Formailag és tartalmilag is átértelmezett archív képeket láthatunk. Mandur László a deportálást dokumentálta sajátos módon. A vörös és fekete árnyalataival újragondolt felvételek mellbevágóan erősítik fel a borzalmakat. A technikai megoldással szinte háromdimenziós felvételeket láthatunk. Talán éppen ez adta az ötletet, hagy a táralt megnyitóján nemcsak az újragondolt felvételeket láthatták az érdeklődők, hanem egy zenés, a fotókból összeállított, diaporfámára emlékeztető előadást is. Olyan erős hatással volt mindenkire a produkció, hogy befejezése után is még percekig csendben, mozdulatlanul ültek-álltak az emberek.
Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás kurátora szerint nem dokumentumkiállításról van szó.
- Egy önálló, független fotóművész, aki régebben politikus volt, de hál' Isten ebből a cipőből kilépett, azt gondolta, hogy a saját művészi eszközeivel hozzá akar tenni ahhoz, hogy az új generációknak - hiszen már három generáció nőtt fel a holokauszt óta - újra és újra meg kelljen tapasztalnia azt, hogy milyen kegyetlen az ember, és hogy milyen hihetetlen bántó dolog a közöny. -
Mandur László pedig így fogalmazott a meghívóban: " Képekben élünk. Látott, láttatott, valós és képzelt világok. Vágyak, remények, félelmek, rémképek... Múlt, jelen, jövő. Ezekről álmodunk. Nyomasztó múltból egy szebb jövőt. Ez a kiállítás az álom kezdete."
Kedves Mandur László! Legyen így!
