Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ajurvedikus italok

Az indiaiak hagyományos itala a Lassi, melyet a Pitta időszakában mindennél szívesebben fogyasztanak. Ez a friss és könnyű joghurt-ital segíti az emésztést, helyreállítja az egészséges bélflóra működését.

 Egyaránt finom a sós és az édes verziója is. A Lassit nem jéghidegen, hanem szobahőmérsékleten szervírozzuk. Elkészítése mindössze öt percet vesz igénybe, ám a végeredmény garantáltan üdítő testnek, léleknek!

A natúr Lassihoz két személyre szükségünk van másfél bögrényi natúr joghurtra, három csésze ásványvízre, két késhegynyi őrölt korianderre, egyetlen kanálnyi őrölt gyömbérre, és három csipet durva szemű sóra. Egy turmixgépben elkeverjük a joghurtot az ásványvízzel és a fűszerekkel. Körülbelül tíz másodperc elegendő a turmix elkészítéséhez. Frissen pohárba öntjük és szervírozzuk.

Az édes joghurtital egyik formája a Mangó Lassi: vegyünk egy érett mangót, két csésze joghurtot, három csésze ásványvizet, három teáskanál barna cukrot, három csipet őrölt gyömbért, három kiskanálnyi fahájat, két egység sáfrányt, négy borsmenta-levelet és egy kevéske pisztáciát, természetesen apróra darálva. A mangót meghámozzuk, megfosztjuk magjától és a gyümölcs húsát apró kockákra vágjuk. Az édes gyümölcsöt turmixgépbe tesszük. Az esetleg egészben vett fűszernövényeket egy mozsárban összezúzzuk vagy kávédarálóban megőröljük. A mennyei illatú kész fűszermixet a mangóhoz adjuk, ráborítjuk a joghurtot és a vizet, sőt íz-fokozónak egy kevés rózsavizet is önthetünk a turmixhoz. A kész Lassit csészébe töltjük, hidegen borsmentával és a pisztáciával meghintve kínáljuk.

A friss ajurvedikus limonádé a legkiválóbb hűsítő finomság a forróságban. Három egész citrom, egy evőkanál vaníliás cukor, két evőkanál barnacukor, két teáskanál málna vagy eperszirup, egy teáskanálnyi finomra zúzott gyömbér, kevés rózsavíz, hatszáz milliliter ásványvíz, pár szem jégkocka és mentalevél kell hozzá. A kifacsart citromok levét, a gyömbért és a cukrokat óvatosan összekeverjük, majd ehhez finoman, lassan adagolva hozzáadjuk a vizet, mely a cukros masszával gyorsan elkeveredik. A limonádé színét az eper, vagy málnaszirup teszi még kívánatosabbá, de e nélkül is nagyon finom, kiadós, frissítő italt kapunk.

Mester Viktória

Forrás: www.wellness.de


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.