Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Apák napja: minden apa számít!

Ma ünnepeljük az Apák napját. Egy kampány keretében most bárki megtudhatja, hogy milyen apatípusba tartozik ő vagy családtagja.

Június harmadik vasárnapján tartják az apák napja ünnepét.

Bár számtalan egyéb kategorizálás létezik, a legfontosabbnak az tűnik, hogy egy apa ténylegesen és pozitívan jelen van-e a gyermeke(i) életében. A szeretlekapa.hu oldal szórakoztató tesztje és egy kapcsolódó kérdéssor arra hívja fel a figyelmet, hogy bármilyen típusba is tartozzon apa, vigyáznunk kell rá.

Egy gyermek későbbi kapcsolatait, tanulmányait, boldogulását nagyban befolyásolja, hogy milyen típusú apa vagy apafigura mellett nő fel. Az odaforduló, figyelmes apák gyermekeinek nagyobb az esélye a kiegyensúlyozott, boldog életre. Azt, hogy milyen szülők vagyunk, legerősebben a mintáink határozzák meg – akkor is, amikor kifejezetten ellenük dolgozunk. Emellett alkati és környezeti tényezők, illetve maguk a gyermekeink és a társunk is formál minket szülőként.

Nincsenek konszenzusosan megállapított apatípusok, léteznek azonban olyan kategóriák, amelyek jól leírják az apaság legjellemzőbb megéléseit.

Résztvevő vagy elhanyagoló

Szinte minden kategorizálás megkülönbözteti a résztvevő, illetve az elhanyagoló apákat, utóbbiak néha teljesen hiányoznak a gyermekek életéből. Vannak olyan férfiak is, akik bár együtt élnek a gyermekükkel, nem folynak bele a nevelésébe, vagy csak bizonyos tevékenységekre korlátozzák a kapcsolatukat. Ritkák a szeretet-megnyilvánulásaik és kevéssé figyelnek a gyermekeikre.

Hagyományos vagy modern

Utóbbi egy másik kategorizálás alaptípusát, a hagyományos apát is jellemzi. Ő az, aki kenyérkeresőként, családfőként tekint magára, és nem gondolja, hogy a gyermekek ellátásában szerepet kellene vállalnia. Az ilyen típusú apák számára fontos a férfiszerepekkel járó külsőségek hangsúlyozása, a nevelést pedig tekintélyalapon képzelik el.

A modern apák nemcsak a nevelésben, de a gyerekek ellátásában és így a háztartási munkákban is részt vesznek. Nem segítenek az anyának, hanem megosztják vele a feladatokat. Pelenkáznak, mesét olvasnak, örömmel vesznek részt a közös játékban. Fontosnak tartják, hogy beszélgessenek a gyermekeikkel, tudjanak az iskolai dolgaikról, segítsenek nekik a tanulásban, ismerjék a barátaikat.

Apák napja: sokféle apával találkozhatunk - egy teszt megmutatja, hogy ki melyik típusba tartozik

Az üveghegy, az idomár és a szupermen

Magyarországon a leggyakrabban L. Stipkovits Erika pszichológus kategóriáit használják. Az üveghegy apa nagyjából megegyezik az elhanyagolóval: egyáltalán nem vesz részt gyermeke életében, nem alakít ki kötődést vele, a nevelési feladatokat is kizárólag az édesanya látja el. Az idomár apa ellenben nagyon is jelen van: megszabja a gyermeke minden másodpercét, rendkívül szigorú a tanulmányaival kapcsolatban, különórákra küldi és folyton elégedetlen a teljesítményével. A szülősítő apa érzelmileg felnőttként kezeli a gyermekét, bevonja a házastársi vitákba, válás esetén túl nagy terhet rak gyermekére. Nehéz mellette gondtalannak lenni. A jófej apa is elmossa a gyermekek és felnőttek közötti határt, inkább haverkodik, mint nevel, nem szab kereteket, nem követel, ami a gyerekekre elbizonytalanító hatással van. A szupermen vagy mindent tudó apák versengenek és versenyeztetnek. Kiszámíthatatlanok, és folyton próbatételek elé állítják gyermeküket, akit hol dicsérnek, hol szidalmaznak. Az agresszor szavakkal és/vagy fizikailag is bántja gyermekét. Könnyen dühbe jön, nehéz neki megfelelni, a munkahelyi és egyéb sérelmeit is a családtagjain torolja meg.

A hat negatív típussal áll szemben a bátorító apa, aki elégségesen van jelen gyermeke életében – ő tulajdonképpen a modern apa kiegyensúlyozott alváltozata, aki felismeri és kielégíti a gyermeke szükségleteit, tud határokat szabni, az életkornak megfelelő elvárásokat támaszt gyermekével szemben. Pozitív bizalmi légkört teremt otthon, kimutatja a szeretetét. Megadja a megfelelő szabadságot, és segít vele élni.

A Játszótárs, a Diplomata és a többiek

A június harmadik vasárnapján ünnepelt apák napja környékén bárki utánajárhat, hogy egy másik, alapvetően a pozitívumokra koncentráló kategorizálás szerint családtagja vagy ő maga milyen apának számít: ő a Család Esze, a mindig akcióra kész Tettek embere, a hatalmas szívű Játszótárs, a bármit megoldó Diplomata, esetleg a család kedvence, a Példakép? A szeretlekapa.hu oldalon elérhető teszt bármilyen eredményt is ad, a kitöltése, ahogy maga az apák napja is alkalmat ad arra, hogy felismerjük, milyen fontos szereplői az apák a családnak. Ezért is vigyáznunk kell rájuk és nekik magukra. Erre ad lehetőséget az oldalon elérhető másik teszt, mellyel kideríthetjük, hogy mennyire fenyegeti őket a férfiakat érintő leggyakoribb urológiai betegség, a jóindulatú prosztata megnagyobbodás (BPH). Az Amerikai Urológusok Szövetsége által kidolgozott Nemzetközi Prosztata Tünetértékelő Skála, vagyis IPSS-teszt állapotfelmérésre szolgál és tájékoztat arról, hogy szükséges-e orvoshoz fordulni a nagy baj elkerülése érdekében. Hogy apa sokáig egészséges maradjon.

Ezt is olvasd el:


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.