Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Álomvilág

A Kárpátoktól az Adriáig, minden lehunyó nappal, felébrednek az álmok árnyai. Az emberek kezdik azt a másvilági életüket, amelyre másnap felébredve magyarázatot keresnek.

 Életünk uszkve egy harmadát alvással töltjük, és megteremtjük a magunk kis álomvilágát vagy más-világát, amit megtöltünk eseményekkel, személyekkel, magyarázatra és megfejtésre szolgáló dolgokkal.

 A minduntalan ismétlődő álmok fölöttébb nyomasztóak tudnak lenni. De ha megismerjük jelentésüket, változtathatunk azon az élethelyzeten, amely visszatérő álmainkat okozza, s akkor a kellemetlen álmok is eltűnnek.

De hogy magáról az álomról ejtsünk pár szót:

Nincsen rossz álom.

 Mert mikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen ők már mindent tudnak.

 Tehát a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy még nem léptünk át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk, van a földön.

 Az álmok mutatják néha balsorsunkat is, amellyel majd bátran szemközt kell néznünk; de jelentik örömeinket is, amelyek majd felváltják csüggedésünket.

 A legrosszabb álomban is van valamely jó.

 Visszatérő álomtémák és "megfejtéseik":

-         Támadás, roham: a saját lélek egymással szembenálló tendenciáit tükrözi vissza, és talán érdemes lenne utánagondolni, mit kellene tenni, hogy az önben rejlő agresszivitás ne ártson senkinek.

-         Zuhanás: utalás arra, hogy gyakran hagyja magát sodródni az árral, és sokszor elbizonytalanodik.

-         Repülni: háztetők felett: szegénység, víz és mező felett: gazdagság, toronyra repülni: gonosz ítélet

-         Meztelenség: ezt azt jelenti, hogy olyannak mutatja magát, amilyen valójában, nem szokott alakoskodni, őszinte és nyíltszívű.

-         Utazás: a tudat változását jelképezi. Ha az utazás megerőltető, az átalakulás végeredménye többnyire pozitív.

-         Ölelni valakit: csalfaság, ölelni azt, akit szeretünk: nehéz kötelesség, ölelni mást: vidámság, öregasszonyt ölelni: szorongattatás, ifjú leányt ölelni: aggodalom, ölelkező ember: árulás.

-         Rajtaütés: felgyülemlett szexuális energiára vagy háttérbe szorított tulajdonságokra utalhat.

-         Üldözés: majdnem mindig a személyiség el nem fogadott részének szimbóluma, amit ismernünk kellene, de inkább elrejtjük.

 Az álom sok és különb-különféle. Némely álom csak a mindennapi cselekedeteinket forgatja, némely pedig a vérnek nagy bőségéből és teljes voltából származik, és ez a sok vér megrekeszti nedvességével és párájával az agyvelőt, amelyből aztán a csodálatos éjjeli látások következnek.

  Álmaink színei

-         Sárga: a szellemre, az észre, a tudatra vonatkozik.

-         Kék: az érzelmeket, érzéseket, a tudatalattit testesíti meg.

-         Piros: utalás a testi dolgokra, a mindennapi életre, szerelemre, szenvedélyre.

-         Zöld: az egyensúly, nyugalom és harmónia jele.

-         Viola: s spirituális élmények, illetve a nehezen felfogható dolgok tükre.

-         Barna: s földet és a földön lévő dolgokat szimbolizálja.

-         Fehér: a tekintélyen alapuló férfiasság színe.

 Sokszor van hogy tudjuk hogy álmodtunk valamit, de nem tudjuk hogy mit, erre magyarázatul álljon itt a következő ősi bölcsesség.:

 Van az éjfél előtti álom, amelynek a régi emberek szerint semmi magyarázata sincs, mert az még jódformán mindennapi életünknek, gondolatainknak, teendőinknek, hangulatainknak folytatása.

 A másik álom: a hajnali álom, amely megmarad emlékezetünkben, amelynek magyarázata érdemes. Éjfél után ugyanis már megtisztul a vér és a szív a "bűnös páráktól", amelyek az eledel és a mindennapi élet folytán elrekesztik az agyvelőt. Megnyílnak a helyek testünkben, ahol a mi lelkünk és okosságunk nyugszik. A szívünk felejti a bánatot, a mindennapot, és bántódás nélkül álmodik.

  Női álmok-férfiálmok

 Az álmoknak is megvannak a maguk nemhez kötött, sajátos különbségeik.

Miről álmodik a nő?

 Amerikai álomkutatók jutottak arra a felfedezésre, hogy a nők valóságos "álomakrobaták". Belső életük mozgalmasabb, mint a férfiaké, érzelmeik erősebbek. Így az álmaik is sokkal színesebbek és gazdagabbak. A nők inkább élnek az érzéseik szerint, fantáziájuk élénkebb, és intenzívebb bioritmusuk van, mint a férfiaknak. Ez legfőképpen eleven és érzelmes álomképekben mutatkozik meg.

Miről álmodik a férfi?

A férfiak aktívabbak és agresszívebbek az álmaikban, mint a nők. Álmaik leggyakoribb témája a hivatásuk, versenytársaik, társadalmi helyzetük, a tekintély és a birtoklás. A vágy, hogy híresek vagy ismertek legyenek, a férfiaknál sokkal határozottabb, mint a nőknél. És a férfiak gyakrabban álmodnak a szexről. Ezekben az álombeli szimbolikus szerelmi élményekben sokkal "velősebb", lényegretörőbb a szex, mint a nők érzelemgazdag, romantikus álmaiban. A kellemetlen dolgokat a férfiak olyan mélyen el tudják fojtani - jobban, mint a nők- hogy még álmaikban sem jönnek elő.

  Zárszóként talán annyit: Az álmokat hagyjuk meg álmoknak. Még oly gyengédek, hogy kézzel nem lehet nyúlni hozzájuk. Csak fújni lehet az álmokat s levegőben, mint a gyerekek a réten a vadvirág szálló csillagát.

 

- A dőlt betűs részek Krúdy Gyula Álmos és tenyérjóslásos könyvéből valóak.

 MÓRITZ MÁTYÁS


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.