Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Amikor a hegy istene vörösre festi a leveleket

Számos hagyományt teremtett a természet tisztelete Japánban az évszázadok során. Ilyen például a cseresznyevirágzás, a Sakura-ünnep, de csak kevesen tudják, hogy a juharfák őszi átváltozását is milliók várják a szigetországban. A momiji, a japán juharfa az ősz egyik szimbóluma, amely ilyenkor mesés, misztikus tájakká változtatja a hegyeket, erdőket. Ráadásul ilyenkor az idő is igen kellemes Japánban, így a Japánspecialista szakértői szerint nem véletlen, hogy a momiji ünnep a második legkedveltebb utazási időszak a magyarok körében.

A japán sakura hallatán azonnal eszünkbe jutnak a rózsaszínben pompázó cseresznyefák, a momiji (ejtsd: momidzsi) jelensége azonban – amely a japán juharfa elnevezése, tágabb értelemben pedig változó őszi színeket jelent –, még kevésbé ismert. A színesen pompázó japán erdőségek legalább olyan népszerű látványosságok a helyiek körében, mint a tavaszi cseresznyefa virágzás, sőt, a színes lomboknak régen isteni származást tulajdonítottak. Japánban úgy vélték, a hegy istene festi vörösre a leveleket.

Momiji, Kép: Japánspecialista

A kultusz látványos formája a momijigari (ejtsd: momidzsigari), vagyis az őszi színekben való gyönyörködés, amely az évszak egyik lefontosabb helyi eseménye. Maga a szokás még a Heian-korból ered, amikor a japánok le is törték és kezükbe vették a fa egy kisebb, levéllel borított ágát,

Káprázatos ruhaköltemények Japánból – Szájtátva néztük!
Ha a japán öltözködésre gondolunk, a többségnek a kimonó jut eszébe, vagy az extrém színekben, extravagáns darabokban megjelenő manga rajongók. A szigetország öltözködési szokásai azonban nem is állnak annyira távol az európai ízléstől. Jámbor Aliz, a Japánspecialista Tokióban élő videós tudósítója szerint a helyi divatot alapvetően a kifinomultság és a visszafogott elegancia jellemzi.

hogy még közelebbről gyönyörködhessenek benne. Az ünnep így magában hordozza a hitet, a természeti szépség csodálatát, és nem utolsó sorban a természeti környezet iránti tiszteletet.

A legszebb momijigari helyszínek

A gyakran ábrázolt tokiói nyüzsgést látva nehéz elképzelni, de Japán kétharmadát valójában erdő borítja, így számtalan misztikus helyen gyönyörködhetünk a színes falevelekben, amelyekből a japán művészek mindig is örömmel merítettek inspirációt, és manapság is kedvelt fotós témák. A levelek szeptemberben kezdenek el színt váltani az ország legészakibb részén, Hokkaidón, az ország déli részén pedig november közepéig borulnak vörös és sárga árnyalatokba a fák. Akárcsak a Sakura esetében, erről a vörös levél vonulásról is tudósítanak az időjárásjelentésekben.

Momiji - az erdő csendjében, Kép: Japánspecialista

Noha a tájak mesés szépsége, az ünnep izgalma egyre többeket csábít ilyenkor a szigetországba, ahhoz, hogy a lehető legjobb időben érkezzünk, érdemes szakértő segítségét kérni. A számtalan momijigari helyszín között pedig nem könnyű a választás, de a Japánspecialista szakértői összeállították a legszebb úti célokat azoknak, akik ősszel kívánják felfedezni a japán tájak szépségeit.

- Olyan helyekre kalauzoljuk utasainkat, ahol megelevenedik a szamurájok és gésák egykori világa, az ősi Japán hangulata lengi be az utcákat és parkokat. Útjainkból nem maradhatnak ki az ország legfontosabb látványosságai sem, ám ilyenkor kissé letérünk a megszokott ösvényről, és felderítjük az ország rejtettebb arcait, vidéki csodáit. Az őszi japán vidék számos látnivalót tartogat, így érdemes felkeresni - ajánlotta a JTB kiutaztatási üzletágát vezető Simon Karolina.

Arashiyama, Kép: Japánspecialista

A legszebb momijigari helyszíneket felvonultató lista első helyezettje, a Kyoto nyugati külvárosi körzetében található Arashiyama, vagyis „viharhegy”, ahol megfigyelhetjük a színes levelek kavalkádját, illetve különféle zenei és táncelőadásokon vehetünk részt. Sőt, akár az Oigawa-folyón úszó hajókról is megcsodálhatjuk a mesés hegyoldalakat.

A Tochigi megyei Nikkónak és környékének változatos tájai egészen kora ősztől késő őszig csodálatos és színpompás látványt nyújtanak, így ez a terület a második legszebb momijigari helyszín a Japánspecialista ajánlása szerint.

Korankei, Kép: Japánspecialista

Különleges látványosságot kínál a harmadik legszebb helyszín is, az Aichi megyei Toyota városban található Korankei, vagyis az „illatos hegyi szellő völgye”. A Tomoe-folyó völgyében bíborló erdők fantasztikus és felejthetetlen látványt nyújtanak az érdeklődők számára.

Tudta-e, hogy a momiji megjelenik a japán... 

...divatban?

Őszi divat, Kép: Japánspecialista

A cseresznyevirágzáshoz hasonlóan a momiji motívumai is számos divattervezőt ihlettek meg. A gyönyörű őszi színek és formák gyakran köszönnek vissza a hagyományos ruhadarabokon, így a kimonókon is, amelyeket sokszor különböző levelekkel díszítenek, és az ősz színeiben pompáznak.

...lakberendezésben

Tokonoma, Kép: Japánspecialista

A japánok hagyománytisztelő emberek, így gyakran otthonukban is megjelennek a szezonális motívumok. Például a tokonomát, a lakás japán stílusú szobájának beugró részét, házi szentélyét mindig az adott évszaknak megfelelően rendezik be, a momiji alkalmával ilyenkor ezeket a tereket például juharlevelekkel, juharlevelet ábrázoló tárgyakkal díszítik.

...gasztronómiában

Gasztronómia, Kép: Japánspecialista

Ősszel a japán ételeket gyakran a momijit idéző stílusban készítik el. Ez annyit tesz, hogy gyakorlatilag minden ételt igyekeznek úgy elkészíteni, hogy megjelenjen benne a vörösen izzó juharlevél motívuma. Mindez nemcsak a tálalásban és az ételek díszítésében, hanem az ételek – tempura, sütemények,  formájában is megjelenik.

(Forrás: Otowa Wedding, http://www.otowa-wedding.jp/blog/index_2.html)

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.