Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Arculat- és struktúraváltás a Magyar Televízióban

Új arculattal és műsorstruktúrával jelentkezik vasárnaptól a Magyar Televízió Rt. két csatornája. Ragáts Imre ügyvezető alelnök a múlt szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt: a két program ismét értékeket kíván közvetíteni, "újból a néző a legfontosabb", hozzátéve, hogy a televízió elnökének júniusi távozása után felállt menedzsmentnek három hónapja volt az új keretek dolgozására.

Cáfolva azokat a híreket, hogy az átalakítás több százmillió forintjába került az intézménynek, az ügyvezető alelnök úgy nyilatkozott: az összeg nem haladta meg a 40 millió forintot, ami kevesebb a közmédium egynapi működési költségeinél. Hozzátette: az üzleti tervek korábbi módosításával az elmúlt négy hónapban 760 millió forintnál is többet takarított meg a köztévé menedzsmentje.




Rudi Zoltán hírigazgató, megbízott programigazgató elmondta: céljuk az elpártolt nézők visszahódítása, az intézmény presztízsének visszaállítása, a sokoldalú és folyamatos tájékoztatás, valamint az igényes szórakoztatás.

- Csak az a televízió lehet közszolgálati, amelyiket nézik - fogalmazott Rudi Zoltán, hozzátéve, hogy ezentúl is nagy hangsúlyt fektetnek a kisebbségi és vallási műsorokra, a regionális programokra.

Szavai szerint a tudás- és az ismeretterjesztés eszközévé kívánnak válni, megcélozva eközben az e két közszolgálati csatornát ritkábban néző 18-38 éves korosztályt is.

Rudi Zoltán szólt arról: akciófilmek helyett értékes alkotásokat, főműsoridőben pedig - támaszkodva archívumukra is - családi filmeket, valamint a kereskedelmi csatornák által gyakran mellőzött dokumentumműsorokat kívánnak bemutatni.

Céljuk az is, hogy sokszínű, dinamikus és tárgyilagos hírműsorokat sugározzanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is: a Magyar Televízió nevet és az MTV rövidítést a nemzeti főadónak szánt 1-es csatorna viszi tovább, míg a tematikus rétegműsorok bemutatására szakosodó 2-es csatorna megtartja az m2 nevet, s mindkettő új emblémát kap.



A két program számos új produkcióval is jelentkezik, s a jelenleginél több hírműsort szolgáltat majd az egyes csatorna.

A megújult M1-en a reggeli órákban félóránként vannak hírek, 60 percre bővült az a hírműsor, este hatkor 25 perces, fél nyolckor pedig a hagyományos esti híradó jelentkezik, míg az Aktuális helyét az Este című, 22.30 órakor kezdődő 40 perces informatív magazin vette át.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.