Németh Hajnal (1972) annak a fiatal képzőművész nemzedéknek jeles képviselője, akik anyanyelvi szinten beszélik a számítógép, az internet, a reklámok és a videóklipek nyelvét, művészetüket pedig ez a digitalizált vizuális kultúra és a hozzá tartozó technikai apparátus határozza meg. Németh 1999-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Szakán. Azóta (computer/videó-)installációi, webművészeti alkotásai, fotográfiái és számítógépes printjei számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek Európa és Magyarország különböző nagyvárosainak legjelentősebb galériáiban.
Németh MEO-ban bemutatott videóinstallációi az intermédia technikai készletének segítségével, a posztmodern vizuális kultúra szemszögéből kérdeznek rá saját műfajuk filmművészeti gyökereire és lehetséges jövőjére. A három perc körüli rövidfilmek a videóklipek precíz eszköztárát használva kapcsolják össze a képet és a hangot egy szimultán inger-együttessé. A filmművészet klasszikus történetmondásának helyét számítógép segítségével tördelt és manipulált, ciklikusan ismétlődő mozdulatsorok foglalják el. A képeket uraló női vagy férfi figura táncához, enervált mozdulataihoz egyenrangú félként járul a gitárjátékból vagy éppen japán dallamokból hozzámixelt zenei komponens. A videófilmeket a projektor nem a sötét terem nézőkkel szemközti falára vetíti, hanem a kiállítótérben elszórtan felállított felületekre. A három dimenziót meghódító „film-kép” így felkelti a táblaképek tárgyszerűségének, körbejárhatóságának és megfoghatóságának az illúzióját, annak ellenére, hogy megőrzi a kinematográfia eredendően fényszerű, anyagtalan és idő alapú jellegét. Az Ártatlanság bye-bye c. videófilm esetében pedig nem is az önálló álfal, hanem egy opálos plexiüveg szolgál vetítővászonként, így a virágba borult cseresznyefa előtt japán táncot lejtő lányt egyszerre láthatjuk a fényátengedő tejüveg mindkét oldalán. A recto és a verso térfél párhuzamos megjelenítésével száz százalékosan relativizálódik (180 fokos fordulatot vesz) a néző hagyományos, székhez rögzített, fix pozíciója.
A dia-installáció nem a már létező befogadókat mobilizálja, hanem megteremti a nem létező pszeudó-közönségét. A diavetítő gyorsan pergő képkockái szaggatott mozgófilmmé állnak össze a stroboszkóp villanó fényében; a felvételeket el-eltakaró árnyalakok a vetítő fényét elálló fiktív közönség illúzióját teremtik meg, aki útban van, zavarja a kilátást, csorbítja az esztétikai élményt.
Németh Hajnal szuggesztív, atmoszférateremtő és klipszerű képsorai a szórakoztatás és gyönyörködtetés mellett tematizálják a befogadó/néző megváltozott szituációját. A kényelmes mozi-fotel már csak a multiplexek ellustult közönségét szolgálja ki, az intermédia új mezején a látogató számára nincs megállás vagy helyfoglalás, csak folyamatos helyváltoztatás és helykeresés a digitalizált film és az új médiumok adta lehetőségek között, és küzdelem a jövő váratlanul felbukkanó virtuális közönségével.
