Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Alkoholtilalom a sípályán

Szokatlan döntést hozott a boszniai Rostovo síterepének új tulajdonosa: az új szezonban nem árulnak alkoholt. Sokan lemondták a foglalásukat, de legalább többet lehet csúszni az üres pályán.

A horvát tulajdonos tavaly úgy döntött, hogy nem bajlódik tovább a nem igazán hóbiztos és apró sítereppel, így eladta egy külföldi cégnek. Egy katari vállalkozó szerezte meg a többségi tulajdonrészt – írja a sielők.hu. A katari tulajdonos iszlám vallású muszlimként nem fogyaszt alkoholt. Ezt az elvet a többi szállodájában is bevezette, ez alól a frissen szerzett boszniai tulajdona sem kivétel.

Síelni igen, inni nem lehet a boszniai sípályán Fotó: depositphotos.com

A boszniai síterep még az 1984-es ex-jugoszláv, vagyis a szarajevói téli olimpiára épült. Két szálloda, és egy üdülőfalu tartozik hozzá. Mivel nincs messze Horvátországtól, ezért a vendégkör nagy részét is a horvátok tették ki.

Most a szálláshelyen és a síterepen sem árulnak alkoholt, még a hagyományos szilveszteri bulit sem tartották meg. Az "új szokások" hírét inkább felháborodás fogadta, mint megértés. A korábbi tulajdonos szerint az eddigi vendégkör nem volt hozzászokva "ilyen jellegű megszorításokhoz". A helyi újságok a foglalások lemondásáról írnak, a helyi recepciós szerint viszont marketing szempontból ez a "rossz hír" is kedvező lehet nekik hosszú távon.

Aperol sincs Rostovon Fotó: depositphotos.com

Az új tulajdonos jelentős átépítésekbe kezdett, egyelőre csak a szálláshelyeken, de a későbbi tervekben az 1160 méter magasan fekvő síterep modernizálása is szerepel. Itt két húzólift (800 és 600 méter hosszúak) üzemel, bár a jelenlegi hóviszonyok miatt jelenleg csak az egyik jár. Ha valaki kedvet kapna ehhez a síterephez, Szarajevótól hozzávetőleg 110, Splittől pedig körülbelül 160 kilométerre találja.

A sípályákon előforduló balesetek jó részét a hüttékben elfogyasztott alkohol okozza. Pár évvel ezelőtt egy osztrák sípályán 600 sízőt és snowboard-ozót szondáztattak meg. 29 százalékuknál elég magas volt az alkoholszintje, több, mint fél ezrelék, ezzel Ausztriában már nem szabad volán mögé ülni. Legnagyobb arányban a 15-24 közötti fiatalok voltak, de a 25-48 év közötti korosztály sem igen maradt le tőlük. Hiába tudja szinte mindenki, hogy az alkohol veszélyes a sípályákon, mert már kis mennyiségű alkohol fogyasztásánál is csökken a reakcióidő, sokan lelkesen kortyolgatják a hideg elleni védekezésül a forralt bort, vagy a tömény italokat.

Kép: goltepress

Többször is az ország legjobbjának választották kategóriájában a szlovén Alpok egyik legbámulatosabb, 50 éves tradícióval rendelkező sípályáját Goltéban. A határtól alig kétórányi autóútra található komplexum évről évre egyre népszerűbb a magyarok körében, a helyi szálloda vendégeinek 25 százalékát már honfitársaink teszik ki. A kiemelt érdeklődés egyáltalán nem meglepő, hiszen a resort hangulata és attrakciói tényleg egyedülállók a térségben.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.