Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Alexandria Ocasio-Cortez az életét féltette a Capitolium ostromakor

Alexandria Ocasio-Cortez, a kongresszus egyik legprogresszívebb demokrata képviselője hétfőn egy videóban számolt be arról, mit is kellett átélnie a Capitolium ostromakor olyan személyként, aki egyszer már szexuális erőszak elszenvedője volt.

Ocasio-Cortez elmondta, hogyan kényszerült arra, hogy a törvényhozás épületébe betörő csőcselék elől menekülve az irodája fürdőszobájába bújjon, miközben a támadók állandóan azt kiabálták „hol van Ő, hol van Ő?”. Az életemet féltettem – mondta abban az Instagram Live közvetítésben, melynek pillanatok alatt lett 150 ezres követője lett.

Azt hittem, meg fogok halni - mondta. „Nagy sokféle gondolat megfordult akkor a fejemben” – tette hozzá.

A videóban Ocasio-Cortez azt mondta, hogy kifejezetten csalódott és frusztrált amiatt, hogy a támadás megtörténte után sokan kérték arra, hogy „lépjen tovább”.

Ez a narratíva nagyon emlékeztet arra, amikor a szexuális erőszak elszenvedőjét kérik szintén arra, hogy „lépjen tovább”, nem nagy ügy, ami történt, jobb, ha elfelejtkezel róla, sőt néha még az áldozat kényszerül arra, hogy bocsánatot kérjen - mondta a demokrata képviselő.

„Én már egyszer túléltem egy szexuális erőszakot, bár ezt sokaknak nem mondtam el, viszont ha újabb trauma éri az embert, ezek összekapcsolódnak és felerősítik egymást” – tette hozzá.

Hétfőn azt mondta, hogy már a támadást megelőző napokba aggódott a biztonsági helyzet miatt, és hogy többen, köztük más törvényhozók is figyelmeztették az esetleges erőszakra.

Az irodájában történt incidens azután történt, hogy visszatért a Covid-19 vakcina beadásáról.

„Rögtön rájöttem, hogy nem a fürdőszobába kellett volna elbújni. A szekrénybe kellett volna mennem - mondta. - Aztán hallom, hogy bejutottak az irodámba. Rájöttem, hogy már késő. ”

Ocasio-Cortez azt mondta, hogy akkor kiabálást hallott. „Ez volt az a pillanat, amikor azt hittem, hogy mindennek vége. Azt hittem, meghalok. "

„Próbáltam az ajtó résein átlesni, hátha látok valamit. Egy fehér férfit vettem észre, fekete sapkában, aki újra kiabált - mondta. Soha életemben nem voltam még csendesebb.”

Fotó: Facebook

Végül kiderült, hogy a férfi egy capitoliumi rendőr, akinek az a feladata, hogy az irodaházban maradt képviselőket biztonságos helyre vigye, azonban Ocasio-Cortez elmondása szerint a férfi sem az irodába való behatolás előtt, sem azután nem azonosította magát, és ahelyett, hogy személyesen kísérte volna a kiürítési helyre, csak annyit mondott neki, hogy menjen át a szomszédos képviselői irodaházba.

Annak ugyanakkor továbbra is fennállt az veszélye, hogy a tüntetők betörnek a képviselői irodaházakba; így a továbbra is halálfélelemben lévő, a képviselők gyűjtőhelyét sehogyan sem találó Ocasio-Cortez végül demokrata kollégájával, Katie Porterrel együtt barikádozta el magát az utóbbi irodájában, és várta meg az ostrom végét.

Cortez határozottan elítélte Donald Trumpot a zavargások felbujtásáért, valamint adminisztrációjának olyan tagjait, akik nem alkalmazták hivatalából az alkotmány 25. kiegészítését, valamint azokat a törvényhozókat, akik a választási eredmények el nem ismerésére adták szavazatukat.

(The Guardian)


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.