Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Allergiás tünetek – meglepetéseket okozhat az enyhe tél

A legtöbb ember számára az allergiaszezon csak nyáron indul a fűfélék – a legismertebb pollen, a parlagfű – virágzásának kezdetével. A tüsszögés, orrfolyás, viszkető szem, duzzadt nyálkahártya sokunk életét megnehezítik. Az enyhe téli időszak miatt azonban már mostanában elkezdhetik gyötörni a panaszok az erre érzékenyeket, egyes fák ugyanis már februárban, sőt, a megszokottól eltérően akár már januárban megkezdhetik virágzásukat, így például a mogyoró, az éger és a nyír is.

A hazánkban tenyésző 2000-éle virágzó növény közül 250 növény pollenje okozhat allergiát. Magyarország éghajlati viszonyai között akár már január végén is elkezdődhet az allergiás szezon a mogyorófélék és az éger virágzásával. A mogyoró porzós barkái nagy mennyiségű allergént tartalmaznak, ezek okozzák a gondot. A mogyorónak rövid a nyugalmi időszaka – nővirágai már decemberben nyílnak, míg a hímvirágok rendszerint február második felében (a növény genetikai alapon ezzel az időbeli eltolással védekezik az önbeporzás ellen). Gyakorta megfigyelhető, hogy az éger virágai még a levelek előtt megjelennek.

A mogyorónak rövid a nyugalmi időszaka - Kép: Wikimedia

A mogyorót követi márciustól a nyár, nyír, kőris, platán szezonja.

Az allergiás reakciót a növények szabad szemmel egyáltalán nem látható virágporszemcséi okozzák, amiket a szél akár 400 kilométeres távolságba is elszállíthat. A szélmegporzású növények óriási mennyiségű pollent csupán egyetlen mogyoróbokor 600 millió pollent termelnek, és szétszórják a szélrózsa minden irányába. A belélegzett pollen a légutak nyálkahártyáján megtapadva okozza a szénanátha tüneteit, a tüsszögést, orrfolyást, szemviszketést.

A tél végével és a jó idő beköszöntével a levegő virágportartalma folyamatosan növekszik, ezért az allergiásoknak ajánlott a tünetek mérséklése érdekében időben, már a téli hónapokban megkezdeni a védekezést!

Tüsszögés a karácsonyfa alatt?
Allergiások megfigyelhették már, hogy panaszaik olyankor is erősödnek, amikor nincs semmilyen jele annak, hogy az allergénkoncentráció megemelkedne a környezetükben. A panaszok oka ez esetben a keresztallergia is lehet, mivel ilyenkor a bizonyos növények pollenjére érzékeny szervezet számos élelmiszert is allergén anyagként kezelhet.

A légúti allergia tüneteinek enyhítésére ma már nagyon sokféle gyógyszer létezik, azonban a tabletták szedése sokszor kellemetlen mellékhatásokkal is járhat, ilyen például az álmosságérzet vagy a fokozott étvágy. Azonban ha időben, körültekintően cselekszünk, sokat tehetünk közérzetünk javításáért, ugyanis természetes, gyógyszermentes megelőző terápiával megkímélhetjük magunkat a kellemetlen tünetektől!

A mellékhatásokat elkerülendő az egészségügyi száraz sóterápia természetes és hatékony megoldást kínál: egy 20 alkalomból álló kúra jótékony hatása akár 8-9 hónapig is tarthat. Allergiásoknál normalizálódik az egyébként tüneteket kiváltó hisztamin- és IgE-szint, megszűnik a szem-, orr-, fül- és szájpad viszketése. Az Indiso egészségügyi sóterápia, sóklinikákon, orvosi indikáció és kontroll mellett zajlik, országszerte több száz orvossal és egészségügyi intézményekkel együttműködésben. A sóterápia évszázados gyökerei bizonyítják jótékony hatásait. Amennyiben allergiásként nem szívesen használ gyógyszereket és hisz a természetes gyógymódok erejében, próbálja ki az egészségügyi száraz sóterápiát, hogy a tavasszal már ne legyen állandó társa a papír zsebkendő!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.