Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A víztakarékos autómosásé a jövő

Néhány éve még a legtöbben butaságnak tartották a víztakarékos autómosást, de mára látszik, hogy van létjogosultsága, sőt egyre nagyobb teret hódít a magyar piacon is. Az ágazat mindössze két év alatt tizenötszörös növekedést produkált, becslések szerint jelenleg évi 113 000 alkalommal tisztítanak autót nanotechnológiával. Ilyenkor járművenként mindössze 1,5 deciliter vizet használnak fel, míg a normál autómosások átlagosan 150 liter vizet fogyasztanak.

Jelentős átalakulásnak indult a magyar autómosási piac. Az önkiszolgáló, kézi és automata autómosók mellett egyre nagyobb tényező az úgynevezett nanotechnológiás, azaz víztakarékos autómosás is, amelynél mindössze 1,5 deciliter vizet használnak autónként a klasszikus mosók átlagos 150 literes fogyasztásához képest.

A régi módszerek kimennek a divatból. Fotó: Pinterest

 

Az ágazat mindössze két év alatt tizenötszörös növekedést produkált Magyarországon, a 2020-as év pedig még nagyobb áttörést hozhat a technológia széleskörű elterjedésében.

A víztakarékos autómosási piac jelenlegi legnagyobb magyar szereplője, a Greenline idén már három új autómosót nyitott Budapesten (Opera parkolóház, Shopmark parkoló, Nordic Light irodaház), így összesen 31 fix és mobil helyszínen érhető el a szolgáltatásuk itthon. A magyar nyitások mellett nemzetközi szinten már hat országban terjeszkednek. A hollandiai Zwolléban augusztusban nyílik az első mosó, az angol piac fejlesztése is most indul, de Németországban és Ausztriában is az elmúlt hónapokban lett mester franchise tulajdonosa a cégnek.

Az autómosás új formái hódítanak. Fotó: Pinterest

Tovább növeli a módszer elfogadottságát és ismertségét, hogy egy másik nanotechnológiás mosást végző cég, a Cleango 30 millió forintos befektetést kapott néhány napja az RTL Klub Cápák között című műsorában. A starup azt ígéri, hogy egy applikációs rendelést követően 1 órán belül bárkinek az autóját lemossák – egyelőre Budapest belvárosában. Nemrég megnyitotta első fix egységét egy harmadik hasonlóan dolgozó autómosó, a Safety Wash is. Ők egy lakóparkban kezdték meg működésüket, ami azért is kifejezetten érdekes, mert ilyen helyszíneken eddig elképzelhetetlen lett volna egy mosó létrehozása a zajártalom és a vízelvezetés miatt.

Már most 17 millió liter vizet spórolunk évente

Becslések szerint Magyarországon jelenleg évi 33 millió autómosás történik, ebből csak a töredékénél, nagyságrendileg 113 000 alkalommal használnak nanotechnológiát. Ennek ellenére már most jelentős mennyiségű vizet spórolunk a megoldással.

„A víztakarékos, nanotechnológiás mosással jelenleg évente több mint 17 millió liter vizet takarítunk meg, csak Magyarországon. A lakosság egyre inkább a környezettudatos megoldások felé fordul, és a szakma hozzáállása is nagyot változott az utóbbi években. Az ebben fantáziát látó vállalkozók rájöttek, hogy megtérülőbb és költséghatékonyabb a víztakarékos autómosás a hagyományosnál” – fogalmazott Maróti Árpád, a Greenline autómosó franchise tulajdonosa.

A szakember úgy véli, hogy 5-10 éven belül a hazai autómosási piac 60-70 százalékát is lefedheti a víztakarékos tisztítás. A folyamatosan növekvő népszerűség hátterében többek között az áll, hogy az emberek jobban odafigyelnek a környezetükre, és emellett a technológia jóval praktikusabb a hagyományos autómosóknál. Ráadásul mivel mobilizálható, az emberek számára kényelmesebb helyeken – például bevásárlóközpontok, lakóparkok és irodaházak garázsaiban is - lehet víztakarékos autómosókat nyitni. Így a sofőröknek nem megy el felesleges idejük, de jobb minőségű a végeredmény és tovább is tiszta marad a jármű.

Meg tud tisztulni egy autó másfél deci vízzel?

A nanotechnológiás mosás autónként csupán 1,5 deci vizet igényel, és nem pusztán környezetkímélő hanem hatékony is: 1-2 lépcsőssé teszi az egyébként 5-6 lépéses folyamatot, így mindenkinek időt takarít meg.

A nanorészecskék a karosszéria és a kosz közé ékelődnek, ami után egy egyszerű áttörléssel, karcmentesen távolítható el a szennyeződés. A formula viaszt is tartalmaz, így tükörfényes karosszéria az eredmény, ami tovább marad mutatós, hosszú távon akár pénzt is spórolva az autó tulajdonosának.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.