Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az alkoholisták öt típusa...! Te melyik vagy?

Egy amerikai tanulmány szerint az alkoholistáknak öt típusa különböztethető meg. A NIAAA elemzéséből az is kiderül, hogy az amerikai alkoholisták több mint felét a fiatal felnőttek teszik ki.

A kutatást végző Howard Moss, az NIAAA (az USA alkoholizmussal foglalkozó nemzeti intézete) egyik vezetője szerint meglepő volt a fiatalok ilyen magas aránya az alkoholisták körében. A Drug and Alcohol Dependence folyóiratban Moss és kollégái bemutatták az alkoholisták öt típusát. 

A kutatók 1,484 amerikai felnőtt részvételével végeztek felmérést 2001 és 2002 között. A tanulmány az alkoholfüggőségre összpontosított, de előfordultak kérdések a személyiséggel, és a családban korábban előfordult alkoholizmussal kapcsolatban is. A szakemberek úgy becsülik, hogy a tanulmányt megelőző évben közel nyolcmillió amerikai merítette ki az alkoholfüggőség fogalmát.

A tanulmány az alkoholisták következő öt altípusát különbözteti meg:

A fiatal felnőttek az amerikai alkoholisták nagyjából harminckét százalékát teszik ki. Ritkán vesznek igénybe orvosi segítséget alkoholfüggőségük kezelésére. Huszonnégy év körüliek, átlagosan húszas éveik végére válnak alkoholistává. A többi alkoholistához képest kevesebbszer isznak, de olyankor túlzásba viszik. Ők alkotják a legnagyobb csoportot.

Az antiszociális fiatalok az alkoholisták huszonegy százalékát teszik ki, átlagosan huszonhat évesek. Több mint felük szenved antiszociális személyiségzavarban. Általában tizenöt éves korukban kezdenek el inni, és tizennyolc éves korukra alkoholistákká válnak, vagyis korábban, mint a többi altípus tagjai. Nagyobb valószínűséggel dohányoznak és használnak marihuánát. Az első és a második csoport tagjai között nincs átfedés.

A függő (funkcionális) típus az amerikai alkoholisták tizenkilenc százalékát adja. Általában középkorú, dolgozó emberek, akik stabil párkapcsolatban élnek, magasabb az iskolai végzettségük és a jövedelmük, mint a többi csoportnak. Nagyjából minden másnap isznak, gyakran ötször vagy még többször is fogyasztanak alkoholt egy nap. 

A családi altípus az alkoholisták nagyjából tizenkilenc százalékát teszik ki az USÁ-ban. Közel felüknek van olyan közeli rokona, aki alkoholista. Átlagosan tizenhét éves korukban kezdenek el inni és harmincas éveik elejére válnak alkoholistává. 

A súlyos, krónikus altípus a legritkább, ők az amerikai alkoholisták kilenc százalékát teszik ki. Többnyire férfiak alkotják, esetükben a legmagasabb a válási arány, és gyakran találni köztük illegális drogfogyasztókat

Amikor az alkoholistákra gondolunk, általában a súlyos, krónikus altípushoz hasonló középkorú férfiak képe ugrik be. - mondta Moss. A mostani eredmények viszont azt bizonyítják, hogy az alkoholizmus inkább fiatalkori probléma.

Moss arra figyelmeztet, hogy bár néhány altípus veszélyesebb a többinél, az alkoholfüggőséget minden esetben súlyos betegségként kell kezelni, mert komoly negatív hatással van az egészségre.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.