek körében csökken majd a halandóság, a fiataloknál (18-49 évesek) viszont ez lesz a második vezető halálok a rosszindulatú daganatos betegségek közül, megelőzve ezzel több egyéb ráktípust.<1>

A vastagbéltükrözés több, mint szűrés

2020-ban több mint 1,9 millió új vastagbélrákos esetet regisztráltak világszerte, míg Magyarországon összesen 5,5 ezer páciensnél diagnosztizálták a betegséget. Ez egyébként a hazai éves átlagnál körülbelül 1000 fővel kevesebb, ami jórészt a COVID járvány miatt elmaradt vizsgálatoknak tudható be. A magyar statisztikából is kiderül, hogy mind a hölgyeknél, mind pedig a férfiaknál minden tizedik beteg az 55 év alatti, fiatalabb korosztályból került ki. Ezzel kapcsolatban Dr. Sike Róbert, az Affidea Gasztroenterológiai Központ vezetője elmondta:

„Valóban él egy tévhit az emberekben, hogy a vastagbélrák az idősek betegsége, holott a rákhoz vezető út 10-15 évig tart. Ha egy páciensnél még időben felfedezik a betegséget, akkor az ötéves relatív túlélési arány 90%-os. Sajnos azonban a tapasztalatok szerint ez 10 esetből csak 4-re igaz. Amikor a betegek általában orvoshoz fordulnak, akkor már olyan panaszaik vannak, amelyek már egy előrehaladottabb stádiumú betegségre utalnak. Az endoszkópos vastagbélrákszűrésen nem csak az esetleges elváltozásokat azonosítjuk, de további előnye ennek a típusú vizsgálatnak, hogy eltávolíthatók azok a gyanús polipok is, amelyekből később kifejlődhet a rák, így a megelőzést is szolgálja.” 

A vastagbélrák a fiatalok betegségévé válik? (Foto: Pexels.com)

A családilag érintetteknél fokozott a kockázat

Általánosságban elmondható, hogy 45 év felett mindenkinek ajánlott a vastagbélrákszűrés, amelynek egyik leghatékonyabb módja a kolonoszkópia, azaz az endoszkópos vastagbéltükrözés. „A vastagbélrák kialakulásában az egészségtelen életmód mellett fontos tényező a genetika, így azoknak a pácienseknek, akiknek a családjában előfordult a betegség, azoknál 10 évvel korábban kell elkezdeni a szűrést, mint amikor azt a rokonnál felismerték.” – tette hozzá az Affidea gasztroenterológus szakorvosa. Ennek ellenére egy szűrési hajlandóságot vizsgáló kutatásban a magyar érintettek fele azt mondta, hogy még soha nem volt vastagbélrák szűrésen, holott a közvetlen családtagjai között előfordult a vastagbélrák.<2>

Minden második ember fél a vastagbéltükrözéstől

A kérdés az, hogy az emberek miért nem mennek el vastagbélrákszűrésre, még azok sem, akiknek pedig kötelező lenne. A fent említett nemzetközi felmérés szerint a magyar résztvevők 53%-a egyszerűen fél a vastagbéltükrözéstől, illetve 52 %-uk a tünetek hiánya miatt még nem is gondolt rá, 18%-uk az eredmények miatt is aggódik, míg 10%-uk az időrabló várakozás miatt nem vesz részt szűrésen. Ezzel kapcsolatban Dr. Sike Róbert kiemelte:

„Az Affideánál is elérhető az altatásban végzett endoszkópos vastagbélrákszűrés, így a páciens semmilyen kellemetlenséget nem érez a vizsgálat során, nem kell félni tőle. Mivel előre egyeztett időpontban, gyorsan és hatékonyan történik a szűrés, a hozzánk érkezőknek az idő miatt sem kell aggódni. Mindig hangsúlyozom, hogy nem szabad várni a szűréssel addig, amikor már panaszok jelentkeznek, mivel az már egy előrehaladottabb betegségre utal. Szűrésre akkor kell menni, amikor még nincs tünet! Ezt a vizsgálatot 45 év felett mindenkinek javasolt elvégeztetni, de akinek a családjában előfordult a betegség, azoknak kötelező. Az endoszkópos tükrözést a mammográfiával vagy a méhnyakrákszűréssel ellentétben nem kell évente ismételni, hiszen, ha valakinél nem találunk polipokat, elváltozásokat, akkor 5-10 évig nincs szükség újabb kolonoszkópiára.”

<1> https://jamanetwork.com/journals/jamanetworkopen/fullarticle/2778204?fbclid=IwAR1VyYpaTyLFKDq-2sJCMLJXB-8tEGh-V3s0o31j6t3vjJp5apZHO3C7qEg

<2> https://www.news-medical.net/whitepaper/20230412/Global-colorectal-cancer-(CRC)-awareness-report-2023.aspx?fbclid=IwAR1obWJlzAvv8-zEhhV8GHXWz_afJ0i0WUjSBmcWUlLzqLRGXyHYyymotzE

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.