Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Aranyhasú mangábé született Budapesten

Rendkívül ritka majomfaj szaporodott a Fővárosi Állat- és Növénykertben.  A nyugat-afrikai erdőségekben honos aranyhasú mangábéból alig található egy-egy példány az állatkertekben. Még óriáspandát is több helyen tartanak, mint aranyhasú mangábékat. A faj vadonbeli egyedszáma ismeretlen, de az biztos, hogy őshazájában ritkulóban van.

Újabb kisállattal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert: ezúttal egy ritka majomfajnál, az aranyhasú mangábénál volt gyermekáldás. A kicsi még október 22-én született, s mostanra már a nagyközönség is zavartalanul láthatja.

Ilyen egy kis igazi aranyhasú és a mamája, Kép: wikipedia

A gondozóknak azt még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy a jövevény milyen nemű, így nevet is csak később fog kapni. Az apróság napjait nagyrészt anyukája ölében tölti, noha már kisebb felfedező utakra is vállalkozik.

Az aranyhasú mangábé (Cercocebus chrysogaster) az óvilági majmok, ezen belül a cerkóffélék közé tartozó faj, amely Nyugat-Afrikában, a Kongó-medence sűrű erdőségeiben őshonos. Mivel élőhelyük a kutatók számára nehezen hozzáférhető, és egyébként is rejtett életmódot folytatnak, nincs információ a vadonbeli állomány pontos nagyságáról. Csak az vehető bizonyosra, hogy a faj egyedszáma csökkenőben van. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által kidolgozott, a veszélyeztetettség mértékét kifejező kategóriarendszerében a faj az „adathiányos” besorolást kapta.

Az állatkertek világában az aranyhasú mangábé igazi ritkaság! A világ több ezer állatkertje közül ugyanis mindössze 12 állatkertben láthatók aranyhasú mangábék: összesen 27 egyed. Ez azt jelenti, hogy ezzel a majomfaj még az óriáspandáknál is ritkábban lehet találkozni állatkerti körülmények között (utóbbi ugyanis nagyjából a világ két tucat állatkertjében él!

Egyéves az ormányos bébi
Fergeteges bulit rendeznek a Fővárosi Állat- és Növénykertben Arun, az egyéves kiselefánt születésnapjára!

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az aranyhasú mangábéknak mind a tartása, mind a szaporítása több évtizedes múltra tekint vissza, és az elmúlt évtizedekben a városligeti intézmény egyike volt annak a három állatkertnek (San Diego és Wuppertal mellett), ahol rendszeres és jelentős számú szaporulat volt. A most született kölyökkel együtt jelenleg 5 aranyhasú mangábé él Budapesten, ez ma a legnagyobb létszámú állatkertben bemutatott csapat ebből az állatfajból!

Gyerünk ki a hétvégén az állatkertbe! nemcsak azért, hogy megnézzük a kis aranyhasút, hanem azért is, mert Márton-napi Liba Bulit tartanak a Holnemvolt Várban. A programok között naponta háromszor lesz libaterelés, családi libatotó, táncház, Márton-napi lámpás, illetve liba ujjbáb készítéssel, és gyertyaöntéssel. Természetesen gasztronómiai élményekből sem lesz hiány: a libazsíros kenyértől a libasültön át a lúdláb tortáig sok mindent meg lehet majd kóstolni! Jó szórakozást!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.