Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Adventi ünnep a Bazilikánál

A Szent István téri adventi vásár idejére varázslatos karácsonyi városrésszé változik a Bazilika környéke. Az ünnepváró hangulatú, karácsonyi fényekbe öltözött világba november utolsó hétvégéjétől léphettek be, ahol öt héten keresztül majd 200 programmal, 80 kiállító kézműves termékeivel, a Zrínyi utcai street food különleges nemzetközi étel- és italkínálatával gondoskodnak az ünnepi hangulatról a karácsonyi készülődéshez.

Esténként a Bazilika monumentális homlokzatának  3D-s fényfestésében gyönyörködhettek. A kicsiket idén is hatalmas koripálya várja a 9 méteres karácsonyfa körül, de süthettek mézeskalácsot is a vásárban, és mindenki együtt rophatja hétvégenként a táncházban. Az újévi hagyományokat követve január elsején Lencse Napot tartanak, ahol a szerencsehozó újévi étel – többféle receptúrával elkészítve – minden gasztro kiállítónál és street food árusnál kapható lesz.

Magyarország egyik legjelentősebb egyházi és idegenforgalmi nevezetessége, a Szent István Bazilika előtti tér idén ötödik alkalommal lesz az adventi időszak leglátványosabb, élményekkel teli találkozópontja Budapesten november 27-étől január 2-áig. Tavaly a Szent István Bazilika a CNN listáján felkerült a világ 10 legtöbbet fényképezett helyszíne közé, reméljük, hogy a látogatók idén is pazar képekkel bombázzák majd a közösségi oldalakat!

Kép: Street food

Az adventi ünnepen a Bazilikánál idén is az ország legnagyobb méretű és leglátványosabb vizuális élménye várja az oda látogatókat: a Bazilika ezer négyzetméteres homlokzatán esténként minden fél órában színpompás, karácsonyi ihletésű rövidfilmek kelnek életre 3D-ben, a tér és a belváros ünnepi fényei pedig varázslatos hátteret adnak egy téli sétához. A 35 napig tartó adventi vásárra változatos programokkal, exkluzív rendezvényekkel, korcsolyapályával és jótékonysági eseményekkel várják a családokat, baráti társaságokat.

A vásár középpontjában - a gyermekek legnagyobb örömére - idén is ingyenes, 200 nm-es korcsolyapálya nyílik az ünnepi díszbe öltözött karácsonyfa körül. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a vásáron berendezett „szeretet.éhség.” sütödéjében az önkéntesek a látogatókkal, és a szervezetet segítő meglepetésvendégekkel közösen készítik a mézeskalács szíveket, amelyekkel az adományozóknak mondanak köszönetet.

A téren felállított mesebeli faházakban majd nyolcvan kézműves igényes, előzetesen zsűrizett ajándéktárgyai között válogathattok, de megtalálhatjátok a fiatal tehetségek dizájntermékeit is. Idén a Bazilika oldalában, a Bajcsy Zsilinszky utat és a Hercegprímás utcát összekötő szakaszon is kézműves kiállítók sorakoznak majd még nagyobb területen, még szélesebb kínálatot nyújtva a vásárlóknak.  A bőséges ajándék kavalkádban az ünnepi szezon legnépszerűbb finomságait és az idei év ínyenc újdonságait is végigkóstolhatjátok. Annak érdekében, hogy hidegben is sokáig szórakozhassatok, a gőzölgő forró ételek mellé jobbnál jobb forró koktélokat is kóstolgathattok.

Az adventi vásár a Bazilikánál idén újabb színfolttal gyarapodik. A tavaly debütált és nagy sikert aratott street food az idén az egész Zrínyi utcát uralja majd: az utcát teljes hosszában  gasztro kiállítók töltik meg különleges ételekkel, adventi ínyencségekkel, a nemzetközi konyha ízeivel. A Sas utcától a Széchenyi térig a legmenőbb hazai food truckek és street food kiállítók sorakoznak majd fel többek között a ZingBurger, a KolBice, a BudDog, a Paneer, a MexKitchen, a Balkán Grill, a Paneer, a DiVino és a Korhely. A több mint harminc kiállító utcai étkezésre komponált palacsintával, grill szendvicsekkel, levesező bárral, újhullámos lepénnyel és lángossal, pljeskavicával, olasz édességekkel és sós finomságokkal kényeztetik majd mindazokat, akik az adventi időszak legnagyobb street food őrületében szeretnének részt venni. 2016. január 1-jén pedig a gasztrokavalkádot Lencse Nappal zárja a vásár az újévi hagyományoknak megfelelően.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.