Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Anyatigrisek Szulák Andreával

Május 1-jén, anyák napján indul az ID Xtra legújabb sorozata Szulák Andreával. Az Anyatigrisek című vadonatúj sorozat olyan anyákat mutat be, akik semmitől se riadnak vissza, csak hogy az ő gyermekük legyen a legjobb. Akad köztük tökéletes háziasszony, elszánt focistaszülő és született szörnyeteg is. A valós eseteket dramatizálva feldolgozó sorozat Szulák Andreát választotta a házigazda szerepére, aki tökéletesen meg tudja jeleníteni a történetek és a néző közötti kapcsolatot.

Szulák Andrea a műsorvezető, Kép: ID Xtra

Szinte hihetetlen, mire képesek egyes szülők azért, hogy az ő gyermekük legyen az első. Ismerősek lehetnek az ügyesebbnél ügyesebb sportoló gyerekek, akik egymással versenyeznek, az iskolai színjátszókör szereplői, akik az áhítozott főszerepre vágynak – és édesanyjuk, aki mindent megtesz a sikerükért… Már kisgyerekkorban meg kell tanulnunk a versengés egészséges kereteken belül maradó szabályait. Bizonyos családokban viszont van, aki átlépi ezt a szintet. Az ő történeteikről szól az Anyatigrisek az ID Xtra műsorán.

Marton Zoltán rendező elmondta, hogy az epizódok narrációját Szulák Andreával Magyarországon forgatták le.

- Igazán profi csapattal dolgoztunk együtt, Andrea kedvessége és profizmusa mellett az anyaszerep is tökéletesen illett rá. Gyakorló édesanyaként nem csak átélni képes a kétségbeesett szülők történeteit, hanem megérteni, és bemutatni ezeket a sokszor megmosolyogtató, de meglepően szélsőséges eseteket. -

A vadonatúj sorozat május elsejétől vasárnap esténként dupla részekkel látható, az ID Xtra egyből az első és a második évadot is a képernyőre tűzi. Minden egyes epizód kétségbeesett anyák még kétségbeesettebb cselekedeteit meséli el, amikor bármi tőlük telhetőt megtesznek gyermekeikért. Rossz tréfa, súlyos testi sértés, sikkasztás vagy akár gyilkosság – bármi megtörténhet az ID Xtra új sorozatában. Vajon ezek az édesanyák meddig mennének el gyermekeik boldogságáért cserébe?

Michellet az FBI viszi el, Kép: ID Xtra

A sikeres ügyvéd anya vagy a börtönpszichológus mama – páran azon nők közül, akik gyermekeik érdekében átlépik a határokat. Az egyszerre sokszor humoros és meghökkentő jelenetekkel kombináló sorozatban megismerkedhetünk többek között azzal az anyukával, aki marihuánatermesztésből fizette gyermekei iskoláztatását, vagy az irodistával, aki biztosítási pénzt csalt ki ügyfeleiből, hogy finanszírozni tudja gyermekei sportolási lehetőségeit.

A sorozat első részében szereplő Wanda Holloway története az újságok címlapjára került: a texasi pompomlány édesanyja bérgyilkossal próbálta megöletni lánya legfőbb riválisának édesanyját. Wanda is pompomlány volt, és most saját lányában látja meg nem valósult sikerének várományosát, így mindent megtesz azért, hogy gyermeke első helyen végezzen az iskolai pompomlány-szavazáson.

Wanda se kispályás, Kép: ID Xtra

A focista édesanyja, aki fia edzőjét zaklatta és támadta meg, a színházi anyatigris, aki saját kezébe vette a meghallgatásokat. Rivalizálások és tipikus amerikai kisvárosi esetek bizonyítják azt, hogy egy anya bármit megtenne gyermekeiért. Anyák, akiket senki nem állíthat meg.

Anya, a szuperhős
Egy hónap alatt több mint 1400-an töltötték ki Hajnóczy Soma szuperhősökhöz kapcsolódó kérdőívét, amiből megtudhatjuk, hogy a válaszadók 42%-a valamelyik családtagjukat, leginkább az anyukájukat tartják a legnagyobb sztárnak, példaképnek. A legmenőbb ruhája - 49% szerint - a pedig Vasembernek van. A részleteket itt olvasd el!

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.