Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A zoborhegyi remeték titka

Idén is folytatja a magyar szentek és boldogok bemutatását a Magyar Posta. A VI. sorszámozott bélyegblokk Szent Zoerard-Andrásra, Szent Benedekre és Boldog Mórra emlékezik. Benedek Imre grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomdában készült az új miniatűr alkotás. 

A középkori magyar királyság első szentjei a zoborhegyi remeték voltak. Szentté 1083. júliusában avatták őket – megelőzve Gellért és vértanútársai, István király illetve Imre herceg oltárra emelését. Legendájukat Boldog Mór pécsi püspök jegyezte le.

Kép: Magyar Posta

Szent Zoerard-András • Zoerard (Szórád) nevű remeteként, Szent István uralkodása alatt lengyel területről érkezhetett Magyarországra. A Nyitra közelében fekvő zoborhegyi bencés monostorban kapta rendi nevét. A monostor apátja, Fülöp engedélyével a kolostort elhagyva remetének állt, ahol egyszerre élt dolgos (erdőirtó) és aszkéta életet. Szigorú böjtöt tartott, nagyböjtben csak napi egy szem diót evett.

Béla király lányainak misztikus találkozása a XXI. században
Jól megfér egy kisíven Szent Margit, Szent Kinga, és Boldog Jolánta. A Magyar Posta 2017-ben is folytatja a magyar szentek és boldogok bemutatását, ez már az V. kisív. A miniatűr alkotás Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült.

Sokat virrasztott, akaratlan elszunnyadásának megakadályozására speciális eszközöket – például kihegyezett nádszálakat – készített. A nagy valószínűséggel 1009/1010 körülre tehető halála után a nyitrai Szent Emmrám templomba temették el, és szentként tisztelték. Nyitra város védőszentje.

Szent Benedek • András tanítványa volt, és szintén zoborhegyi szerzetesként élt. Mesterének halála után apátja engedélyével ugyanarra a helyre ment, és mindenben folytatta András életvitelét. Három év elteltével kincseket kereső rablók gyilkolták meg, akik holttestét a Vág folyóba dobták, amit azonban egy sas őrzött – ezért találhatták meg tisztelői, akik András mellé temették Nyitrán. Temetésük helye a 12. század elején püspöki székesegyházzá vált.

A két remete koporsója ma a nyitrai székesegyházban pihen, a keresztlevétel oltára mögötti kápolnában, s ide, valamint a zoborhegyi kolostor romjaihoz kegyelettel zarándokolnak a város és környéke szlovák illetve magyar katolikusai. Személyük és működésük így három közép-európai ország helyi egyházának összekötő hídja. Szent Zoerard-András és Szent Benedek a Nyitrai katolikus egyházmegye védőszentjei.

Kép: Magyar Posta

Boldog Mór • 1000 körül született Magyarországon. Pannonhalmán lett szerzetes, majd 1036-tól pécsi püspök, a székesegyház építkezésének befejezője. Egyike volt a három püspöknek, akik I. Andrást Székesfehérvárott megkoronázták. Kézjegye látható az 1055-ös tihanyi alapítólevélen, és őt tekinthetjük a szekszárdi apátság felszentelőjének is. Ő volt az, aki első magyar íróként latin nyelven megírta a két szent remete, András és Benedek életét. 1070 táján hunyt el. Tiszteletét 1848-ban IX. Piusz pápa hagyta jóvá, és 1925-től a pécsi egyházmegye társvédőszentje.

(Forrás: Mózessy Gergely)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.