Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A véred mondja meg, mit egyél! – AB0 terv

Ha a vércsoportunknak megfelelő élelmiszereket fogyasztunk, megerősíthetjük szervezetünk ellenálló képességét. Van, aki ezt már régóta tudja...?

Az ember a vércsoportjával összefüggésben általában két dologra gondol. Egyrészt, ha valami baleset éri, akkor tudni lehessen, milyen vért kaphat, másrészt a terhesség, pontosabban a magzat szempontjából létkérdés a szülők RH-faktora.

Magyarországon a ’90-es évek végén jelent meg az első könyv, mely a vércsoportok, a táplálkozás és az egészség összefüggéseivel foglalkozott .

Az „AB0 terv” című könyv annak az amerikai kutató testvérpárnak, James és Peter D’Adamónak a műve, akik már az ’50-es években felfigyeltek erre az összefüggésre. Megfigyelték, hogy a szigorú, zsírmentes, gyakorlatilag vegetáriánus szanatóriumi diéta különbözőképpen hatott a betegekre. Egyesekre gyógyítólag hatott, mások állapota romlott.  Rájöttek, hogy az emberek eltérően reagálnak ugyanarra az élelmiszerre.

A megfigyelések és a kísérletek alapján kiderítették, hogy a vérrel van összefüggésben a szervezet reakciója az egyes élelmiszerekre, pontosabban a megemészthetőségre.  Kutatásaik szerint ennek legfőbb magyarázata, hogy ha nem a vércsoportnak megfelelő fehérjetartalmú táplálékot fogyasztunk, akkor bizonyos fehérjék, a lektinek a véráramba kerülve kicsapódnak. Ez még nem olyan nagy baj, mint ha vérátömlesztéskor rossz vércsoport szerinti vért kapnánk. De a termelődő ellenanyag elleni védekezés lefoglalja a szervezet immunrendszerét, így védtelenebbek leszünk más fertőzéssel szemben.

A vércsoportnak megfelelő táplálkozással viszont erősíthető az immunrendszer, s gyorsabban leküzdhető a betegség. Az eredetileg, különféle betegségek leküzdésére kidolgozott vércsoportdiétáktól már csak egy „ugrás” volt a prevencióra, egészségmegőrzésre kidolgozni azokat az élelmiszercsoportokat, amelyek a legjobban megfelelnek a különböző vércsoportú embereknek.

A 2001-ben magyarul is megjelent könyv, az „Életmód az AB0 terv szerint” már ezeket az összefüggéseket mutatja be.

Az elmélet legfőbb alapját az ember fejlődése, a vércsoportok kialakulása és a táplálék, táplálkozás fejlődése adja.

Az őskorból ránk maradt cro-magnoni embernek 0-ás vércsoportja volt. Ők Afrika szavannáin éltek vadászó, gyűjtögető életmódot, ennek következtében emésztőrendszerük alkalmassá vált a sok fehérjetartalmú táplálék feldolgozására. Ezért még ma is a 0-ás vércsoportú emberek gyomra több savat termel a húsok könnyebb emésztéséhez, mint a többi vércsoportú emberé. Ahogy változtak a klimatikus viszonyok, csökkentek a vadászterületek, az emberek vándorlásra kényszerültek, és egy csoportjuk északra és nyugatra vándorolt. Ők A-s vércsoportúak lettek, míg a kelet felé vándorlók B vércsoportúvá váltak.

Az A vércsoport 15–25 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki a késői kőkorban. Ekkor már az emberek letelepedett életmódot folytattak: növények termesztésével és állatok tenyésztésével kezdtek foglalkozni. Ettől az emésztőrendszerük is olyanná alakult, hogy képes nagyobb mennyiségű növényi eredetű táplálékot feldolgozni.

A B vércsoport 10-15 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki. Szülőhazáját India és Pakisztán területére helyezik a Himalája-felföldre. Túlélésüket a zord körülmények között a vadállatok háziasítása és az állandó vándorlás biztosította. Emésztőrendszerük ezért a hús és a tejtermékek tökéletes felbontásához alkalmazkodott.

Az AB vércsoport a legfiatalabb ebben a rendszerben, az A és B vércsoportok keveredésével jött létre majd 1000 évvel ezelőtt. Anyagcseréjüket mind a két vércsoport jellemzői kísérik.

Mindezek ismeretében, illetve a kutatások és kísérletek alapján állították össze azoknak az élelmiszereknek a listáját, amelyeket a különböző vércsoportú embereknek ajánlatos fogyasztani, illetve, amit kerülni tanácsos egészségük megőrzése érdekében.

0-s vércsoport

Ajánlott élelmiszerek

húsok: szarvasmarha, vad, bárány, csuka, tőkehal, szardínia;

gabonafélék: kevert magvas barna kenyér;

zöldség, gyümölcs: brokkoli, kelkáposzta, fokhagyma, tök, paraj, paprika (piros), karalábé, füge, szilva.

Kerülendő élelmiszerek

húsok: lúd, sertés, hering, harcsa;

tejtermékek: camembert, brie, edámi, ementáli, gouda, tej, tejes fagylaltok;

gabonafélék: búzadara, búza, kevert gabonapelyhek;

zöldség, gyümölcs: padlizsán, karfiol, burgonya, kukorica, olajbogyó, káposzta, szeder, eper, sárgadinnye, kókusz, mandarin, narancs.

A-s vércsoport

Ajánlott élelmiszerek

húsok: csirke, pulyka, sügér, ponty, lazac, szardínia;

tejtermék: szójasajt, szójatej;

gabonafélék: hajdina, barna kenyér, rozsliszt, búzacsírakenyér;

zöldség, gyümölcs: articsóka, brokkoli, kelkáposzta, karalábé, tök, sárgarépa, hagyma, ananász, kajszibarack, áfonya, szeder, grapefruit, cseresznye, szilva, citrom.

Kerülendő élelmiszerek

húsok: kacsa, liba, fácán, bárány, sertés, borjú, folyami rák, homár, garnéla, kagyló, osztriga, kaviár, hering, tengeri lazac;

tejtermék: brie, camembert, vaj, cheddar, edami, parmezán, tej, tejes fagylaltok;

gabonafélék: durum, búzaliszt;

zöldség, gyümölcs: padlizsán, burgonya, fekete olajbogyó, paprika, paradicsom, káposzta, vörös bab, banán, sárgadinnye, mandarin, narancs, papaja.

B-s vércsoport

Ajánlott élelmiszerek

húsok: ürü, bárány, nyúl, vadak, lepényhal, lazac, tengeri pisztráng, szardínia, kaviár;

tejtermékek: joghurt, mozzarella, juhsajt, kecskesajt;

gabonafélék: tönköly, barna kenyér, puffasztott rizs;

zöldség, gyümölcs: padlizsán, karfiol, brokkoli, sárgarépa, paprika, cékla, káposzta, ananász, banán, papaja, szilva, szőlő.

Kerülendő élelmiszerek:

húsok: kacsa, liba, sertés;

tejtermékek: kék nemes penészes sajtok, tejes fagyi;

zöldség, gyümölcs: paradicsom, olívabogyó.

L.K.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.