Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Amit azokról a napokról tudni kell...

Amikor nem, és nem jön a baba, akkor sok nőben felmerül a kérdés, hogy a menzeszük vajon rendben van-e? Vajon garancia-e a megfelelő működésre az, ha a vérzésük rendszeresen jelentkezik, és mennyire fontos, hogy hány napos a ciklusuk? A kérdések bizony jogosak, mivel sokszor ez az a pont, ahol egy probléma könnyen tetten érhető. A ciklussal kapcsolatos kérdésekre dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos válaszolt a ratkotunde.hu-nak.

A ciklus

A nők ciklusa a vérzésük első napjával kezdődik. Azt követően a 12-14. nap körül a petesejt elhagyja a petefészket, vagyis ennyi idő alatt a vérzés lezárul, és az új petesejt megérik, a tüsző kireped, a sejt pedig megkezdi a vándorlását. Ennek megfelelően az ovuláció a vérzés első napját követő 10-16. nap között következik pe, a teljes ciklus pedig 21-35 napig tart. A hátárok azért ennyire tágak, mert minden ember más, így a szervezetüktől sem lehet elvárni, hogy az óramű szerint működjön.

Szeretnél kistestvért a gyereknek?
Ma már nem igazán kell magyarázni, hogy miért is van szükség a várandósvitaminokra, hiszen tudjuk, hogy az ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok pótlása kiemelten fontos a termékenység fenntartásában, és a baba kihordásának komplikációmentességében is. Sokan azonban a szülés után abbahagyják a készítmény szedését, ami nem szerencsés, hiszen az olyan fontos elemek, mint a vas így sokkal kisebb mennyiségben jutnak csak a szervezetbe.

A ciklus idejében az eltérések sok esetben már egy meglévő gondra utalnak, így mindenképpen figyelni kell rájuk. Amikor kamaszkorban észleljük ezeket az eltéréseket, akkor még nem jelentenek feltétlenül gondot, hiszen a szervezet és a hormonrendszer még nem állt be a folyamat zökkenőmentes lefolytatására.

Később, amikor a változó korral is számolni kell, vagyis nagyjából 45-55 éves kor körül megint csak számíthatunk arra, hogy a menzesz nem nagykönyv szerint, nem a megszokott ritmusban jelentkezik. Ezen kívül azonban az egészséges női szervezet csupán néhány napos eltérés produkál a megszokottól, nagyobbat nem igazán, így ha ilyesmi jelentkezik, mindenképpen érdemes felkeresni a kezelőorvost.

Mitől csúszhat el a ciklus

Ehhez első körben tisztázni kell azt, hogy a nemi ciklus egy igen bonyolult folyamat, melyben egy apró kis hiba is csúszást eredményezhet. Mindemellett a leggyakoribb okok között szerepelnek a ciszták, a stressz, a pajzsmirigy zavarok, illetve a hormonrendszer egyéb betegségei, a helytelen táplálkozás, és persze a várandósság.

A csúszás tehát nagyon sok dolog következménye lehet, így ha nem rendszeres, csak egyszer-egyszer fordul elő, rendszerint nincs semmilyen gond a háttérben. Ha azonban a gond rendszeresen jelentkezik, akkor  indokolt az orvosi kivizsgálás.

Női has közelről, Kép: pixabay

Dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak azt is elmondta, hogy az, ha a ciklus rendszeres, még nem jelenti, hogy minden rendben van. Sok esetben ugyanis bár a vérzés rendszeresen jelentkezik, az időintervallum is nagyjából azonos, de az akár két hónapot is felölel. Ilyenkor a szervezet küzd, hogy a ciklust normál szinten tartsa, de a test tápanyaghiányos állapota ezt nem teszi lehetővé. A csapda a helyzetben, hogy sokan azt hiszik, a szervezetük megfelelően működik, csupán hosszabb a ciklusuk, mint az átlag.

Hogyan lehet rendezni a vérzést?

Fontos leszögezni, hogy a fogamzásgátló rendezi ugyan a ciklust, de szedése alatt úgynevezett megvonásos vérzés jelentkezik, ami nem azonos a menzesszel, vagyis hiába rendszeres a vérzés, óramű-szerűen, akkor is lehetnek a háttérben komoly problémák.

A vérzést rendszerezni a megfelelő életmóddal, mozgással, és adott esetben várandósvitamin készítménnyel lehet – ha az elcsúszás hátterében nem orvosi probléma van. az egészséges táplálkozás és mozgás alapkövetelmény, emellett azonban a vitaminpótlás is kiemelten fontos, mivel kizárólag táplálkozással feltölteni a lemerült raktárakat nagyon nehéz lenne.

A megfelelő készítmény kiválasztásánál fontos, hogy az a lehető legnagyobb mértékben felszívódó anyagokat tartalmazzon, hogy a szervezet „töltése” valóban a lehető legjobban sikerüljön. Ehhez mindenképpen biológiailag aktív, szerves kötésű (-citrát, -glükonát) anyagokat tartalmazzon a készítmény, mivel ezek felszívódási aránya akár 80 %-kal jobb!

Célravezetőbb az egyesével beszerzett vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok helyett komplex készítményt választani. Ennek oka, hogy sok esetben az egyes anyagok segítik mások felszívódását, így például a D-vitamin a kalciumét, a réz és a cink egymásét, illetve a vas felszívódását a C-vitamin segíti elő.

(Forrás: ratkotunde.hu)


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.